Letartóztathatják Mesterházy Ernőt
Az ügyészség kezdeményezte a szerdán a BKV-ügyben őrizetbe vett Mesterházy Ernő, Zelenák Tibor és Regőczi Miklós előzetes letartóztatását. A szintén szerdán elfogott szökevény Fuzik Zsoltot már le is tartóztatták.
Szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte Zelenák Tibor volt BKV-s főosztályvezető, Regőczi Miklós volt kommunikációs igazgató, valamint Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadójának előzetes letartóztatását.
Az MTI értesülései szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság még pénteken dönthet az indítványokról.
Az ügyészség kezdeményezte a szerdán elfogott Fuzik Zsolt előzetes letartóztatását is, amit a bíróság pénteken már el is rendelt.. Fuzikot az elsők közt gyanúsították meg a BKV körüli korrupciós és hűtlen kezeléses ügyekben, de elszökött. Szegeden fogták el, ahol külsejét megváltoztatva bujkált.
Mesterházy Ernőt, aki a városházi pletykák szerint ténylegesen irányította Budapestet, szerdán vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy szükségtelen szolgáltatások megvásárlására utasította a BKV vezetőit. Regőczit és Zelenákot Mesterházyval együtt vették őrizetbe.
Demszky tanácsadója szerdán vallomást tett, és panaszt emelt a gyanúsítás ellen.