A parkolóőr üt - de nem mindenkit

A pótdíjazást ugyanis ütésnek nevezik a szakzsargonban, de persze használják a "bántani" igét is, míg a vagányabbak, és főként a fiatalok néha a "megb*sztam" igével is jelzik, hogyan is viszonyulnak azokhoz, akiket potyázás miatt büntetniük kellett. Sőt, nemcsak hozzájuk, hanem általában az autóstársadalomhoz: ahogyan az adórevizorok feltételezik tízmillió magyarról, hogy adócsalók, éppúgy a parkolóőrök is abból indulnak ki, hogy az autósok tízezrei egytől egyig potenciális bliccelők. Amikor a munkaidő végén, a gyülekezőnél röpködnek az ütések számai, mintha egy kisebbfajta verseny lenne, úgy érzem, megannyi Rudolf Lang vesz körül, akik számára a büntetés feladata - mindegy, hogy pótdíjazás vagy a zsidók elpusztítása - technikai kérdés csupán.

'Ezt törölje nyomban'

Ha ennek az érzésemnek talán nincs is alapja, meglehet, a parkolóőri és adórevizori előítéletnek van. Adócsaló ugyan még nem voltam, de fizetés nélkül már parkoltam, és persze rá is fizettem (igaz, nem a Centrum területén, hanem a XIII. kerületben). Hiába mondtam, hogy vidéki vagyok, hogy nem vettem észre a táblát, és nem tudtam arról, hogy az utca, ahol tavasszal még ingyenesen lehetett parkolni, június óta fizetős. Persze később én magam is megtapasztaltam, hogy az autósoknak az egyik kedvenc kifogásuk az: nem tudták, hogy fizetni kell.

Az egyik munkanapomon például, amikor egy templomkert hűvösében ebédeltem, egy harcias, negyven körüli asszonyság lépett hozzám olyan határozottan, mintha nem én lennék az ellenőr, hanem ő. "Azt most tessék letenni, és velem jönni", közölte ellentmondást nem tűrő hangon a szendvicsemre mutatva és már nyúlt is felé; szigorúságával egy tajgai kis faluban élő szomorú és magányos matematikatanárnőre emlékeztetett. Búcsút intve a párizsis zsömlének vele mentem, egészen a kocsijáig, amelyen bizony kék csomag lengedezett; ismerős volt, bár nem én tettem rá, hanem egy kommandós (kaptam is érte tőle, bár a jóindulatúbbak egyike volt, aki több autót nem pótdíjazott meg, csak elküldött abba az irányba, ahol "nem vettem észre" néhány lejárt parkolójegyet).

"Ezt miért kaptam?" - kérdezte, "nem volt parkolójegye", válaszoltam, "honnan tudjam, hogy vennem kellett volna?", kérdezte, "mert ez egy parkolóövezet, ki van táblázva", válaszoltam, "nincs kitáblázva", mutatott az utca elejére, "ott tényleg nincs, az övezethatáron volt", bólintottam. "Na, akkor ezt törölje nyomban, mert a KRESZ szerint egy tábla csak az első kereszteződésig hatályos" - csapott le rám az erzsébetvárosi Miss Marple. "Az övezettábla a KRESZ szerint azt jelenti, hogy addig érvényes, amíg nem látja annak a végét; a Budapest-táblát sem teszik ki minden sarkon, mégis tudjuk, hogy a fővárosban vagyunk, amíg nem látjuk a Budapest-vége táblát" - mentem a mundér becsületét; "na, akkor bemegyek az önkormányzathoz, és mindenkit kirúgatok", zárjuk le a vitát, de nem rúgat végül.

Egy kis nyál és egy ötös

Nemcsak a hiányzó tábla, hanem az elromlott automata is toplistás a kedvenc kifogások között. Az ellenőrök feladata, hogy minden körben kipróbálják az útjukba eső összes automatát, és ha valamelyik hibás, azt bejelentsék. De egy kör legalább félóra - ha hosszabb a pálya, egy óra is lehet -, így autósként bátran alkalmazhatunk egy olcsó trükköt (legalábbis a Centrum kerületeiben, a többi cég automatáit nem ismerem). Egy benyálazott vagy bevizezett ötforintost kell a pénzbedobó nyílásban csúsztatni, és némi szerencsével máris sikerült azt eldugítani. Ilyen esetekben a legközelebbi parkolóautomatánál kellene az autósnak jegyet vásárolni, de ott, ahol ezek ritkán vannak felállítva, nehezen védhető az az álláspont, hogy az autós gyalogoljon el egy másik utcába vagy a szomszéd sarok utáni sarokig a következő automatához.

A vizes-nyálas ötös trükkjét egyébként nemcsak a szemfüles autósok alkalmazhatják, hanem a hajléktalanok is egyre szívesebben keresnek így egy kis aprót - mondják a kollégák. A rutintalan sofőrök ugyanis elkezdik bedobálni a pénzt, és - a hajléktalanok számára - szerencsés esetben csak 3-4 érme után veszik észre, hogy nem jelenik meg az automata kijelzőjén a bedobott összeg. Mivel a pénz a nyílásban akadt meg, hiába nyomogatják a piros gombot, nem kapják vissza a pénzt. Elindulnak megkeresni az ellenőrt, de ha az nincs elég közel, akkor addigra, mire visszaérnek, a benyálazott-bevizezett ötforintos kiszárad, behullik az automatába az összes pénz, majd a pirosgomb újabb megnyomásával kivehető onnan. Mire az autós és az ellenőr megérkeznek, már nyoma sincs annak, hogy az automata hibás lenne, az autós anyázik és ki akarja rúgatni az egész világot, az ellenőr hárít, aztán közli, hogy vegyen az autós jegyet, különben fizetheti a büntetést, de keményen.

Ön dönt: iszik vagy büntet

"A kirúgással sokan fognak fenyegetőzni, de higgyék el, senkit nem küldtünk még el azért, mert megpótdíjazott valakit" - mondta P. úr még a képzésünk első napján. Másért, mondjuk munka közbeni vagy munka előtti alkoholfogyasztásért igen. Túl sok parkolóellenőrről egyébként sem feltételezem, hogy olyat és olyan helyen szokott ebédelni, amihez és ahol természetes egy pohár jó bor elfogyasztása is - gyakoribbak a 400-500 forintos menük -, de ha lenne is valakinek ilyen szokása, itt jobb, ha gyorsan elfelejti.

P. úr ugyanis felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak munkaidő kezdetén, hanem akár napközben is feltűnhet az ellenőrök közelében a cég alkolholszondás ellenőre, és akiknél elszíneződik, annak már az esti gyülekezőt sem kell megvárnia. Erre a hírre egy-két kollégajelölt is elszíneződött, és másnap máris kevesebben voltunk a csoportban.

Igaz, volt egy érdeklődő, akit nem az alkohollal kapcsolatos szigor, hanem az céges egyencipő hiánya riasztott el. Egyenruhát ugyanis adnak, melllényt, kabátot, de még nyakkendőt is, cipőt viszont nem. Holott a napi tízórás gyaloglás során az, ami a leginkább elhasználódik, Z. úr ezért nagyon szeretné, ha azt is kapnánk. De nem, hiába keveredik szolid vitába P. úrral, nem amerikai westernhős ő, hogy egy kis közösségbe kerülve sikerüljön megváltoztatnia a bevett szokásokat, cipő nem lesz, így másnap Z. úr már sincs velünk.

Fehér Mercedes, névjegykártyával

Ez a kis cipőhistória is érzékelteti, mennyire komolyan veszik itt a szabályok szigorú és következetes betartását (legalábbis elvileg). P. úr többször nyomatékosította, mindenki egyenlő bánásmód alá esik, mindenkit meg kell pótdíjazni, aki nem a szabályok szerint parkol (és fizet). "A múlt héten az egyik kollégánk Kunczét büntette", éreztette velünk a képzésen P. úr, mekkora hatalma is van egy parkolóőrnek, a gyönyörtől megremeg a gyomrom. Ha már ittas vezetésért vagy tiltott helyen dohányzásért nem is, legalább ezért kaphatnak az arcukba a honatyák és -anyák, lelkesedik a valahol nagyon mélyen bennem rejlő Robin Hood. Közben P. úr már arról beszél, hogy akár a BIT-es és RR-es rendszámú rendőrségi autókra is rátehetjük a kék csomag, ha nincs engedélyük, jegyük vagy megkülönböztető jelzésük.

Később N. úr, majd az első parkolóőri lépéseimet egyengető A. is óva intett ettől, mondván: akár egyetlen rendőr megpótdíjazása a környéken dolgozó nyolc-tíz parkolási ellenőr közlekedési szabálysértési bírságolásához vezet. "Nem kell nekünk harcolni velük sem, a taxisokkal sem, ha konfliktus van, ők inkább a mi oldalunkra állnak" - magyarázták később az öltözőben a megkülönböztetett bánásmód okát.

De nemcsak a rendőrautók, a fizetés nélkül parkolókat olykor be is fújó taxisok és a különféle szállítók élveznek kedvezményeket. "Hallottál már Sz.-ről?" - kérdezi A. első napomon, közös sétánk nagyjából tizedik percében. "A maffiózóról? Persze, hogy hallottam", mondom, "miért fontos ez?". "Na, őt nem szabad megpótdíjazni. Van egy nagy fehér Mercedese, nincs azon semmilyen matrica, se autópályás, se lakossági engedélye, se szolgálati, se intézményi, semmilyen. Csak egy névjegykártya van a szélvédőre téve, hogy Sz. Lajos; na, ahhoz senki nem nyúl". Később mesélik, hogy egyszer megpótdíjazta őt valaki, a pletyka szerint ennek az ellenőrnek estére már nagyon-nagyon sok testrésze fájt, sőt, pletykálnak az ügyfélszolgálati iroda belsőépítészeti átalakításáról is. A. azt meséli, kezdőként ő is rátette egyszer a fehér Mercire a maga csomagját, aztán, amikor megtudta, hogy mit csinált, órákig nem mert bemenni abba az utcába. Nem mondom neki, de ezt kétlem, mert A. láthatóan egészségesnek tűnik, még csak nem is biceg.

Vagy kiveszi a késével

A pálya hasonló okból történő lerövidítésére később én is rákényszerültem. Az Alsóerdősor utcában találtam egy autót, amely érvénytelen lakossági engedéllyel parkolt ott; az engedélyen és az autón szereplő rendszámnak egyetlen karaktere sem stimmelt. Általában a leggalamblelkűbb parkolóőrök egyike voltam, de ha valami, akkor a hamisított engedély volt az, ami nagyon zavart. (A hamisítás azonban nemcsak engem, más parkolóőröket is nagyon idegesít. A taxisokat, ahogyan arról korábban már szó volt, általában nem bántják. Nem mintha ezt bármiféle jogszabály lehetővé tenné, de ez kéz kezet mos alapon történik, általában sehol nem parkolnak sokáig, és mondják, ha baj van, segítenek. A Bethlen térnél azonban van egy taxis, aki azt gondolta, hogy ennek ellenére bebiztosítja magát az ellenőrökkel szemben, és szerzett egy lakossági parkolási engedélyt. Állítólag annyira látványosan hamisítvány, hogy tanítani lehetne, "még te is felismernéd", mondta K., akitől a történetet hallottam. Nos, ezt a taxist, valószínűleg egyedüli budapesti taxisként, rendszeresen meg szokták büntetni.)

Szóval a hamisításra nálam is felvillant a "Büntetni" led, és elkezdtem nyomkorászni a radixot. Egyszer csak megszólal a mögöttem lévő, felállványozott ház ablakából egy hang: "mit csinálsz te azzal a kocsival?" Hátrafordulok, az állványok közül népes család néz ki egy ablakon, négy-öt sötét tekintetű arc. "Nem érvényes a lakossági engedély, meg kell pótdíjaznom" - igyekszem olyan hivatalos lenni, mintha személyesen én volnék Prostatikus Vogon Jeltz, bár egy kissé remeg a gyomrom. "Na, ezt most azonnal vedd ki a gépből" - mondja az egyik. "Azt nem lehet, minden gombnyomás egyből befut rádióhullámon egy központi számítógépbe" - védekezem az ilyen helyzetekre kitalált, ám teljesen kamu dumával. "Na, kiveszed vagy kivegyem a késemmel?", keményít be az egyik hang.

Az ilyen helyzetekre nem készítettek fel, pedig a tananyagban benne van kommunikációs feladatként: "figyelni az autós által feltett kérdésre és arra a lehető legjobban válaszolni", de nem tudom, itt mi lenne a legjobb válasz. Szerencsére nem kell sokáig gondolkodnom, már csak két nyomásom van, és jön a szalag. Így mire kiérnének, hogy kiszedjék a késükkel addigra már az utca túloldalán vagyok, fittyet hányva ezúttal a szabályosan megtervezett köreimnek. Nem tudom, végül kijöttek-e és kiszedtek-e bárkiből bármit is a késükkel - belőlem szerencsére nem -, mivel ezután néhány óráig én is kerülöm ezt az utcát, mint A. egykor Sz. utcáját, vagy azt, ahol állítólag Kozsó várta őt órákig egy pótdíjcsomaggal a kezében, erősen vöröslő fejjel.

Felfegyverkezve heteken át

A késelést viszont nemcsak nekem ígérték meg. Mesélik, hogy L., az egyik legkeményebb parkolóőr, akitől, ha kommandózik, állítólag még a "gonosz asszony" is tart, szóval L. hetekig hordott magánál kést, miután volt némi nézeteltérése a Népszínház utca környékén egy autóssal és családjával. A képzésünkkor arra a kérdésre, hogy mit tegyünk, ha leütnek minket, és elviszik a technikai felszerelést, megnyugtattak ugyan, hogy már évek óta "nem történt fizikai attrocitás a parkolási ellenőrök ellen", az ellenőrök ezt másként tudják. Mondják, hogy az egyik kollégájuk még tavasszal is járt bíróságra egy ilyen ügyben, és emlegették M.-et is, aki nemrég még kórházban volt.

Visszatérve Kozsóra: mondják, hogy a celebek előszeretettel szeretnék megkerülni a parkolási díj megfizetését. Én sajnos csak egy hírességgel találkoztam, Farkasházy Teddy a Wesselényi utcában nézett szigorú tekintettel az automatára, miközben dobálta befelé az aprót. A szigorú nézés ellenére békésnek tűnt, de azt mondják, Kozsó is annak tűnik, míg nem kerül a kocsijára csomag. Az ellenőröktől viszont hírességek nevének egész sorát hallottam, akik úgy érezték, hogy a sztárvilágban elfoglalt helyük többet ér minden szónál (és óránként 120-280 forintnál).

Főleg a VI. kerületben, a Nagymező utca környékén gyakori, hogy többé-kevésbé ismert színészek szeretnék egy dedikált fotóval, nagynéha egy színházi tiszteletjegy ígéretével letudni a díjfizetési kötelezettséget - figyelmeztettek minket az idősebb kollégák jó előre. Ennek ellenére nem sok olyan parkolóőrről tudok, aki rendszeresen járna színházba tiszteletjeggyel. Én sem kapok ilyen lehetőséget, pedig már láttam magamat, ahogyan visongva nevetgélek a Mikroszkóp vagy a Vidám Színpadon, vagy bármilyen olyan helyen, ahová, ha fizetni kellene érte, eszembe sem jutna elmenni.

Még mindig lesz!
Mint Agatha Christie-nél, a végére marad az izgalom: szex a furgonban, mozgáskorlátozott sportautósok, sírva fakadó APEH-es, ebédhez Zámbó Árpy a Klauzál téren. Az öntudatos hajléktalanok a csepeli vasgyárba küldenének betonozni, egy nyugdíjas számára én vagyok Dennis Moore, még ha nincs is nálam farkasbab. Kis magyar politikatörténet a Péterffy utca forgatagában, Döbrögivel, a labancokkal és Ambrus Attilával, valamint a válasszal, ami mégsem negyvenkettő.