Nem lesz több Plázs, sem testzaj

2005.07.13. 17:30
A főváros városképvédelmi bizottságától sem kapott engedélyt az újpesti plázs a várható forgalmi és zajproblémák miatt. A szervező Ark Event Kft. bepereli a fővárost a 150 millió forintos költségvetésű rendezvény elmaradt haszna miatt.

Nem lesz Budapest Plázs az újpesti rakparton, mondta Maros Róbert, a rendezésért felelős Ark Event Kft. igazgatója szerdán a Vogue hajón tartott sajtótájékoztatón. Hosszas egyeztetések után sem sikerült megegyezni a fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottságával. A testület indokai között Maros szerint az is szerepelt, hogy a rendezvényen "túl nagy lenne a testzaj". A testzaj kifejezést Maros zsivajként dekódolta.

A Budapest Plázs 2003 óta a főváros egyik leglátogatottabb rendezvénye volt, mondta a szervező cég igazgatója. A koncepció jó, a megvalósítás azonban nem volt tökéletes, ismerte el Maros Róbert. Ezért idén egy több pontból álló tervezetet nyújtottak be a fővárosi önkormányzathoz, amiben a hiányosságokat pótolták volna. Ennek ellenére a főváros nem engedélyezte a rendezvényt. Az önkormányzat elutasító javaslatában szerepelt a XIII. kerület véleménye is, amely szerint a korábbi zaj- és forgalmi gondok miatt nem értenek egyet azzal, hogy az idén plázst rendezzenek az újpesti rakparton.

Perelni fognak

Az Ark Event Kft. a korábbi plázsszervező cég, az Atmosphere Kft. tartozását rendezte a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. felé, mégsem kapott engedélyt a pesti plázsra. Az Újbuda Part nevű rendezvény korábbi tulajdonosának, a Bahia Kft.-nek a mai napig hárommilió forintos hátraléka van a főváros tulajdonában álló vállalatok felé, ennek ellenére megkapták az engedélyt, állította Maros Róbert. Az idei pesti plázs költségvetése közel 120 millió forint lett volna, ezért a cég peres úton fogja követelni a fővárostól elmaradt hasznát, ha felszólításukra az önkormányzat nem fizet. Az Ark Event visszaköveteli az FKF Rt.-nek jóhiszeműen mások helyett kifizetett, több mint ötmillió forintos összeget is, mondta Maros.

Mint arról beszámoltunk, júniusban első körben a főváros várostervezési bizottsága utasította el a pesti Plázs engedélykérelmét, miközben az Újbuda Part zöld utat kapott. A bizottság akkor a mostanihoz hasonló indokkal utasította el az Ark Event kérelmét.

A szervezők visszamondanak minden együttműködést a külföldi plázsokkal, és tájékoztatják az ottani szervezőket és sajtót a budapesti döntésről. Nyílt levéllel fordulnak a főváros vezetői felé is, amiben azt kérdezik, hogy egy referenciákkal rendelkező céggel szemben miért szabnak szigorúbb feltételeket, mint a döntés idején még be sem jegyzett cég esetén.

Nem járulnak hozzá a "plázs" név használatához

Bér Beatrix, a Plázs név jogtulajdonosa elmondta, hogy a történtek után nem járul hozzá a névhasználathoz. Tárgyalásokat kezdenek viszont az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó vidéki nagyvárosokkal; terveik szerint ötéves szerződést kötnek a legjobb feltételeket biztosító várossal.