Pénteken ünnepi káosz a fővárosban

2009.10.22. 10:07

Érdemes tájékozódni, mielőtt valaki elindul otthonról pénteken, az október 23-i állami ünnepségek mellett több pártnak és szervezetnek lesz megemlékezése, tartanak egy futóversenyt, illetve esni fog az eső. Ezek mellett Budapest számos pontja le lesz zárva, sok helyen korlátozzák a forgalmat, vagy csak parkolni nem lehet majd.

Az október 23-i ünnepségsorozat pénteken fél 9-kor a Kossuth téren kezdődik, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a Magyar Köztársaság lobogóját. Az eseményen részt vesznek a közjogi méltóságok, a magyar egyházak, határon túli szervezetek tagjai, illetve képviseltetik magukat az 56-os szervezetek is.

02

10-kor a Vértanúk terén Nagy Imre szobránál tartanak csendes megemlékezést, a közjogi méltóságok és az 56-os szervezetek képviselői virágokat helyeznek el.

01

11-től az Ötvenhatosok terén koszorúznak az emlékműnél, itt rövid ünnepi műsor is lesz.

05

A Fidesz nagygyűlést tart

Szintén 11-kor kezdődik a Fidesz forradalomra emlékező nagygyűlése a XXII. kerületi Nagytétényi út 275-ben, beszédet mond Orbán Viktor pártelnök. Az ünnepségen az emlékezés mellett a magyar nemzet egységét szimbolizáló nagytétényi országzászlót állítják fel újra.

nagytétényi út1

Délután 1-kor Hegedűs Lóránt igehirdetésével ünnepi istentiszteletet tartanak a Hazatérés templomában a Szabadság téren.

03

A gyülekezet ezután átvonul a Deák térre, ahol a Jobbik rendezvénye kezdődik délután 3-kor. A nagygyűlésen beszédet mond Balczó Zoltán EP-képviselő, a Jobbik alelnöke, Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője, Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, Andreas Mölzer EP-képviselő, az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke és Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

04

Eseménydús délután

Szintén délután 1-kor tart megemlékezést az SZDSZ a Rákoskeresztúri Köztemető 301. parcellájában, a résztvevők egy szál fehér virággal emlékeznek a forradalomra. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ugyancsak 1-kor tartja rendezvényét a Petőfi téren, a politikai foglyokért tüntetnek, felszólal Toroczkai László.

3-kor kezdődik a Civil Összefogás Fórum rendezvénye a Hősök terén, a megemlékezésük a nemzeti egységről szól majd. Este fél 6-kor a Pax Hungarica Mozgalom (PHM) a Corvin közben, a pesti srác szobra előtt tart megemlékezést, ahol beszédet mond többek között Domokos Endre János, a PHM vezetője, Lukács Krisztián, a Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya, illetve versek hangzanak el.

corvintér

Este 6-kor a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 a Kossuth tér és az Alkotmány utca kereszteződésében emlékezik az 56-os és a 2006-os eseményekre.

Díszben a város

Péntek este 6 és éjfél között ünnepi díszkivilágítást kap a Parlament Duna felőli homlokzata, a több mint 400 méter fényből festett nemzeti zászló szombat és vasárnap este is megtekinthető.


A lezárások nagyobb térképen

A Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóján keddtől péntekig Budapest négy pontján láthatóak fényfestmények este 7 és éjfél között: a Blaha Lujza téren, a Corvin közben, a Nyugati téren és a Moszkva téren.

Szintén kedden kezdődtek ugyanezen a négy helyszínen szabadtéri fotókiállítások 1956 és 1989 archív felvételeiből, emellett tartanak még filmvetítést, korhű ruházatba öltöztetett élőszobor-színházat, valamint ötvenes évekbeli járműveket állítanak ki. További részletek az állami ünnepségekről >>>

Hideg nem lesz, csak eső

Aki azt tervezi, hogy részt vesz a pénteki rendezvényeken, vagy egyáltalán csak kimozdul, úgy készüljön, hogy pénteken esős idő lesz, 12-16 fok közti csúcshőmérséklet várható.

A rendezvények miatt a város számos pontján lezárásokra, korlátozásokra kell számítani. A parkolási tilalmakra érdemes már szerdán odafigyelni. A forgalmi káoszt az ünnepi rendezvények mellett tovább fokozza, hogy pénteken tartják a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton futóversenyt, ezért szakaszos lezárásokra is készülni kell.

A részletekről a fenti térképen és a rendőrség oldalán tájékozódhat.