Judit
3 °C
7 °C

Nem kell a végkielégítés Antal Attilának

2008.04.12. 17:56
Végkielégítés nélkül, közös megegyezéssel hajlandó otthagyni posztját Antal Attila BKV-vezérigazgató.

2011-ig szóló kinevezésének végkielégítés nélküli, közös megegyezéses megszüntetését kezdeményezte Antal Attila, a BKV-vezérigazgatója március 25-i hatállyal oly módon, hogy addig az időpontig csak a részére járó munkabérére tart igényt - tudta meg az MTI városházi forrásokból annak kapcsán, hogy a cégvezető immár a harmadik alkalommal jelezte a döntéshozóknak távozási szándékát. (Tehát a 2008. március 25. és a szerződésének lejárta, 2011. áprilisa közötti időszakra nem kér munkabért.)

Somlyódy Csaba, a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának szocialista elnöke az MTI értesülését megerősítve elmondta, hogy Antal Attila valóban újabb levélben kezdeményezte 2007. január 16-án kelt munkaszerződésének megszüntetését.

Szűk két hete írtunk arról, hogy a főváros vezetése nem fogadta el Antal Attila 60 milliós végkielégítési igényét. Demszky Gábor főpolgármester pedig a 35 milliós végkielégítést is sokallta, amit azzal indokolt, hogy olyan megoldást kell találni, amit a közvélemény is elfogad.

Akkor Somlyódy, aki a BKV tulajdonosi jogait gyakorló gazdasági bizottság elnöke, még a 60 milliós végkielégítési igény teljesítése mellett érvelt. Somlyódy azzal indokolt, hogy az általa megkérdezett szakértők szerint Antal 100 millió forintra sikerrel perelné be a fővárosi önkormányzatot, ezért a 60 milliós ajánlatot el kell fogadni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?