Megszámoltuk a hajléktalanokat

"A hajléktalanszámlálásra jöttem" - szólok be a Dózsa György úti BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ) portáján. "Nem kellett volna bejönnie, várja meg a számlálókat ott, ahol egyébként is lenni szokott" - válaszol a portás. "De én számolni szeretnék." "Ja, akkor menjen a nagyterembe."

Szemrevételezéssel történik

Hetedszerre számolják össze a Budapesten és a nagyobb városokban élő hajléktalanokat, de most először kérték a lakosság segítségét. A nagyterem hosszú asztala mögött ülő szociális munkások, szociológusok előtt Budapest egy-egy térképről kivágott szelete. Hosszas válogatás után a X/5-ös szelvény mellett döntünk. A Népliget, az Üllői út Határ út és Könyves Kálmán körúti közötti szakasza és Kőbánya Gyárdűlője tartozik ide. "Másfél nap alatt biztos végeztek" - mondja az egyik szociális munkás. "Másfél nap? - kérdez vissza Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke. - Két és fél óra."

Egy piros dossziéban megkapjuk a térképszelvényt és a "Fedél nélküliek 2005. évi regisztrációja" címet viselő papírokat. Az üresen hagyott rubrikák: óra, perc, kerület, utca, házszám, nem (nő - N, férfi - F, nem lehet megállapítani a nemét, mert például a feje búbjáig be van takarózva - S, üres helyszín, de biztos éjszakázik ott valaki - X), becsült életkor -tól -ig, megjegyzés. A papír fejlécén a legfontosabb tudnivalók: "Mindazokat a személyeket regisztráljuk, akik rendszeresen vagy alkalomszerűen nem lakás céljára szolgáló helyen alszanak." "A regisztrálás minden esetben csak szemrevételezéssel történik." "Ha a hajléktalan ember ezt külön kéri, el kell tekintenünk a helyszín regisztrálásától."

A szociális munkás lány még utánunk szól: "A Népliget, az jó. Az Esso-kút mögötti kalyibákban lakó hajléktalanok nagyon barátságosak, már hozzászoktak a sajtóhoz."

Az imbecilis asszony

A piros mappával a kezünkben sétálunk a Népligetben, szemrevételezéssel szeretnénk regisztrálni az első sátorban lakó hajléktalan nénit, aki nem hívja vissza vicsorítva ránk rontó kutyáit. Hátrálunk a benzinkúthoz, és - bár nem valljuk be egymásnak - most ment el a kedvünk az egésztől. Beülünk az autóba és a Vajda Péter útnál kitett betontömböket megkerülve behajtunk a Népligetbe. A néni kutyái már békésen alszanak mire odaérünk. A megjegyzés rovatba beírjuk: "két nagyon veszélyes kutya".

Egymástól húsz-harminc méterre állnak a pokrócokkal, papundeklikkel védett hajlékok. Senki nincs otthon, csak megsaccolni tudjuk, hogy a Kismartoni úton legalább négyen laknak. Az egyik portán megkapó rend: egy pár papucs egymás mellett, a vállfán három száradó kesztyű, a fagyott talaj frissen söpörve.

Elgurulunk még egy romos házhoz, hátha találunk ott is hajléktalanokat. Egy kutyasétáltatótól kérünk tanácsot, aki szerint nem éjszakázik ott senki, de délutánonként fel szokott tűnni egy "imbecilis asszony".

Kertész, de aszfaltozik

A Népligetből a Zágrábi utcai lakótelephez hajtunk. Az ötvenes években épült házaknál kukázik egy hajléktalan. Tőle kérdezzük, hogy merre tölti az éjszakákat. "A Gém utcában a volt Globus telepen - válaszolja - Vagyunk ott vagy tizenöten." Magáról elmondja, hogy ötvenkét éves, és tíz éves kora óta hajléktalan. Sajnálni nem kell, neki ez megszokott állapot, és már int is, várja a következő kuka.

"A regisztrálás minden esetben csak szemrevételezéssel történik" - cseng fülünkbe a BMSZKI-ben kapott utasítás, csakhogy a rendszerváltáskor megszűnt gyártelepen lehetetlen úgy sétálgatni, hogy a romos épületekbe bekukkantva rögzítsük a papíron: Egy hajléktalan, körülbelül ötven éves, nincs jó bőrben. Addig állunk a volt konzervgyár központi épületénél, amíg fel nem tűnik egyikük.

A harmincegynéhány éves roma fiatalember - nevezzük Tamásnak - egyáltalán nem néz ki hajléktalannak. Frissen borotválkozott, ruhája tiszta, hátizsákját nem régen vehette. "Kertész a szakmám, de aszfaltozóként dolgozom, nem itt lakom" - mondja egy szuszra és megengedi, hogy vele bemenjünk. "A múltkor volt itt egy fotóriporter és nagyhangon pénzt ajánlott, ha bemehetünk - meséli. - Azt mondtam neki, hogy menjen innen nagyon gyorsan, mert utána hajítom a baltát. Titeket szívesen beviszlek, főleg, ha a fotósod tud adni egy kis pénzt."

Hitetlenkedve, gúnyosan

Tamás a gyártelep egyik épületére mutat, ahol egy Jóska nevű hajléktalan lakott a feleségével. A szemközti autószerelőnél dolgozott (a mester amúgy is sokat segít a telepen lakóknak), és annyira összeszedte magát, hogy feleségével egy csepeli lakásba költözött. A Z. házaspárnak nincs ekkora szerencséje. A negyvenegy éves férfi hosszan sorolja alvó felesége mellett azokat a gyógyszereket, amikre szüksége van. "És valami vastagabb téli ruha is kellene" - teszi hozzá. Az újabb lakót keressük, amikor utánunk siet Júliával, a feleségével. A feje búbjáig rongyokba bugyolált asszony könnyes szemmel néz ránk: "Tetves vagyok. A kórházban csak akkor láttak volna el, ha van állandó lakcímem. Megkérdezték, hogy melyik kerületbe vagyok bejelentve - mondja hitetlenkedve, és gúnyosan nevetve ismételgeti: - Hogy melyik kerületbe vagyok bejelentve. Hogy melyik kerületbe vagyok bejelentve."

A haját a férje előző nap vágta le, a tar feje csupa seb és őrületesen viszket. Megígérjük, hogy felhívjuk a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát. A nő hiszi is, meg nem is. Inkább nem. (A telepről távozva a 338-4186-os számon tettünk bejelentést - ha közvetlen segítségre szoruló hajléktalant látnak, ezt a számot hívják -, és azt ígérték, hogy másfél óra múlva a helyszínen lesznek.

Korábban emberölése volt

Az egyik távolabb eső épület egyik helyiségében - iroda lehetett valamikor - lakik Gábor, aki Tamást a nevelőintézetből gyermekkora óta ismeri. Gábor tizenkét évet töltött állami gondozottként, majd három szakmával visszament szülőfalujába, de a vidéki élettől addigra már elszokott, ezért az öccsével Pestre jött. Újpesten lakott az öt gyereket szülő feleségével ("Magam is meglepődtem, hogy milyen szép házban"), míg... A szokásos történet, Gábornak barátnője lett és a körülmények szerencsétlen összejátszása után az utcára került. A fából rakott tűz fölött most tasaklevest főz magának, az öt gyerek egy intézetben van, mert felesége a kalocsai börtönben tölti öthónapos büntetését. "Az egyszerű lopásért nem kapott volna ennyit, de korábban volt már egy emberölése" - magyarázza.

A Gém utcai gyártelepen tizenegy embert számolunk össze. A Globus helyén hamarosan lakópark épül. A terület tulajdonosa megígérte, hogy a bontás előtt két héttel szól az itt élő hajléktalanoknak.

Pedáns rend és tisztaság

Tamást elkísérjük szállására, ahol egyedül lakik. Kéri, hogy őt ne regisztráljuk. Az utcai élet a lételeme lett, pedig a havi nyolcvanezer forintos jövedelméből albérletet is fenntarthatna. Ő alighanem a világ leggazdagabb országában is inkább az utcán élne. Egy kiszuperált lövészlaktanyában talált egy üres bunkert. Éjszakára damillal készített magának riasztórendszert, a fejsze a fekhelye mellett pihen. Vizet a közeli benzinkúttól kap, a kutasokkal annyira jóban lett, hogy szenteste süteményt kapott tőlük.

Tíz négyzetméteres birodalmában pedáns rend és tisztaság, mégis szabadkozik. Az éjjeliszekrényen néhány könyv, főleg fantasy irodalom és egy középiskolai irodalomkönyv. Azt tervezi, hogy még az idén elmegy dolgozni Írországba. "Franciaországban éltem két évig, de haza kellett jönnöm egy három hónapos börtönbüntetést leülni" - mondja.

Fogalmuk sincs

Dél felé jár, amikor a metróállomásokat vesszük sorra. A Határ úton a közterület-felügyelő elmondja, hogy "hála Istennek, itt egy darab hajléktalan sincs." A Pöttyös utcánál az újságosbódé mögött, az Ecseri úton a metróbejárat mellett tölti életét egy hajléktalan pár. A Fradi pályánál a jelzőlámpánál egy negyven körüli férfi és nő árulja a Fedél nélkült, a járdán egy kisgyermek. "Maguk itt szoktuk éjszakázni?" - kérdezzük. "Éppen ma reggel tettek ki minket az albérletből." "És hol fognak aludni?" "Van egy sátrunk, de a három és fél éves gyereket nem merjük bevinni éjszakára." "Akkor mi lesz?" "Fogalmunk sincs."

Újabb telefon a diszpécserközpontba, ahol kiderül, hogy a BMSZKI-ban van lehetőség arra, hogy anyák és gyermekeik ott töltsék az éjszakát.

Elmondjuk.

Megnyugodnak.