További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Lakos Imre (SZDSZ) a városüzemeltetési bizottság elnöke szorgalmazta, hogy a Városháza apparátusa készítsen egy olyan 6-10 éves programot, amellyel előmozdíthatják az utak állapotának javítását. Leszögezte, hogy a ma széleskörűen alkalmazott kátyúzási eljárás csupán tüneti kezelés, a gondokat nem oldja meg.
Konyáry Zsófia, a főpolgármesteri hivatal alosztályvezetője elmondta, hogy idén már 20 százalékkal több kátyú van a fővárosi fenntartású utakon mint tavaly, s ugyancsak nőtt betömésük költsége is. Közölte, hogy az útfelújítások idején értelmetlen lenne terelő utakat kijelölniük, ehelyett az autósok tájékoztatására törekszenek. Az alosztályvezető szólt arról is, hogy a rövidesen a közgyűlés elé kerülő közútkezelői szabályzat 5 évre megtiltja majd azt, hogy felújítás után újból megbontsák valamilyen munka miatt az utat.
Csanádi Csaba, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. igazgatója elmondta, hogy az ezer kilométeres fővárosi önkormányzati tulajdonú út javítási munkálataira idén mintegy 600 millió forint biztosított. A városházi apparátus ígérete szerint ezt az előirányzatot 450 millió forinttal megemelik. Reálértéken így a tavalyihoz hasonló lesz a kátyúzásra költhető pénz, a szükségesnél azonban kevesebb ez az összeg.
Emlékeztetve arra, hogy sok 20-30 éves út található a fővárosban, megerősítette, hogy szükség volna egy felújítási programra. Elmondta azt is, folyamatosan dolgoznak a kátyúk betömésén. Az idén észlelt 70 ezer kátyúból jelenleg 1.500 vár betömésre - tette hozzá.
Kollár György (SZDSZ) szigorúbb fellépést sürgetett az útburkolatok megbontóival, valamint az útfelújítások kivitelezőivel szemben. Negatív példaként említette, hogy már három éve kátyúzzák a Lágymányosi híd kopórétegét annak ellenére, hogy még tíz év sem telt el a híd építése óta. Abszurdnak tartotta azt is, hogy alig egy évvel a Bartók Béla úti felújítás után a Gellért tér és a Budafoki út találkozásánál hónapok óta széttöredezett a díszburkolat.
Dávid Klára (MSZP) ugyancsak a minőségellenőrzés hiányosságaként említette, hogy az alig két éve felújított Attila utat már szintén kátyúzni kell. Katona Kálmán (MDF) szerint e problémákat jórészt az okozza, hogy nincs valódi felelőse a városüzemeltetési ügyeknek az önkormányzatnál. Kifogásolta azt, hogy az önkormányzat még csak nem is pályázik külső forrásokra, például kerékpárutak építéséhez, miközben vidéki városok EU-pénzből építenek ilyen utakat.