Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Tarlós: A fakocka nem tréfadolog

2017.07.27. 11:43

Tarlós István sajtótájékoztatón mutatta fel azt a fakockát, ami szerdán a metróajtó alá szorulva az egyik felújított orosz szerelvény forgalomból kivonását eredményezte. A főpolgármester szerint az eset nem véletlen, mert a kocka pont olyan, mintha oda faragták volna.

A fakocka nem tréfadolog

– jelentette ki a főpolgármester sajtótájékoztatón. Hozzátette (lapunk korábbi cikkére utalva): „Nem tudom, az én fejem ilyen-e, de ez a fakocka olyan pontosan beleillik a metróajtó sínéhez, mintha beletervezték volna. Pont akkora, mintha oda öntötték volna.”

Tarlós szerint az nem lehet, hogy a kocka valakinek a zsebéből kihullik, és pont oda esik, ahol az ajtó becsukódását akadályozhatja. Valószínűleg a csúcsforgalmat kihasználva, a cipőfűzőt kötögetve valaki elhelyezte oda, szögezte le a főpolgármester. Végül kijelentette: aki közérdekű üzemet megzavar, öt évig tartó büntetést kaphat. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a BKV vezérigazgatója feljelentést tesz a fakocka ügyében.

A 3-as metró ügye egyáltalán nem áll rosszul

Lépkedünk előre a szerelvények és az infrastruktúra felújításának ügyében, jelentette ki Tarlós. A szerelvények eddigi problémáinak gyermeteg szoftverfrissítés volt az oka. Összesen 37 metró leszállítására szerződött a BKV, ebből 6 közlekedik, a hetedik is napokon belül elindul.

A főpolgármester közölte, hogy a BKV kétmilliárd forint kötbért, azaz járműállási kárátalányt követel az orosz szállítótól, erről nem fog lemondani. A Metrovagonmas ezért vállalta, hogy havi 2 helyett havi 3 szerelvényt szállít mostantól, így ledogozható a 8 hetes csúszás. Tarlós szerint 2018 folyamán már csak felújított szerelvények járnak majd a 3-as metró vonalán.

A főpolgármester kijelentette: az infrastruktúra felújítására a fővárosnak szerződése van a kormánnyal 137 milliárd forint támogatási keret biztosítására. Négy közbeszerzést indítottak (vágány+alagút, a déli szakasz, a középső szakasz, és az északi szakasz állomásai).

A déli szakaszra adott ajánlatok 46 százalékkal, a középsőre 44 százalékkal, az északira 23 százalékkal, az alagútra pedig 15 százalékkal haladták meg a rendelkezésre álló keretet. Tarlós szerint elméletileg elképzelhető, hogy az északi és az alagút árai alátámaszthatók, ezért ott vállalhatók a többletköltségek. A szerződések 2017 augusztus közepe körül aláírhatók.

A főpolgármester elmondta, hogy a felmerülő többletköltség ügyében Brüsszelben járt a magyar küldöttség, és eredményes egyeztetés folytatott az unió fő ügynökségével, a Jaspersszel. Ennek eredményeképpen az ügynökség a 137-ből csak 2 milliárd forintot nem javasol a folyósítani a 3-as metró felújítására. Tarlós szerint ha a „torzított piac gyanúja” nem merül fel, nincs akadálya, hogy a növekményt a város kiegészítse saját forrásból, de még az se zárható ki, hogy a teljes növekményt is az unió fizesse ki.

Digitális bérlet: a német rendszergazda alamuszin lapít

A főpolgármester a BKK online jegyértékesítési rendszerével kapcsolatban közölte: esze ágában sincs kezdeményezni Dabóczi Kálmán vezérigazgató felmentését, a házon belüli és kívüli vizsgálatok még tartanak, meg kell várni a végét.

Tarlós kijelentette: a BKK még nem fizetett ki még egy fillért se. A főváros követeli, hogy a rendszer leszállítójának (T-Systems) német anyacége vállalja a felelősséget a leszállított rendszerét, ne pedig „alamuszin lapítson”.

A főpolgármester a rendszert feltörő, annak hiányosságait feltáró fiatallal kapcsolatban elmondta, hogy ő sem akarja egy középiskolából épphogy kilépett diák vérét. De nem tisztázott, hogy az első eset-e, vagy mi a motiváció, és nem tisztázott, ténylegesen etikus hekker-e a fiatal. Tarlós hozzátette: szó sem volt a fiatal éjszakai előállításáról, ő is felháborodott volna, ha ezt hallja. Tudomása szerint reggel nyolckor tessékelték be a rendőrök.

Minden rendszer feltörhető, még a Pentagon rendszere is, szögezte le a főpolgármester. 

A főpolgármester arról is beszélt, hogy túlterheléses támadásnak (harmincszoros terhelésnek) tették ki az online értékesítési rendszert. 

Ennek a támadásnak Tarlós szerint egymillió euró az értéke, azaz 300 millió forint kellett hozzá. Gyerekek ennyi pénzt nem tudnak erre fordítani, ezért nem zárható ki, hogy valami koncepcionális dologról van szó, tette hozzá. Közölte: ez biztosan nem segítő szándékkal történt.

A folyamatban levő vizsgálat szerint az adatszivárgás is személyes kiszivárogtatás lehetett, a T-Systems vagy a BKK személyi állományából követhették el.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?