Autóbalesetet szenvedett, így bukott le munkájával a fiatal magyar felnőttfilmes: „Megtudta az egész család, mindenki”
Kis Grófo új dalok megírására kapott pénzt, 5 millió forintot fizetett vissza.
Sulyok Tamás felelősségéről is elmondta a véleményét.
Jelenleg is küzdenek a romok alatt rekedt emberekért.
A tűz egy mintegy háromezer négyzetméteres csarnokban ütött ki.
A nő közösségi oldalán egy családi fotó mellett írt arról, mit jelentett számukra a férfi.
A politikusnak „fura és jóleső érzés”, hogy korábbi ötlete alaptörvényi szintre emelkedhet.
Az iráni háború által okozott energiahiány utolérte a burgonyszirmokat is.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Volt, aki félmeztelenül hívta fel magára a figyelmet.
Sajtóinformációk szerint döntését az egészségügyi miniszter már el is fogadta.
A biztonságpolitikai szakértő válaszolt a Fidesznek.
A tisztségviselők szerint több mint konstruktív a Magyar Péter vezette kormány hozzáállása.
Visszatért A Mandalóri és Grogu, csak most a nagyvásznon. Kritika.
Elmondása szerint „akkora heves tűzzel égett”, hogy a lökéshullám és a hőtermelés sok mindenkit elért.
Az országot Donald Trump amerikai elnök kijelentései is nyomás alatt tartják.
Biztonsági őrnek adta ki magát.
A történelmi alakok mellett nem ritka a fikciós karakterek rasszváltása sem.
Forsthoffer Ágnes szerint ez társadalmi elvárás.
Tettéért soha nem vonták felelősségre.
Távozása június végén lép hatályba.
Haladékot kapott a Mol a szerbiai olajpiac sorsát meghatározó üzlet megkötésére.
Migránsügyben is állást foglalt a kormányfő.
Szerintük a miniszterelnök hazudik.
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Az előző elnök tizenöt éven át vezette a szövetséget.
Jászapáti Petra közösségmédia-oldalán jelentette be a hírt.
A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.
A szakember január derekán vette át a portugál Rúben Amorim menesztése nyomán megüresedett kispadot.
Elnököt választott a Magyar Szörf Szövetség.
Az énekesnő tucatnyi betegséggel küzd, de egyik sem törte meg.
A holland politikus 2009 óta volt EP-képviselő.
Kilenc ország mezőnyében díjazták újságírónk, Rádi Balázs írását.
A Szovjetunió a hidegháború idején speciális kísérleteket végzett, ami sokakat vad találgatásokra késztetett.
Áldozatok és tanúk jelentkezését várják.
Több évtizedes szakmai múlttal csatlakozik a képviselőcsoport munkájához.
Halálos áldozatot is követelt a baleset.
Kocsis Máté terrorról beszélt, amely a Fidesz-szavazókat éri április 12. óta.
Hogyan igyekeztek megoldani az amerikaiak a német juhászkutyák egészségügyi anomáliáit? Mivel „turbózták” fel az így kialakított kutyatípust? Fajta-e a king shepherd?
Ismerős lehet a helyzet sok gazdi számára, ahogy kedvence folyamatosan vakarózik, harapdálja vagy nyalogatja magát. De vajon mi lehet az oka?
Egy idős kutya van, hogy butaságot csinál. Ilyenkor jönnek jól a barátok, akik nem engedik, hogy baja essen.
Az asszony a kor legmodernebbnek számító nevelési elveit vallotta.
Bár néha úgy fest, csak ledobjuk valahol a pokrócot, politikai nyomásgyakorlás eszköze is lehet a piknik.
Nem ez volt az első próbálkozása, legutóbb azonban nem járt sikerrel.
Az Operaház felújítása miatt nem játszották egy évtizedig.
Pest teraszai idén is hozzák azt a pezsgő városi hangulatot, ami miatt a nyári estéknek egyszerűen nem lehet ellenállni.
Scherer Péterre ikonikus reklámjaival emlékezünk: humoros, szerethető karakterei generációk számára maradnak emlékezetesek.
Júniusban indul a BBC News Magyarul, amely az AI tartalomgyártásban történő alkalmazásának térhódítását is jelenti.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint az ALDI döntése legrosszabbul a napilapokat érintheti, ám a Lapker bizakodó a jövőt illetően.
Áprilisban a napilapot kézből terjesztőknek mondtak fel, most már a tárolók is eltűntek a közterületekről.
Forgács Mariannt a Be Social CEO-ját arról kérdeztük, hogy a brandeknek és tartalomgyártóknak mely platformokat érdemes most használni.
Akkuja jól diagnosztizálható, túl sok típushibája nincs, a garanciális kérdések viszont bonyolultak.
Miközben Fernando Alonso falat fogott, mindössze 68 ezredmásodperc döntött a Forma–1-es Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén: visszavágott a falazása után Russell.
Karácsony Gergely bejelentette: 2030-ra a budapesti utak 61%-án 30 km/h-s sebességkorlátozás lesz, és drasztikusan növelik a traffipaxok számát.
Varga Péter 20 év után távozhat a Porschétől és a Mercedes-AMG-nél folytathatja a pályafutását
Biztonsági övekből készített rögtönzött vontatókötéllel húzott egy Volkswagen Passat egy Volkswagen Tourant az M3-as és az M35-ös autópályán.
Egymást érték a megszakítások a Forma–1-es Kanadai Nagydíj első és egyetlen edzésén. Három piros zászló, egy elgázolt mormota és Mercedes 1–2 a mérleg.
Több fronton is drasztikus emelkedés várható Budapesten a taxis szolgáltatások árában.
A vad hajsza végén pofára esett a cseh rendőrök elől menekülő férfi.
Ezek a legnépszerűbb használt motorok Magyarországon - a listát a BMW GS vezeti.
Azután halt meg a NASCAR Cup Series kétszeres bajnoka, hogy súlyos betegséggel kórházba került. 41 évet élt.
A megfelelő melltartó kiválasztása – mérettől függetlenül - nemcsak esztétikai kérdés, hanem a komfort és az egészség szempontjából is kulcsfontosságú. Cikkünkben megtudhatod, hogyan válassz pont a te testedhez tökéletesen illő darabot.
Támogatott tartalomA szaglás romlása mögött nemcsak egyszerű megfázás, hanem fül-orr-gégészeti, neurológiai vagy más betegségek is állhatnak. Szakértő segít eligazodni a lehetséges okok között.
A magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
A kiégés mindig másokkal történik meg. Mi inkább kimerültek vagyunk, sokszor a körülményeket okoljuk „nem túl jó” állapotunkért. Ez a szindróma nem egyenlő a fáradtsággal, és nem akarat kérdése, hogy érint-e bennünket.
Az elosztók és hosszabbítók akármennyire is hasznosak, érdemes elővigyázatosnak lenni velük, és nem túlterhelni őket, mert akár komoly baj is lehet.
A Grammy-díjas énekes egy emberekkel teli teremben árult el intim részleteket a magánéletéből.
A sokak által ismert influenszer anyukát és az apját a hét elején tartóztatta le a rendőrség.
A 69 éves színészlegendának négy gyermeke született két házasságból.
Ezek a kevésbé ismert kódok a fedélzeti személyzet diszkrét kommunikációs eszközei.
Bár elsőre sokak számára nem tűnhet súlyos problémának a szaglás csökkenése, azonban komolyabb problémák lapulhatnak mögötte.
Jobb, ha ezt az egyébként nagyon kényelmes és mindennapos konyhai szokást minél hamarabb befejezzük.
Egy vizsgálat szerint azoknál, akik több tartósítószert és ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztanak 29 %-kal nagyobb a magas vérnyomás kockázata.
A narancsbőr nem csak túlsúlyos nőknél jelenik meg, és nem is egyszerűen „akaraterő kérdése”. Mutatjuk, mi áll valójában a hátterében.
Pintér Adrienn ikerfiai már 19 évesek, és már igazi sármos fiatalemberek.
A Bond-lányok is sokkal árnyaltabb és teljesebb karakterré fejlődtek az idők során.