
További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A 42 éves átlagéletkorú HÉV járműállomány túlüzemeltetésének a jelei már mutatkoznak, panaszolta a napokban Bokori Balázs, a BKV-ból kivált HÉV-üzem, a MÁV-HÉV Zrt. stratégiai igazgatója egy vasúti konferencián. A rossz pálya a korszerűtlen járműkkel egyre több kárt okoz, új típusú hibák jelentkeznek tömegesen (a forgóváz-kereten, a kerékpárakon), az elavult járművekhez alig lehet kapni az elavult alkatrészeket.
Zsúfoltság a csepeli HÉV-en
A csepeli HÉV szerelvényeinek harmada használhatatlanná vált, 35%-kal nagyobb a zsúfoltság a ritkább közlekedés miatt. Ez már a sokadik intő jel: sürgősen meg kell kezdeni a HÉV-ek teljes felújítását és fejlesztését, írja Facebook-oldalán a Közlekedő Tömeg Egyesület. Csütörtöktől csúcsidőben jelentősen ritkábban közlekedik az egyébként is zsúfolt csepeli HÉV, mert a járművek sorozatos meghibásodása miatt harmadával kevesebb hadra fogható szerelvény áll rendelkezésre. A vonal járművei közül az idősebbek 52-53 évesek, de a fiatalabb, NDK-ban gyártott kocsik is elérték a 40 éves kort. Ilyen korú vasúti járművek komolyabb korszerűsítés nélkül nem tarthatók örökké üzemben, a szerelvények meghibásodása pedig egy újabb intő jel, hogy a HÉV-ek fejlesztése már nem várhat tovább.
A HÉV-járművek alapvetően 3 csoportba sorolhatók:
- Az MIX/A jelzésű (1963 és 1966 között gyártott),
- az MX (1971-ben gyártott)
- és az MXA jelzésű (1975 és 1983 között gyártott) motorkocsikból (és pótkocsikból) álló szerelvényekre.
Ezért a MÁV-HÉV 55 szerelvényt, az állomány mintegy felét új járműre cserélne le. A többit felújítaná, sőt a tíz legfiatalabb, 35 év körüli járművön élettartam-hosszabbító korszerűsítést végezne el, ami magában foglalná a hajtás és az egyéb fődarabok cseréjét (lásd pl. orosz metrókocsik felújítása).
Azzal a főváros is egyetért, hogy az aránylag fiatal MXA-k azok, amelyeknek a továbbüzemeltetésében még gondolkodni kell, de azokra sem szabad hajtáskorszerűsítéses felújítást tervezni, mert egyrészt az túl drága, másrészt ehhez már túl öregek, harmadrészt akkor az állam nem akar újat venni.
A felújításra van példa, a BKV korábban saját műhelyében már felújított egy járművet (fődarabcserék nélkül), ami közmegelégedésre jár a szentendrei vonalon.
Elkészült a felújított szuperHÉV prototípusa
Új dizájn és utastér, klíma, konnektorok, kamerák, ingyenwifi: ilyenek lehetnek a felújított HÉV-kocsik. Bejutottunk a prototípusba.
A megvásárolandó 55 új járműre a napokban véglegesíti specifikációját a MÁV-HÉV. Az igazgató előadásából tudni lehet, hogy az elvárt jellemzők nagyjából a következők lennének: 80-100 km/h sebesség, 1500V DC vontatási feszültség, 95-105 m hosszú, egyterű vonatok, 600 mm padlómagassággal. Ez egy egyedi, light rail jellegű jármű, hasonló például, mint amilyet a Siemens Amerikába szállított.

Az érdekesség a 600 mm-es padlómagasság, az ugyanis egyetlen fővárosi tömegközlekedési járműével sem egyezik. Ami lényeg, a mostani HÉV-eknek 825 mm-es a padlómagassága, a metróknak pedig 1100 mm, ez pedig azért fontos mert a fővárosi önkormányzat a HÉV-eknek metró jellegű üzemet képzel el a jövőben. Ezt alátámasztja a HÉV-ek magas utasszáma (napi 220 ezer utas) is.
Dorner Lajos, a VEKE elnöke szerint a főváros fejlesztési terveiben 2009 óta a HÉV-ek metróhálózatba való integrálása szerepel, a jelenlegi és a jövőben várható utasszám alapján. Az előkészítésre nem kevés uniós és saját forrást is fordítottak már eddig. A 2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötésének projektjében (M2G) már az engedélyes tervezés folyik. Az ide szükséges jármű kialakításához a MÁV-HÉV is hozzájárult, a papírok már az engedélyező hatóság előtt vannak. Ez 120 méter hosszú, 6 kocsiból álló, átjárható, igen egyszerű felépítésű, metrójellegű vonatokat jelent, mivel ezeknek a 2-es metró alagútjában az Alstomokkal együtt kell majd üzemelniük. Ilyen vonatokat lényegében az összes nagy vasúti járműgyártó kínál.
A főváros értelmetlennek tartja másfajta, főleg nem teljesen egyedi vonatok készítését a többi HÉV vonalra, ennyit nem bír el a nemzetgazdaság, mondta lapunknak Dorner. A MÁV-HÉV azonban egyelőre ragaszkodik az önálló HÉV üzem gondolatához a többi három vonalon. Noha azt ők is elismerik, hogy a Csepelre közlekedő vonatok soha életükben nem fognak máshol járni, ezért súlyos pazarlás lenne nagyvasúti jellegű, jóval drágább vonatokat venni oda.
Ráadásul a tervek jelenleg úgy alakulnak, hogy a H6-H7 rendszer átalakításához a főváros csak úgy járul hozzá, ha a súlyos hálózati hiányt orvosolják, azaz ez a vonal eljut legalább a Kálvin térig. Ez alagúti üzemet feltételez a Közvágóhídtól északra, ahhoz pedig ugyanolyan jármű kell majd, mint az M2G vonalra. A fővárosnál hazai gyártású (összeszerelésű) vonatokkal számolnak, a kormány elvárásai szerint. A MÁV által elképzelt, 600 mm-es padlószintű járművek a peronmagasság miatt használhatatlanok lennének a metróalagutakban.

Az elképzelések szerint, akár metró, akár light rail jellegű jármű lesz a nyerő, a majdani magyar gyártó megvásárolná az egyik külföldi cég liszensz jogát, azaz gyártási jogát, és az importált fődarabokat itthon szerelnék össze, évi 10-12 darab itt legyártott, kvázi saját járműbe. Ennek a járműnek a specifikációját nemrég adta le a BKK a hatóságnál, hogy tendert írhassanak ki rá. Mint feljebb írtuk, a MÁV is a napokban adja le a dokumentumot.
Megy tehát a versenyfutás a HÉV síneken. Eddig a MÁV tűnt győztesnek, sikeresen bekebelezte a BKV-ból kivált, szuverén állami cégnek szánt BHÉV-et a nagy fejlesztési pénzek reményében. A kormányváltás után meginogtak a MÁV pozíciói. Sőt, a fővárosi és agglomerációs fejlesztések Fürjes Balázs államtitkárhoz kerültek, aki a hírek szerint inkább a fővárosi (BKK-s) elképzelésekkel rokonszenvez.
Addig is, amíg eldől, milyen járművek gurulnak a HÉV-síneken, a MÁV-HÉV több kisebb, köztes fejlesztést tervez. Ilyen a GPS-alapú járműkövetés és fedélzeti WIFI bevezetése, egyelőre tesztüzemmódban. Elkezdődött a szerelvények belső esztétikai (kék-sárga) feljavítása, valamint a vonatok külső-belső fóliát kapnak a grafitik ellen.
MÁV-HÉV Zrt.: Ritkábban jár a csepeli HÉV
Ritkábban jár a csepeli HÉV, mert műszaki hiba miatt több szerelvényt kivontak a forgalomból, közölte a MÁV-HÉV Zrt. Tájékoztatásuk szerint a H7-es HÉV vonalán pénteken 6 perc helyett 10 percenként, a hétvégén pedig szintén 10 percenként, de a megszokottól eltérő indulási idővel és hosszabb menetidővel közlekednek a szerelvények. Május 28-án, hétfőn a reggeli csúcsidőben 7 percenként, a délutáni csúcsidőben pedig 8 percenként követik egymást a vonatok.
A menetrend módosítása azért vált szükségessé, mert a rendszeres napi karbantartás során több szerelvény futóművén kisebb felületi sérülést találtak a szakemberek. A hibás elemeket nem lehet javítani, cseréjükről soron kívül gondoskodtak. A további vizsgálatok elvégzése miatt az érintett szerelvényeket azonnal kivonták a forgalomból, emiatt kevesebb kocsi közlekedik a vonalon. A sérülések okának feltárása már megkezdődött.
A közlekedési társaság szerint a jövő héten már elegendő szerelvény állhat forgalomba a menetrend szerinti közlekedés biztosítására. Közölték továbbá, hogy a műszaki probléma miatt a hatóság által előírt átlagosan négyévente esedékes műszeres vizsgálat gyakoriságát havira szigorította a MÁV-HÉV, a probléma megoldásáig pedig meghatározott területeken sebességkorlátozást vezet be. (MTI)
(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
4 órája
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
1 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
2 órája
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
31 perce
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
3 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
5 órája
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
1 órája
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Elítélték a szurkolót, aki füstbombát dobott a pályára a magyar-török meccsen
A férfi pénzbüntetés mellett két évig nem látogathat futballmérkőzést.
6 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
4 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55