Két hetet adtak a metróalagút építőjének
Maximum két hetet adott a DBR Metró Projekt Igazgatóság a francia Vinci vezette Bamco konzorciumnak, hogy újra felvegye a munkát a 4-es metró alagútjának építésén. Ezt Klados Gusztáv, az igazgatóság projektigazgatója mondta a cég sajtótájékoztatóján.
Kedden a szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég a levelében hivatalosan is felfüggesztette a munkát. Bejelentették, hogy nem mennek tovább a fúrópajzzsal, mert azt olcsóbb és könnyebb a jelenlegi helyéről, a Gellért téri állomásról kiemelni, mint a Duna alól.
A Bamco szerdán közölt álláspontja szerint a vitás esetekben a DBR nem törekszik a megoldásra, a Bamco javaslatait rendre elutasítják. A Bamco álláspontját a konzorcium kisebbségi résztvevőjeként Vermesy Sándor, a Strabag ügyvezetője ismertette.
Kifejtette, hogy az alapvető gond az, hogy a szerződésben rögzített feltételekben jelentős változások történtek. Ezek közt említette, hogy az Etele téri indítóakna építését csak csúszással tudták elkezdeni, gond volt egyes engedélyek rendezésével, illetve a Fővám téri állomás építésekor is merültek fel problémák.
Azt mondta, a Bamco nyitott arra, hogy tárgyalásos úton rendezzék a helyzetet, de ugyanezt a szándékot a másik fél részéről nem érzik. Vermesy nem tartja kizártnak, hogy a Bamco felbontja a szerződést, de hangsúlyozta, hogy ez nem befolyásolhatja a metró sorsát.
A felek megállapodtak abban, hogy tárgyalásokat kezdenek egymással, melynek első fordulóját csütörtök kora délután tartják, a Bamcót a francia tulajdonban lévő és konzorciumot vezető Vinci Construction képviseli majd.