Kulcsár 'szeretett nagyot mondani'

2004.02.23. 13:35
Bácskai János, a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetőjének perében hétfőn meghallgatták Kulcsár Attila egyik közeli munkatársát. A K&H Equities volt ágazatvezetője szerint Kulcsár időnként "azt sem tudta, mit beszél".
Az Állami Autópálya Kezelő Rt. korábbi vezérigazgatója helyett csak az ügyvédje, Jován László jelent meg hétfőn a Bácskai János ügyét tárgyaló bíróság előtt. Bitvai Miklóst a Kulcsár Attilával összefüggésben bűnpártolással vádolt dandártábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett főigazgatójának büntetőperében idézték tanúnak hétfőre.

Jován László elmondta, ügyfele távolmaradásának oka, hogy házi őrizetben van, folyamatos orvosi kezelés alatt áll, a másik eljárás gyanúsítottjaként sértené érdekeit, ha a folyamatban lévő büntetőperben tanúként hallgatnák meg. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ezek alapján nem hallgatja meg Bitvai Miklóst a Bácskai-perben.

"Az eredetit vagy a hamisat?"

A hétfői tárgyaláson tanúként hallgatták meg Tóth Róbertet, aki tavaly februártól a kereskedelmi üzletágat vezette a K&H Equitiesnél. A tanú Kulcsár Attilával folytatott telefonbeszélgetéseinek lehallgatási jegyzőkönyvével kapcsolatban elmondta: Csuka Lászlótól, a brókercég korábbi vezérigazgatójától azt hallotta, hogy a bank belső ellenőrzése manipulálhatja az iratokat, Kulcsár Attila pedig elmondása szerint attól tartott, hogy bizonyos iratok Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke kezébe kerülnek és ezt a bróker szerette volna megakadályozni.

Tóth Róbert - Kulcsár Attila más kollégáihoz hasonlóan - elmondta, hogy a bróker "szeretett nagyot mondani", továbbá, hogy nem látta át a pénzintézeti ügyvitelt, a banki folyamatokat. Időnként "Attila azt sem tudta, mit beszél" - fogalmazott a tanú.

Tóth Róbert megjegyezte: egyszer, amikor az ÁAK-val kapcsolatos szerződéseket kérte egyik kollégájától, az visszakérdezett, "melyiket, az eredetit vagy a hamisat?" A hétfői tárgyalásra idézték meg Kodela Lászlót, a MeH helyettes államtitkárát is, aki azonban csak kedden teszi meg tanúvallomását.

Tanúvallomást tesz a belügyminiszter

Kedden hallgatja meg a bíróság az ügyben Lamperth Mónika belügyminisztert, s az iratismertetést követően tartják meg a perbeszédeket, a pénteki tárgyaláson pedig várhatóan kihirdetik az elsőfokú ítéletet.

Bizonyíték Bitvai ártatlanságára
Az írásszakértő szerint Bitvai Miklósnak semmi köze azokhoz az iratokhoz, melyek miatt sikkasztással gyanúsítják a brókerbotrányban - mondta el az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK Rt.) korábbi vezérigazgatójának ügyvédje újságíróknak hétfőn a bíróságon. "Ha kizáró bizonyíték születik, akkor ügyfelem vonatkozásában a nyomozást meg kellene szüntetni, de nincsenek illúzióim. Várunk az ügyészségre" - mondta Jován László ügyvéd, Bitvai Miklós védője, aki a Bácskai-perre érkezett a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának Fő utcai épületébe.

A gyanú szerint Bitvai Miklós hamis iratok - a K&H brókercégének, a K&H Equitiesnek szóló megbízások - kiállításával követte el a sikkasztást.

"Álláspontunk szerint ezzel Bitvai Miklós vonatkozásában az alapos gyanú megdőlt" - jegyezte meg az ügyvéd. Az ÁAK Rt. egykori vezérigazgatója a Kulcsár Attila, Rejtő E. Tibor K&H Bank-elnök és társai ellen folyó nyomozás során volt előzetes letartóztatásban, majd óvadék ellenében megszüntették fogva tartását és jelenleg házi őrizetben van.