Az LMP volt társelnöke megdöbbent Csárdi Antal vádjain

2024.10.21. 12:07
„Megdöbbentő. Nem tudtam semmiről” – nyilatkozta Schmuck Erzsébet, az LMP volt társelnöke az Indexnek azzal kapcsolatban, hogy egykori párttársa, Csárdi Antal egy lapinterjúban azt mondta: még azelőtt, hogy a zöldpárt kongresszusa döntött volna Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltségéről, előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és Ungár Péter között.

Csárdi Antal vasárnap jelentette be, hogy kilépett az LMP-ből, a Facebook-oldalán azt írta, hogy olyan döntések, események kényszerítették ki a döntését, amelyek ismeretében nem csukhatja be a szemét.

Ma szomorúan kell szembenéznem azzal a ténnyel, hogy kibékíthetetlen ellentét van az LMP és az én politikai alapértékeim között

– közölte az ellenzéki politikus.

Mint a bejegyzéséből kiderült, egyéni országgyűlési képviselői mandátumát megtartja, de az LMP frakciójából kilép.

A frakcióból való kilépésem, ami a jelenlegi tudásom szerint az LMP-frakció megszűnését is eredményezi, akkor történik meg hivatalosan, ha megbizonyosodtam róla, hogy a frakciónál dolgozó munkatársak egzisztenciális helyzete potenciálisan biztosított, de mindenképpen még ebben az évben

– tájékoztatott Csárdi Antal.

Bejelentésével párhuzamosan egy interjú is megjelent vele a 444.hu-n, és abban súlyos vádakat fogalmazott meg a kilépésével összefüggésben. Azt állította: egy számára „rendkívül megbízhatónak tartott személytől” kapott bizonyítékokat, amelyek szerinte igazolják, hogy még azelőtt, hogy a kongresszus döntött volna Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti támogatásáról, előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és a párt vezetése, azaz Ungár Péter között. A bizonyítékkal kapcsolatban annyit elárult: „ezer százalékig” biztos abban, hogy valós.

„Egy rémálom volt”

Az idei augusztusi tisztújításig Schmuck Erzsébet töltötte be az LMP női társelnöki posztját. Nem indult újra a tisztségért, és a pártból is kilépett, szerinte az LMP mint ellenzéki párt megsemmisült, illetve Ungár Pétert is keményen bírálta. Kilépésével és a zöldpolitika jövőjével kapcsolatban még a nyáron nyilatkozott az Indexnek, most Csárdi Antal vádjairól kérdeztük.

Schmuck Erzsébet azt mondta, nemrégiben őt is megkereste Csárdi Antal, és elmondta, hogy ki fog lépni az LMP-ből, neki is megemlítette a később az interjúban hivatkozott bizonyítékokat, de azt nem árulta el, honnan vannak ezek.

Az LMP volt társelnöke az Indexnek kijelentette, hogy semmilyen Rogán Antallal való egyeztetésről nem tudott, és megdöbbentik a vádak. Mivel a pártot a kampányban sokat támadták azzal, hogy Vitézy Dávid támogatása ügyében összejátszik az LMP és a Fidesz, ezért a pártban is felmerültek kérdések, de Ungár Péter mindig határozottan cáfolta ezeket a pletykákat.

Megkérdeztük, hogy Csárdi Antal támogatta-e Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltségét, de erre Schmuck Erzsébet azt mondta: nem tud válaszolni, mert a jelöltségről a budapesti kongresszus döntött, és bár jelen volt, de nem szavazhatott, mert Borsod megyében volt tagsága, Csárdi álláspontjára pedig nem emlékszik. Schmuck Erzsébetnek egyébként az volt a véleménye, hogy Vitézy Dávid támogatása nem rossz döntés az LMP részéről, mert a zöldpolitikának az egyik kulcseleme a közlekedéspolitika.

Arról is kérdeztük, mit szólt ahhoz, amikor Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy visszalép Vitézy Dávid javára.

„Egy rémálom volt” – válaszolta Schmuck Erzsébet.

Amikor vezető fideszes politikusok és Bayer Zsolt elkezdtek Vitézy mellett kampányolni, az számomra egy tragédia volt

– tette hozzá. De állítása szerint még ekkor sem gyanakodott arra, hogy emögött valamilyen tudatos stratégia lehet, mert ezt Ungár Péter folyamatosan visszautasította.

Én abban a naiv hitben voltam, hogy ilyen meg sem történhet. Meg sem fordult a fejemben, hogy bárminemű egyeztetés történhet

– mondta az Indexnek Schmuck Erzsébet, aki szerint ezek a kérdések már nem is jöhettek nagyon szóba a választás után, mert az LMP vezetősége tetszhalott állapotba került.

Vitézy: Csárdi nekem drukkolt

Vitézy Dávid a Magyar Hangnak Csárdi Antal vádjaira reagálva úgy fogalmazott:

Csárdi Tóni és Hadházy Ákos képviselő uraknak (és gondolom, rövidesen még néhány, életképes ellenzéki párt nélkül maradt körzetes budapesti parlamenti képviselőnek) sok sikert kívánok a Duna-párt vagy ki tudja, milyen nevű új ellenzéki mozgalmuk megalapításához – de kérem, hogy hagyjanak ki a 2026-os kampányukból.

Vitézy azt is hozzátette: mivel az országos pártpolitikában továbbra sem szeretne részt venni, „a pletykálkodásra, hazudozásra, jólértesültséget álcázó árulásra és persze folyamatos kavarásra alapuló régi ellenzéki virtusból” a jövőben is szeretne kimaradni, és Budapest, illetve a magyar vasút valódi ügyeire koncentrálni, ahogy eddig is tette.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy Csárdi Antal mindvégig támogatta a kampányát, az eredményváróján is ott volt, izgult és drukkolt, ezért finoman szólva sem hiteles „az, amit most, öt hónappal később, nyilvánvalóan a 2026-ra megindult országos pártpolitikai helyezkedés részeként előad”.

Eddig szinte mindegyik hírbe hozott politikus tagadta, hogy köze lenne egy úgynevezett Duna Párt vagy Duna Egyesület létrehozásához. Schmuck Erzsébet lapunknak azt mondta, hogy ő is hallott erről a pletykáról, de úgy tudja, ez csupán viccként merült fel, és nincs alapja. De szerinte erről Ungár Pétert kellene megkérdezni, mert ő beszélt először erről a nyilvánosságnak.