További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
Jován László elmondta, ügyfele távolmaradásának oka, hogy házi őrizetben van, folyamatos orvosi kezelés alatt áll, a másik eljárás gyanúsítottjaként sértené érdekeit, ha a folyamatban lévő büntetőperben tanúként hallgatnák meg. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ezek alapján nem hallgatja meg Bitvai Miklóst a Bácskai-perben.
"Az eredetit vagy a hamisat?"
A hétfői tárgyaláson tanúként hallgatták meg Tóth Róbertet, aki tavaly februártól a kereskedelmi üzletágat vezette a K&H Equitiesnél. A tanú Kulcsár Attilával folytatott telefonbeszélgetéseinek lehallgatási jegyzőkönyvével kapcsolatban elmondta: Csuka Lászlótól, a brókercég korábbi vezérigazgatójától azt hallotta, hogy a bank belső ellenőrzése manipulálhatja az iratokat, Kulcsár Attila pedig elmondása szerint attól tartott, hogy bizonyos iratok Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke kezébe kerülnek és ezt a bróker szerette volna megakadályozni.
Tóth Róbert - Kulcsár Attila más kollégáihoz hasonlóan - elmondta, hogy a bróker "szeretett nagyot mondani", továbbá, hogy nem látta át a pénzintézeti ügyvitelt, a banki folyamatokat. Időnként "Attila azt sem tudta, mit beszél" - fogalmazott a tanú.
Tóth Róbert megjegyezte: egyszer, amikor az ÁAK-val kapcsolatos szerződéseket kérte egyik kollégájától, az visszakérdezett, "melyiket, az eredetit vagy a hamisat?" A hétfői tárgyalásra idézték meg Kodela Lászlót, a MeH helyettes államtitkárát is, aki azonban csak kedden teszi meg tanúvallomását.
Tanúvallomást tesz a belügyminiszter
Kedden hallgatja meg a bíróság az ügyben Lamperth Mónika belügyminisztert, s az iratismertetést követően tartják meg a perbeszédeket, a pénteki tárgyaláson pedig várhatóan kihirdetik az elsőfokú ítéletet.
|