Áthelyezik a Vidám Parkot?

2007.02.20. 19:40
Demszky Gábor főpolgármester 60 pontból álló feladatlistát határozott meg új helyettesének, a szocialista Horváth Csabának a kultúra, az oktatás, a gyermek és ifjúságvédelem területén.

Demszky Gábor kedden egy sajtótájékoztatón azt mondta, határozott, a reformoktól meg nem riadó, hatékony és szakszerű lépéseket vár el Horváth Csabától, az új főpolgármester-helyettestől.

Át kell alakítani a színházakat is

Arra kérte új helyettesét, hogy június 30-ig dolgozza ki és terjessze a fővárosi kabinet elé a fővárosi színházak strukturális reformját. "Horváth Csabának tiszta vizet kell öntenie a pohárba a kulturális támogatások területén, többek között a fővárosi színházak dotálásának reformjában" - mondta Budapest első embere.

A városvezető szerint differenciált megoldást kell találni a gyerekszínházak, a művész-teátrumok és a szórakoztató színházak támogatására.

Van, ahol jegyenként 11 ezer forint a dotáció

Demszky megemlítette, hogy van olyan színház, amelynek a jegyeit az önkormányzat 11 ezer forinttal támogatja, és van olyan, amelynek csak 1700 forintot ad jegyenként. Ezek olyan aránytalanságok, amelyeket meg kell szüntetni, mondta.

Az Index információi szerint a Trafo az az intézmény, ahol 11 ezer forint a jegyenkénti támogatás, de ez egy igen speciális intézmény, az viszont igaz, hogy a hagyományos színházak finanszírozása között is akár kétszeres lehet a különbség: a dotáció 4 és 8 ezer forint között változik.

Áthelyezik a Vidám Parkot?

Demszky Gábor kiemelt feladatként említette, hogy év végéig befejeződik az állatkert rekonstrukciójának második üteme, aminek felügyelete szintén Horváth Csaba dolga. A főpolgármester elvárja, hogy helyettese december 31-ig tegyen le az asztalra koncepciót a városligeti intézmények összehangoltabb működésére.


A régi hullámvasút a jelenlegi helyén

Meg kell vizsgálni, hogy a Vidám Park részleges áthelyezésével nem szabadítható-e fel nagyobb hely az állatkert számára, s, hogy a két intézményt nem érdemes-e szervezetileg integrálni, közölte. Az Index erről megtudta, hogy a régi játékok, például a ringlispil a helyén maradhatna, viszont a "vurstli" jellegű létesítmények más helyre költözhetnének. Az így felszabaduló helyen pedig az Állatkert terjeszkedhetne. Ez egyelőre azonban csupán elképzelés, konkrét döntés nem született az ügyben.

Iskolaintegráció: megszűnt az ellenállás?

Horváth Csaba az Index kérdésére kedden elmondta: gyakorlatilag megszűnt az ellenállás a fővárosi szakképzési reform ügyében, legalábbis a szakma részéről. Az iskolák elfogadják az integrációt, amely Horváth szerint nem intézmények megszüntetését, hanem összevonását jelenti. Éppen ezért az iskolák átszervezéséről március elsején dönt majd a Fővárosi Közgyűlés, nem halogatják tovább a reformot.

A főpolgármester-helyettes szerint folyamatosan egyeztetnek az összes intézménnyel, amelyek egyre inkább elfogadják a főváros elképzeléseit. Horváth szerint az sem igaz, hogy nem valódi adatok alapján dönt a főváros az iskolákról. Szerinte az intézményektől kapott adatok alapján derült ki, hogy Budapesten 15 ezer üres hely van a szakképző intézményekben. Ezért kell hatékonyabbá tenni a szakközépiskolák és szakiskolák működését, illetve területi integrált szakképzési központokat létrehozni.

Horváth nyilatkozatával szemben Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanára az Indexnek kedden elmondta: iskolájukba a legfrissebb adatok szerint 340-en jelentkeztek, mégis meg akarja őket szüntetni a főváros. Pécsi szerint nincs hely abban az iskolában, ahová a Lengyel Gyula Szakközépiskolát áttelepítenék, integrálnák.

Pécsiék intézménye jelenleg hatszáz diákkal működik. A főváros szerint ebből csak négyszáz a nappali tagozatos, a többi diák más típusú képzésekre jár az intézménybe.