További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Két, egymástól független olvasónk is írt amiatt, hogy reggel fél nyolc után rejtélyes módon a 3-as metrón utazva valamilyen koszos lé spriccelt rájuk.
Az egyik olvasó így számolt be a történtekről:
Ma reggel munkába jövet, valamivel fél 8 után, meglepő dolog történt a kék metró vonalán, valahol a Klinikák és a Ferenciek tere között. A gyanútlan utasok ültek-álltak a metrón, ami tömve volt; én épp majdnem elbóbiskoltam, amikor éreztem, hogy víz spriccelődik a nyakamba, meg úgy mindenhova. Legalább tíz utasra spriccelődött a szagtlan, piszkosfekete vízből, amit nem tudok elképzelni, hogy honnan jöhetett – az alagút közepén.
Az ablak látszólag nem volt nyitva, bár nyilván volt valahol egy rés, mert valahol be kellett jönnie a víznek. A metró külső fala csurom víz lett, és a belső falon is csorgott le az ülésre a piszkos víz. Egy utasnak belespriccelt a szatyrába, egy másiknak a fehér szövetkabátján lettek sárcseppek, nekem a fehér sapkám lett olyan, és vizes kabátnyakkal és vizes nadrágban kellett megtennem az utána munkába vezető hideg utat.
A másik olvasó azt írta, hogy a metrónak ugyanezen a szakaszán, „az alagútban felülről ömlött a víz, a kocsi oldalán, az ablakon is folyt”, és emiatt a szerelvény nagyot fékezett, majd továbbindult.
Tűzoltó vezetékből jött a zuhany
Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, az érintett szakaszon eltört egy körülbelül 500 milliméter átmérőjű, nagynyomású tűzoltó vezeték. Ez az alagút oldalán fut, nagyjából a vonat padlózatának magasságában. A tolózárakat azóta sikerült elzárni. A csőtörés oka, hogy a 3-as metró műszaki berendezéseinek nagy része katasztrofális állapotban van, ki kellene cserélni, erre az egyesület már sokszor felhívta a figyelmet, mondta Bíró Endre.
A piszkos víz egyébként azért alakulhatott ki, mert a kocsikra rá van rakódva az áramszedőkről felszálló grafitpor. Ez egy fekete, nagyon finom por, ami vízzel érintkezve olyan, mintha sáros lenne. A metrókocsikba a szellőzőn át tud bejutni, mert ott csak forgatható zsaluk vannak, és teljesen zárt állapotban is bejuthat egy kis víz. A felszíni szakaszokon ezt lehet érezni esőben.
Bíró hozzátette: egyébként egy másik hiba is fennakadást okozott, mert Újpesten váltóhiba történt, és torlódott a forgalom.
A BKV reakciója
A BKV közleményt adott ki az esettel kapcsolatban: „Ma reggel 7.30-kor az M3-as metróvonal Corvin-negyed és Kálvin tér közötti szakaszán tűzoltóvezeték tűzcsapjának törése miatt vízszivárgást észleltek. A hiba elhárítását a BKV szakemberei azonnal megkezdték, a főelzárót elzárták, amivel azonnal megszüntethető volt a probléma.” A vállalat szerint az üzemzavar nem veszélyeztette a vonatforgalmat, és a metrók zavartalanul közlekednek. „Az eset következtében előfordulhatott, hogy egy-egy járműbe beszivárgott a víz, ezért utasaink elnézését kérjük” – írták.
A metrónak ezen a szakaszán nemrég más műszaki probléma ütötte fel a fejét: a Corvin-negyednél a metrók síntörés miatt csak 15 km/órával közlekedtek. A BKV metrós szakszervezete szerint a 3-as vonalon lévő 70 kilométernyi sínből 50-et ki kellene cserélni.
A felújítás a kocsik cseréjével legalább 200 milliárd forint lesz
Mint arról korábban beszámoltunk, a BKK szerint ha minden jól megy, az előkészítés, tervezés, tendereztetést követően 2014-2015-ben indulhatna a 3-as vonal rekonstrukciója, amit a cég 100 milliárd forintra becsül. A Metróért Egyesület szakértője szerint ugyanakkor a felújítás költségei elérhetik a 200 milliárd forintot is. Ehhez az összeghez jön még a 95 milliárd forintra becsült szerelvénycsere.
A források szűkössége miatt a BKK egy olyan verzióval is tervez, hogy vásárlás helyett tartós lízingbe vennének metrókocsikat. Így a költség jobban eloszlana időben (évi 3-4 milliárd forint 30 évre). Az esetleges gyártók közül labdába rúghatna az Alstom, a Siemens, a Bombardier, vagy még a dél-koreai vagy kínai üzemek. Az orosz metrógyártás szakértők szerint még mindig eléggé le van maradva a technikai élvonaltól, és a posztszovjet térség rendelései miatt bőven el van látva vevővel (sőt néha kapacitáshiánnyal is küszködik).
Az új metrók beszerzéséig szóba jöhet még az is, hogy vész esetén, "tűzoltásként" használt varsói metrókocsikat vegyen a BKV, ott ugyanis hamarosan vadonatúj Siemens-szerelvények állnak forgalomba.