Ez a poszt a következő Percről percre része:

Gyújtóbombákat találtak a Nyugatinál

Fontosabb részletek
  • Három bombát találtak a rendőrök egy autó csomagtartójában a Nyugatinál. A területet kiürítették.
  • A rendőrség 17 embert állított elő az október 23-i rendezvényeken.
  • Az igazoltatott embereknél riasztópisztolyt, kést és gázsprayt találtak.
  • Budaházy György vezetésével maszkos, csuklyás felvonulók indultak a Teve utcai rendőrpalotától az Astoria felé, de a rendőrök a Nyugatinál feltartóztatták őket.
  • Legyen az Index képriportere október 23-án! Töltse fel fotóit az Indafotóra, vagy küldje el MMS-ben a helyszínről az Indageo 17654-es számára. (Az üzenetbe írja bele: okt23)

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Operában szónokló Gyurcsány Ferenc a forradalom igazi titkát boncolgatta, és arra jutott, hogy egyrészt az emberekben rejlik a titok, illetve a háttérben őket mozgató akarat és álom, illetve hogy le tudták győzni a félelmüket, és váltani tudtak. Gyurcsány épp ezért azt csodálta leginkább Nagy Imrében, hogy át tudta lépni a saját árnyékát, és az életét meghatározó korlátokat. És persze úgy változik az ország, ahogy benne az emberek, úgyhogy Gyurcsány egy jó tündértől azt kérné, hogy segítse elő a nép megváltozását. Például módosítsa azt a tudatot, hogy ketté van szakadva az ország, és az egyik fele legyőzi a másikat. Ugyanis a miniszterelnöki interpretációban épp egymás elfogadása jelenti a nemzetet, az országot.
  • A körúton felhúzott kordonnál mindenkit igazoltatnak, akit még tudnak.
  • Azok, akiket nem tudtak a Szent István körúton kordonnal megállítani (körülbelül 400-an vannak), a Bihari János utca érintésével a Bajcsy-Zsilinszky út felé tartanak.
  • A rendőrök nem engedték a Budaházy-féle menetet a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák tér felé, úgyhogy most a Nyugati tér felé mennek. "Teljes a káosz" - mondta kollégánk a helyszínről.
    Toroczkai beszél
  • Mert Nagy Imre hagyatéka nem abból áll, hogy minden októberben fejet hajtunk a lyukas zászló előtt, hanem abból, hogy átlépjük a saját árnyékunkat, magyarázta Gyurcsány Ferenc. A kormányfő szerint ha ez így lesz, akkor egy jobb Magyarországot hagyhatunk gyermekeinkre, és nem utolsósorban megoldhatóak a nehéz helyzetek, például a jelenlegi recesszió. Zárszóként Gyurcsány bejelentette 56 egyik halálra ítélt hősét, Mécs Imrét.
  • A tömeg beszorult a Markó utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál. A rendőrök igazoltatják őket.
  • A tüntetők a Markó utcából akart kijutni a Bajcsy-Zsilinszky útra, de a sarokról visszanyomták őket a rendőrök, jelentette tudósítónk. A Markó utcát a rendőrök lezárták és igazoltatásba kezdtek. Egy embert elvittek a rendőrök.

  • A Markó utcánál a rendőrök arcon fújtak könnygázzal egy embert. A tömeg teljesen beszorult, nem tudni, hogyan tovább.
  • A rendőrök egyesével emelnek ki tüntetőket a Markó utcába beszorított tüntetők közül. A rendőrök eddig 7-8 Molotov-koktélt találtak, egyiknek sem volt gazdája, a házfalak tövében voltak.
  • Egy rendőrségi helikopter köröz a Markó utca felett. Közben egyesével, szépen lassan engedik ki a rendőrök a tüntetőket, nyilván azért, hogy ne tudjanak csoportosan továbbmenni.
  • Elvitték a rendőrök a Markó utcából azt a fiatalt is, aki a Közgázon májusban tojással dobta meg a Microsoft vezérigazgatóját, Steve Ballmert.
  • A Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai rendezvényén felszólították a rendőrséget, hogy engedjék ki a Markó utcából az ott körülzárt tüntetőket, akik éppen a Semmelweis utcába igyekeztek. A tüntetők a hírre azt skandálták, hogy ÁVH.

  • Mivel az Országos Mentőszolgálat központja is a Markó utcában van, a mentőautók sem tudnak kimenni onnan a rendőrkordonok miatt.
  • A rendőrök elkezdték eltolni a tömeget a mentőszolgálat bejárata elől, mert egy mentőautónak egy gázoláshoz kellene kivonulnia, de a tömeg miatt nem tud.
  • Elvitték a rendőrök a Markó utcából Budaházy Györgyöt. A beszorított tömegnek ez nagyon nem tetszett, lökdösődni kezdtek a rendőrökkel.
  • Több embert állítottak elő a rendőrök a fővárosi Markó utcától, mások mellett azt a férfit is, aki szögekkel teleszórta az Alkotmány utcát. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt tesz feljelentést a rendőrség a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. Azokat is előállították, akik a rendőri felszólítás ellenére sem vették le csuklyáikat és megtagadták személyazonosságuk igazolását.

    Képek a Markó utcából

    A rendőrségi közlemény szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényén részt vevők a demonstráció befejeződése után megindultak a Semmelweis utcában zajló rendezvényre.

    Egy körülbelül 500 fős tömeg verődött össze a Váci útnál és hangos skandálás közepette vonultak a Dráva utca - Visegrádi utca - Vág utca - Hegedűs Gyula utca - Victor Hugo utca - Pannónia utca - Szent István körút - Bihari János utca útvonalon. A rendőrök beszorították és körbezárták a tömeget a Markó utcának a Bihari János utca és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszára, és megkezdték a résztvevők igazoltatását és elszámoltatását. A rendőrök továbbá négy embert tetten értek, akik betörték az egyik bolt kirakatát. (MTI)

    Vonulnak a Markó utcában
  • Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy nem okozott fennakadást a budapesti mentésben a Markó utcai tömeg. A rendőrök pár perc után felszabadítottak egy sávot a mentőautóknak, addig azonban nem volt riasztás, így nem okozott fennakadást a több száz tüntető. A mentők már akadálytalanul vonulhatnak a betegekhez. A fővárosi rendezvényekről egyébként eddig még egyetlen sérültet sem kellett kórházba vinni. (FH)
  • Feloldják a rendőrök az útzárat a Bajcsy-Zsilinszky úton, a rendőrök pakolnak, pillanatokon belül megindulhat a forgalom is. Tüntetőket nem látni már a környéken.
  • Úgy tudjuk, megsérült egy fotós a Markó utcában. A tüntetők állítólag beszóltak neki, ő pedig visszaszólt. Erre rúgás volt a reakció.
  • Állítólag bombát találtak a rendőrök egy autóban a Nyugati téri felüljáró alatti parkolóban. A szerkezetet tűzszerészek vizsgálják, és a rendőrök a bombára hivatkozva terelik ki az embereket arról a területről. A Nagykörutat teljes szélességében lezárták. A rendőrség hivatalosan nem erősítette még meg az információt.
  • 25-30 ember csatlakozott az Astoriánál lévő kb. 150 tüntetőhöz.
  • Három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak Budapesten a Nyugati téri felüljáró alatt egy személyautó csomagtartójában. (MTI)

  • A kocsit, amiben a bombákat találták a Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján, a Budapesti Rendőr-főkapitányság akcióosztálya vizsgálta meg először, jelenleg már a tűzszerészek vizsgálják a kocsit. (FH)
  • A Nyugati térnél talált bomba miatt ott nem áll meg a 3-as metró.
  • Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt mondta, hogy egy Peugeot 206-os csomagtartójában találták a gyújtóbombákat. A rendőrök őrizetbe vettek egy embert, aki, mint a szóvivő fogalmazott, „köthető az autóhoz”. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, nem árulta el. Azt sem tudta még megmondani, hogy magyar állampolgárról van-e szó, illetve hogy időzítették-e és mikorra a bombákat.
  • A Nyugatinál talált robbanószerkezet az első információk szerint úgynevezett gyújtóbomba. Az ilyen szerkezetek robbanóereje nem túl nagy, de amikor működésbe lép, nagy hőhatást fejt ki, így képes lángra lobbantani a környezetében található éghető tárgyakat. Tulajdonképpen bármilyen éghető anyag és egy szikrát adó időzítő szerkezet időzített gyújtóbombának számít. A legegyszerűbb gyújtóbomba a Molotov-koktél, hiszen a benzin az éghető anyag, a rongydarab pedig a gyutacs.
  • A Markó utcában a csütörtök esti igazoltatássorozat idején megrongálódott nyolc mentőautó, közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A mentésben azonban nem okozott fennakadást, hogy a rendőrök a felvonulókat beszorították a Markó utcába, ahol a mentőszolgálat központja van; a mentőkocsik a Bihari János utcai bejáraton közlekedtek, mondta el Győrfi Pál. (MTI)
  • A Nyugati térnél talált, bombákkal megpakolt autóhoz „köthető” személyt a rendőrök „visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel” bűncselekmény elkövetése miatt előállították. Mit kiderült, igazoltatták, ekkor derült ki, hogy mi van a csomagtartójában.
  • Az Astoriánál is befejeződött az ünnepi megemlékezés. A résztvevők elindultak haza.
  • A Blaha Lujza tér Népszínház utcai oldalán a rendőrök igazoltatnak. A téren körülbelül százötven rendőr és ötven tüntető van.

    Kattintson