Fejek hullottak a Városházán, leváltották Vitézy Dávidot
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A fővárosi közgyűlés többségi szavazattal leváltotta Vitézy Dávidot a BKK éléről, és kinevezte helyette Dabóczi Kálmánt, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető helyettesét. A leváltást a DK és a Együtt képviselői nem szavazták meg. Az utód neve már tegnap kiszivárgott.
Repült Klug Lajos, az FKF Zrt. vezetője is, őt Horváth Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselő követi az igazgatói székben. Horváth Béla a Főpolgármesteri Hivatalban eddig a városüzemeltetési főosztályt vezette.
Horváth Béla
1954-ben született, mérnöki és mérnök-közgazdászi diplomát szerzett, majd a FŐMTERV-nél tervező mérnökként a fővárosi útkorszerűsítés tervezésében vett részt. A nyolcvanas évek nagy részét az Országos Piackutató Intezetnél töltötte piackutatóként majd főosztályvezetőként. 1990-ben a XII. kerületben MDF-es, KDNP és FKGP támogatású jelöltként parlamenti képviselővé választották. 1994 végén átigazolt a kisgazdákhoz, 1995-től Torgyán József kabinetfőnöke lett. 1998-ban az FKGP listájáról lett ismét parlamenti képviselő, frakcióvezető-helyettes és szóvivő, majd 2001 elején Torgyán leváltotta és kizáratta az FKGP-ből, saját önéletrajza szerint elsőként.
2000-ben ő kezdeményete képviselői egyéni módosító indítvánnyal, hogy február 25. legyen a kommunizmus áldozatainak emléknapja.
2001 végén Horváth dokumentumokra hivatkozva az SZDSZ-t a párttörvény megsértésével vádolta az 1998-as kampányuk miatt, a liberálisok rágalmazásért feljelentették.
Egy 2008-as, a kommunizmus áldozatainak emléknapján elmondott beszédében többek között a következőket mondta: „Ezek az átváltozó baloldaliak megbélyegzik Teleki Pál miniszterelnököt, akinek szobrát kitiltják Budapestről, Prohászka Ottokár püspököt megvetik, antiszemitáznak, magyargyűlölők, támogatják a homoszexuálisok házasságát. Egyházellenesek, mint a régi Kádár-rendszerben, csak most már a szovjet csapatok helyett a globalizációs tőke áll mögöttük."
Mitnyan György, a főpolgármester tanácsadója, korábbi XII. kerületi polgármester is vezérigazgató lett. Ő a Főtáv bőrfotelét nyerte el, Fekete Csaba eddigi igazgató után. Mitnyan várható kinevezéséről múlt héten már írtunk. A volt polgármester sem cégvezetői kvalitásairól, hanem a kerületében állított Turul-szoborról, az önkormányzati dresszkódról és a Tóta W. Árpáddal való hosszú pereskedéséről híresült el. Mitnyan Tarlósnak pénzügyi és általános ügyekben adott tanácsokat.
A főváros vagyonkezelő cégének, a BFVK-nak is új vezetője lett: Nagyunyomi-Sényi Gábort Barts J. Balázs váltotta.
>>>> Vitézy Dáviddal készült korábbi interjúnkat itt olvashatja!
A közgyűlés egyhangúan megszavazta azt is, hogy a BKV 9 milliárd forintos üzemeltetési támogatást kapjon a kormánytól a megnövekedett üzemeltségi költségekre.