Karnyújtásnyira a fizetős parkolás eltörlése

2010.02.22. 19:21

A mostani parlament már biztos nem fogadja el azt a törvénymódosítást, amellyel a kormány és a főváros kivédték volna az Alkotmánybíróság tavaly novemberi határozatát. Az AB hat hónapos haladékot adva semmisített meg több, a parkolást szabályozó helyi és országos jogszabályt. Ha az új országgyűlés nem ezzel kezd tavasszal, amire jó esély van, akkor júliustól újra ingyen lehet parkolni Budapesten. A főváros a végső esetben a rendelet romjain építene valamilyen szabályozást.

A kormány megpróbálta beterjeszteni az utolsó parlamenti ülésre az időközben elkészült törvénymódosítást, amelyben figyelembe veszik az Alkotmánybíróság aggályait, de az ellenzék jelezte, hogy a házszabálytól eltérő eljárást nem fogadja el. Normális esetben ugyanis minimum négy parlamenti ülés kell egy törvénymódosítás tárgyalásához-elfogadásához, viszont a jelenlegi parlamentnek hétfőn volt az utolsó ülése.

Kormányzati források szerint a törvénytervezetet előkészítették, az újonnan felálló parlamentnek csak el kell fogadnia a június végi határidő előtt. Kérdés, hogy az új kormánynak ebben a formájában tetszik-e a módosítás, ezt tartja-e a legsürgősebb jogszabálynak.

02

Ha igen, akkor is rendkívül szűkre szabott a határidő, ráadásul a törvénymódosítást követően még a fővárosi önkormányzatnak is rendeletet kell hoznia ahhoz, hogy megmentse a fizetős parkolást.

Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybírósági határozat indoklása szerint a jelenlegi törvény önkényes jogalkotási lehetőséget biztosít a fővárosi közgyűlésnek a parkolással kapcsolatban. A szabályozás ugyan szerződéses viszonynak tekinti a parkolást, de eközben a díjszabásban és a pótdíjazásban gazdaságilag érdekelt fővárosi közgyűlés minden korlátozás nélkül állapíthatja meg a parkolás árát és a büntetés mértékét.

Az Alkotmánybíróság szerint sem a vizsgált törvények, sem pedig a fővárosi közgyűlési rendelet nincs tekintettel a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének polgári jogi alapelvére, a fogyasztók kiszolgáltatottságára, illetve a szolgáltatást nyújtó társaságok monopolhelyzetére.

Gyarmati Zoltán, a törvénytervezet alkotásában is résztvevő Parking Kft. vezetője elmondta, hogy kidolgoztak két lehetőséget arra az esetre is, ha nem lesz törvénymódosítás júniusig. Mindkettő egyfajta fővárosi keretrendelet, amely az alkotmánybírósági határozat által hatályban hagyott parkolási rendelet egyes pontjain építkezne és összefogná a 11 érintett kerület, valamint a főváros szabályozását.

Az egyik szerint a keretrendelet előbb készül el, és az alapján alakítják ki a kerületek a szabályzást, a másik szerint minden kerület hoz magának valamilyen, az alkotmánybírósági aggályokat figyelembevevő saját, külön rendeletet, majd ezt gereblyézné össze a fővárosi keretrendelet. Az erről szóló tervezet azonban még nincs kész, legkorábban két hét múlva láthatja a főváros vezetése első olvasatban.