Orbán Viktor mit tanácsol, mikor vegyünk eurót a 2025-ös nyaraláshoz? „Ha tudja, hogy kit kell megkérdezni, szóljon nekem is, én is szeretnék a megfelelő pillanatban vásárolni. Biztos nem én vagyok az az ember, aki meg tudja mondani” – közölte a kormányfő, hozzátéve, hogy a jegybankelnököt valószínűleg titoktartás terheli, de valahol a jegybank környékén van a válasz.
A kormányfő úgy látja, a forint mozgásában ma sokkal nagyobb szerepet játszanak az eseti tényezők, mint a magyar gazdaság tényleges állapota. Nem hiszi, hogy hétfőről csütörtökre tud változni a gazdaság alapszerkezete, „a kormány rendben tartja a gazdaságot”, az efölötti térben kell a jegybanknak megvívnia az árfolyam stabilizálását.
Véget ért Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója, ezzel zárjuk közvetítésünket. Köszönjük olvasóink figyelmét! Az elhangzottakról szóló összefoglaló cikkünket itt találja.
Orbán Viktor kifejtette, robusztus mezőgazdasága van Magyarországnak, és fejlődik az élelmiszeripar is, a nemrég kiírt pályázatokra érkező jelentkezések is ezt mutatták. A kormányfő szerint a magyar mezőgazdaság el tud tartani 20 millió embert, vannak ugyan olyan részszektorok, ahova importálunk, más termékeknél viszont exportálunk.
Orbán Viktor elárulta, hogy a török elnökkel minden tárgyalásukon szóba kerül a Közel-Kelet térsége. A kormányfő elismerte, abban a példátlan helyzetben van, hogy különböző okokból, de baráti a viszonya az izraeli miniszterelnökkel és a török elnökkel is. Úgy látja, hogy a térség két meghatározó államának pozíciója messze van egymástól. Azt a világ bármely pontján elfogadhatatlannak tartja, hogy embereket túszként tartsanak fogva.
„Merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk, és mi nagyok vagyunk” – hangsúlyozta Orbán Viktor, arra emlékeztetve, hogy a világon számos fontos dolog ma nem létezne nélkülünk, „semmi oka egy magyarnak arra, hogy összehúzza magát”. A helyes önismeret ugyanakkor az ellen is megvéd bennünket, hogy olyasmire vállalkozzunk, amihez nagyobb testtömeg kell, „ha váltósúlyú bokszoló valaki, akkor szupernehézsúlyban nem megy a ringbe”.
A Blikk felemlegette, hogy a Fidesz vesszőfutása a kegyelmi üggyel indult, amelyben tanácsadóként szerepet vállalt Balogh Zoltán református püspök is.
45 százalékot kaptunk a választásokon, a második meg 30-at. Ezt a vesszőfutást szeretném látni 2026-ban is
– viccelődött Orbán Viktor.
A miniszterelnök, miután komolyra fordította a szót, elmondta, hogy az egyházi ügyeket nem akarja kommentálni, de politikai szempontból fontos leszögezni, hogy egy politikus sem háríthatja át a felelősséget a tanácsadójára, hiszen a tanácsadónak nem dolga a döntést meghozni, ő csak tanácsolhat, így a felelősség sem az övé.
A Blikk kérdésére Orbán Viktor elmondta, hogy nem zavarja, hogy rokonai és barátai jóval gazdagabbak, mint ő. Ennek oka az, hogy ő 1990-ben eldöntötte, hogy politikai pályára hív – bár a tudományos világ nagyon vonzotta –, és hisz abban, hogy egy politikusnak nem szabad üzleti kérdésekkel foglalkoznia, és életvezetési tanácsokat sem ad rokonainak és ismerőseinek.
De a mértéktartást erénynek tekintem
– tette hozzá.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy nem áll olyan rosszul a pártban, úgyhogy a 2026-os választások eredményétől függetlenül úgy gondolja, hogy be fog csúszni a képviselői listán az Országgyűlésbe, és aktív életét a köz érdekének szolgálatában fejezi be.
Rendes munkám van, megfizetnek
– fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor a Tisza Párt támogatottságát érintő kérdésre közölte, nem dolga, hogy az ellenzékkel foglalkozzon, ezért inkább az a kérdés, hogy „mit csinált rosszul az ellenzék?”. A kormányzó párt köszöni szépen, éppen kormányoz.
Orbán Viktor a gyermekvédelmi intézményekben étkezésre szánt összegről leszögezte: annyi pénzt kell adni, hogy a gyerekek Magyarországon elvárható, biztonságos, egészséges és színvonalas étkeztetést kapjanak. A kormány nem spórol a gyermekeken.
Orbán Viktor a családtagjai vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalára vonatkozó ellenzéki kérésről elmondta, 1990 óta nyilvános a vagyonnyilatkozata, a családtagokra is vonatkozik egy törvény, „nyitott könyv az életem”.
Orbán Viktor mit tanácsol, mikor vegyünk eurót a 2025-ös nyaraláshoz? „Ha tudja, hogy kit kell megkérdezni, szóljon nekem is, én is szeretnék a megfelelő pillanatban vásárolni. Biztos nem én vagyok az az ember, aki meg tudja mondani” – közölte a kormányfő, hozzátéve, hogy a jegybankelnököt valószínűleg titoktartás terheli, de valahol a jegybank környékén van a válasz.
A kormányfő úgy látja, a forint mozgásában ma sokkal nagyobb szerepet játszanak az eseti tényezők, mint a magyar gazdaság tényleges állapota. Nem hiszi, hogy hétfőről csütörtökre tud változni a gazdaság alapszerkezete, „a kormány rendben tartja a gazdaságot”, az efölötti térben kell a jegybanknak megvívnia az árfolyam stabilizálását.
A 24.hu kérdésére Orbán Viktor kitért a felújított pénzügyminisztériumi épületére, ami szerinte fantasztikus lett. Hozzátette, hogy a kommunizmus alatt egy szerényítésnek nevezett építészeti merénylet ment végbe a Várnegyedben, ami szégyen, ők most ezt állítják vissza.
A 700 milliárd forintos irodavásárlással kapcsolatban pedig kifejtette, hogy jelenleg az állami évi 60 milliárdot költ az állami intézmények irodáinak bérlésére és szerinte nem helyes, hogy az állam ekkora szerepet vállal az ingatlanpiac bérlési szektorából. Hozzátette, hogy célja, hogy minden állami szerv saját irodába költözhessen, de tisztában van azzal, hogy ez nem olyan fontos mint az egészségügy, vagy az oktatás, éppen ezért nem egyik napról a másikra fog ez végbe menni.
A 24.hu kérdésére Orbán Viktor elmondta, hogy nem foglalkozik közvélemény-kutatásokkal, hanem a ő a tényeket nézi. A tény pedig az, hogy volt egy EP-választáson a Fidesz 45 százalékot szerzett, amíg a második helyezett pedig 30-at.
Hol írjam alá?
– mondta a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy ezt az eredményt elfogadná-e a 2026-os választásokon.
A 24.hu kérdésére a miniszterelnök kifejtette, hogy volt egy másfél órás furcsa, de intellektuális beszélgetése Donald Trumppal, amely alatt semmiről sem tárgyaltak. Ennek az az oka, hogy az Egyesült Államokban nagyon szigorúan veszik, hogy az aki, még nem lépett hivatalba, az nem tárgyalhat előre és ezt a leendő elnök be is tartja, éppen emiatt még Putyinnal sem ülhetett le tárgyalni a békéről.
Az reális, hogy hivatalba lépése utáni első 24 órában lépni fog
– tette hozzá Orbán Viktor.
Orbán Viktor az euróbevezetéssel kapcsolatban elárulta, nem javasolja, hogy ilyen irányba keressék az utat, a kérdés az, hogy hogyan tegyék stabilabbá a forintot. Nem könnyű ma jegybankelnöknek vagy pénzügyminiszternek lenni – mondta a kormányfő, hozzátéve: az eurózónához való csatlakozás kétségkívül hoz stabilitást, de lefojtja a növekedést. A gyorsabb fejlődés lehetőségéhez nemzeti valuta kell.
Orbán Viktor az uniós határvédelmi bírságról közölte, azt kérte, hogy a buszok folyamatosan melegítsék a motorokat. Bármikor előállhat olyan helyzet, hogy egy csak oda jegyet a kezükbe nyomnak a menekülteknek. Nem öncélúan akarják provokálni Brüsszelt, de világos jelzéseket akarnak adni, hogy megvédik Magyarországot. Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból – vélekedett a kormányfő, jelezve: olyan migrációs szabályozást akarnak Magyarországra erőltetni, amely „kiveri a szemünket”. A bírságról leszögezte, nem fizetnek, Brüsszel viszont elveszi a pénzüket, ezért a kormány perel, így próbálva visszaszerezni a pénzt.
Folytatódik-e a békemisszió? Orbán Viktor elárulta, alig várja, hogy valaki kivegye a stafétát a kezéből ebben a tekintetben. Magyarország a súlyát se túl se alá nem értékeli, bár semmi kétség nem fér hozzá, hogy mi vagyunk a legjobb ország, „biztos, hogy többet adtunk a világhoz, mint amit a világtól kaptunk”. Megvan a nemzeti önbecsülésünk, tudjuk, hogy kicserélhetetlenek és nélkülözhetetlenek vagyunk, de Magyarország a békemisszióval messze az erején felül vállalt, többek között morális okok miatt. Jön az új amerikai elnök és ő megy elől – húzta alá a miniszterelnök.
Az ARD női munkatársa Orbán Viktornál a volt lengyel igazságügyminiszterről érdeklődött, aki Magyarországon kapott menedékjogot. Az ARD kollégája érdeklődött, hogy lesz-e még hasonló eset a közeljövőben, utalva egy lengyel politikusra.
Sosem lehet tudni, hogy melyik férfi jár egy hölgy fejében
– viccelődött Orbán Viktor, majd kifejtette, hogy el kell különíteni az országok közötti és a pártok közötti kapcsolatokat, mert a Fidesz nagyon rosszban van a lengyel kormánypárttal, de az országaiknak vannak közös érdekeik, amikért közösen kell dolgozniuk.
A miniszterelnök végül megjegyezte, hogy van rá esély, hogy adnak majd még menedékjogot lengyel politikusnak.
Az ARD kérdésére Orbán Viktor kifejtette, hogy Magyarországnak elemi érdeke, hogy a Balkánon stabil és erős kormányok legyenek, hiszen a migrációs válságot sem tudtuk volna megállítani Észak-Macedónia nélkül. Az Európai Unió viszont nem érzékeli, hogy az egyik tagországának ez mennyire elemi érdeke, így nekünk magunknak kell finanszíroznunk ezeket a gazdaságilag gyengélkedő országokat.
Ajándékba pénzt nem tudunk adni, de kedvezményes hitelt igen
– fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor a vendégmunkásokra vonatkozó szabályok potenciális szigorításáról közölte, korábban létrehoztak egy törvényt, ami komoly színvonalat képvisel, a katari rendszert kopírozták le. A kormányfő azt vállalta, olyan vendégmunkásrendszer lesz, amelyben a tartózkodás határozott ideig biztosított, az elhagyás kikényszeríthetőségét is megteremtik, ennek előfeltétele a megállapodás. A jövőben nem lehet behozni Magyarországra vendégmunkást olyan országból, amellyel nincs visszafogadási egyezmény. Rögtön leesett tíz ország a listáról január elsejétől.
Minden indulatot mellőzve, minden érzelmet a legkisebb lángra tekerve mondom azt, hogy Magyarország a magyaroké. Nem akarok vendégmunkásországot látni a hazámból, és migránsországot sem
– tette világossá a kormányfő, hozzátéve: látott nyugaton rossz példákat. Ha egy országban elfogadottá válik az a gondolat, hogy vannak alacsonyabb rendű munkák, amelyeket már nem akarunk elvégezni, és azokat kiváltatnánk idegenekkel, akkor nagy baj lesz. Az utcaseprő munkáját az egyik legfontosabbnak tartja, ahogy a takarítónők munkáját is komolynak nevezte. Úgy látja, a képzetlen magyaroknak is azt kell mondani, hogy fontosak, „nincs alacsonyrendű munka, csak rosszul és jól elvégzett munka, a munka becsületét legalul kell megvédeni”.
Orbán Viktor az OLAF munkatársainak megfigyeléséről szóló sajtóértesüléssel kapcsolatban kijelentette, hogy pletykákkal nem foglalkozik. Azt, hogy Magyarországon mikor milyen eszközöket hogyan lehet használni, szigorú szabályok írják le. A kormányfőnek nincs tudomása arról, hogy bármikor átlépték volna a határt, amikor nemzeti kormány volt Magyarországon.
Orbán Viktor elmondta, hogy Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnökhöz szoros, baráti kapcsolat fűzi, így most, hogy őt választották az Európai Konzervatívok frakció vezetőjének, szorosabb lesz az együttműködés köztük és a Patrióták frakciója között, amelyben a Fidesz képviselői dolgoznak.
Hozzátette, hogy az ellentétektől függetlenül a fő kérdésekben a két frakció egyetért, így nem eltitkolt szándékuk, hogy intézményi együttműködés jöjjön létre közöttük. Amikor ez megtörténik, akkor ők lesznek az EP második legnagyobb frakciója, megelőzve a szocialistákat, és akkor fognak pezsgőt bontani.
Az Origo kérdésére Orbán Viktor megemlékezett még egyszer a német terrorcselekményről, és elmondta, hogy a magyar biztonsági szoláglatok meg fogják védeni a hazai adventi vásárokat, ahogyan eddig is.
Egy bolond százat csinál a terroristáknál is
– tette hozzá, majd megjegyezte, hogy pont emiatt nem lankadhat a hatóságok figyelme.
Az Origo kérdésére a miniszterelnök elmondta, hogy mindenképpen 4 százalék alá kell csökkenteni a költségvetési hiányt, mert ez a magyar gazdaság érdeke, ugyanis 3 százalékos hiány felett nagyon nehéz kikerülni a hitelspirálból.
Nem szabad kisebb célt kitűzni annál, hogy ne mi menjünk pénzért, hanem ők jöjjenek hozzánk, hogy nekünk fizessenek kamatot, átmenjünk hitelezői pozícióba
– fogalmazott Orbán Viktor, aki elárulta, hogy Angela Merkeltől tanulta, hogy minden elköltött forintot valakinek meg kell keresnie, és mennyivel jobb, ha más országok keresik meg a mi pénzünket, mint ha mi keresnénk meg más országok pénzét.
Orbán Viktor a honvédelmi kiadások lehetséges emeléséről elmondta, megvisel minket az is, hogy GDP-arányosan 2 százalék fölé kell vinni a honvédelemre szánt összegeket. Azt szeretnék, ha olyan nemzetközi állapotok lennének, amelyek lehetővé tennék, hogy ezt lejjebb vigyék, de a világ másfelé megy. A 2 százalékot kipréseltük magunkból, ha ezt fel kell emelni, „az tüdőn lövi a magyar gazdaságot”. Ha lesz ilyen nyomás, akkor ütemezett emelést tud elképzelni, mert akkor valahonnan el kell venni.
Orbán Viktor Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes magyarországi menedékjogáról leszögezte: nem akarja az ügyet miniszterelnöki szintre felemelni.
„Az a törekvésünk, hogy a konfliktusainkat Lengyelországgal kezelhető szinten tartsuk. Ezért most nem mondok semmi arról, hogy mit gondolok a lengyel jogállamisági helyzetről. A döntésről tudok mondani valamit. Ennek van egy eljárásrendje, ebben alapos megállító sorompók vannak. Készítettünk tanulmányt, amely teljes körűen feltárja, hogy mi a helyzet Lengyelországban. Az a miniszter, akinek joga van dönteni a menekültügy kérdésében, ezeket a tanulmányokat megismerte, és döntött” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: a döntés ismert, és nem hiszi, hogy ez volt az utolsó.
A miniszterelnök szerint a versenyképesség nem egy önmagában értelmezhető dolog, hanem a versenyképesség célja, hogy ne legyen munkanélküliség, ne kerüljék el az országot a legfejlettebb technológiák, ebből a szempontból pedig jól áll Magyarország.
Azt azonban kiemelte, hogy a magyar gazdaság Achilles-sarka az energiahordozókban rejlik. Kifejtette, hogy a háború előtt évi 7 milliárdot fizettünk energiahordozók importálásáért, a háború kirobbanása után pedig már évi 17 milliárdot, ami megüti a magyar versenyképességet.
Ki a felelős azért, hogy 2024 nem lett a gazdasági növekedés éve? – tette fel lapunk a kérdést Orbán Viktornak.
Ki a felelős azért, hogy jövőre fog teljesülni? – ez a jó kérdés Orbán Viktor szerint. A kormányfő elárulta, sosem szerette azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget, persze mindig vannak külső tényezők, de a fontos az, hogy vannak-e világos céljaik, ha pedig azokat nyilvánosságra hozták, akkor teljesíteni kell.
Ha nem tudtad teljesíteni 2024-ben a növekedési céljaid, akkor teljesítsd 2025-ben. Ez fog történni most
– szögezte le az Indexnek a miniszterelnök.
A kormányfő lapunk kérdésre kifejtette, konjunktúra nélkül nehéz konjunktúraérzetet teremteni. A miniszterelnök tisztázta, a valóság mindig megelőzi a valóságról szóló kommunikációt, „én tudom, hogy vannak más divatirányzatok is a magyar politikában, ami a tényekkel nem törődik, nem cselekszik, hanem beszél”.
Én a régi iskolához tartozom, arról beszélek, amit csinálunk. A tett van az első helyen. Először van a konjunktúra, utána beszélünk konjunktúraérzetről
– húzta alá Orbán Viktor.
A miniszterelnök kifejtette, hogy 2010 óta neki folyamatosan a brüsszeli vezetők kijelölt embereivel kell versenyeznie Magyarországon.
Megmondták pacekba, hogy le akarnak engem váltani
– fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy Magyarország nem veszít el semmilyen forrást, ugyanis az ott van az unió számláján, csak el akarják venni tőlünk, de ők meg fogják védeni a magyar érdekeket.
Az ATV kérdésére a miniszterelnök kitért a Menczer–Magyar csörtére is. Orbán Viktor kifejtette, hogy a politika nagyon innovatív szakma, amelyben megjelennek újabb és újabb stratégiák. Most az agresszív hőbörgés statisztikája jelent meg Orbán Viktor szerint, de kiemelte, hogy nem Menczer Tamás küldte ki a meghívót erre, ő csak elfogadta azt.
Sose fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdái Brüsszelben vannak, mert én a gazdákkal vitatkozom
– jegyezte meg.
Orbán Viktor a romániai választással és a külföldi beavatkozásról szóló hírekkel kapcsolatban kifejtette: Románia birtokába nagyon értékes tudás került.
Ott olyasmi történt, ami itt nem történt meg.
Orbán Viktor információt kért arról, hogy hogyan történt technológiai értelemben a beavatkozás, és hol vannak azok a pontok, ahol be lehet avatkozni. Azt az ígéretet kapta, hogy Románia minden információt átad Magyarországnak, amint lezárult a vizsgálat.