Paraméterkönyv-felelős nélkül marad a BKV

2008.04.29. 16:45
Egyelőre a BKV közlekedési vezérigazgató-helyettese Somodi László, mivel főnöke írásban még nem mondott fel neki. Kérdéses azonban, hogyan lesz két hét múlva módosított paraméterkönyv-javaslat, hiszen nincs aki irányítsa, koordinálja a feladatot.

Nem fogadta el a felajánlott BKV-n belüli alternatív állásokat Somodi László, pedig felajánlottak neki ötöt is. A BKV tegnap jelentette be, hogy szakmai alkalmatlansága miatt visszahívja a közlekedési vezérigazgató-helyettest, vagyis a cég szakmai irányítóját.

Noha az alkalmatlan dolgozóknak nem szoktak más vezetői, tanácsadói posztot felajánlani, a BKV-nál úgy tűnik belátták, az alkalmatlanság vádja aligha állna meg a munkaügyi bíróság előtt. Ám azt vélhetően nem akarták megkockáztatni, hogy a bíróság visszahelyezze beosztásába Somodit.

A BKV értesüléseink szerint most közös megegyezéssel próbálna búcsút venni Somodi Lászlótól, ám ő egyelőre nem hajlik ennek a megoldásnak elfogadására. A vezérhelyettes ma még ellátta feladatát, mivel írásban eddig nem kapott értesítést a személyét érintő döntésről.

Somodi személyes sorsán túlmutató kérdés, hogyan folytatódik a paraméterkönyv előkészítése.

A lefejezett BKV-s szakmai szervezeti egységeknek már csak két hetük van arra, hogy a főváros szakbizottsága elé terjesszék a módosított paraméterkönyvet. Egyelőre azonban nem látszik, mindezt kik, kinek az irányítása alatt és milyen elvek figyelembe vételével végzik majd el.