További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
"A zsűrit a szakemberek, elismert építészek uralják" - emelte ki az új kormánynegyed beruházásának miniszteri biztosa, hogy a kiírt pályázaton a magas építészeti színvonal a legfontosabb. A zsűriben ugyanis alig kaptak helyet politikusok, ami egy szakmai pályázat esetében érthető, ám a nagy, hazai állami beruházásoknál inkább szokatlan.
A bátor szavak hétfőn, az új kormányzati negyed számára kijelölt terület bejárásán hangzottak el. Bár a Nyugati pályaudvar olajos sínjei közti botorkálás hangulata inkább egy osztálykiránduláséhoz hasonlított (igaz, savanyúcukorral senki nem dobálózott), mi mégis lelkesek voltunk. A nemzetközi építészeti pályázat ránézésre ugyanis valóban reményt keltő volt: a zsűri tagjai közt olvastuk a nemzetközi sztárépítész, Daniel Libeskind nevét, aki jelenleg például az új WTC-t tervezi. Sokat sejtetett Hans Stimmann, berlini főépítész és Josep A. Acebillo i Marín barcelónai főépítész meghívása is.
Külföldi érdeklődők
![](http://index.hu/cikkepek/0703//belfold//02.jpg)
Görözdi György két ujjal rámutat a fejlesztési területre
A Nagykörút, Váci út, Dózsa György út és Podmaniczky utca által határolt, óriási fejlesztési területen kóborolva sikerrel szakítottuk le Görözdi György miniszteri biztost a csoporttól, hogy érdekes részleteket tudjunk meg a pályázatról, ami május 21-én zárul, és amelyre már június 11-én eredményt hirdetnek.
A határidő feszes, mert azt szeretnék, ha 2009-re állna a komplexum, és Magyarország 2011-es EU-elnöksége idején már teljes gőzzel üzemeljen. Ennek ellenére Görözdi szerint bíztatóak a jelek, a pályázatot tudomása szerint eddig 17-en kérték ki, és az érdeklődők harmada külföldi. Mi spanyolul, franciául és angolul beszélő építészeket hallttunk a csoportban, de a hírek szerint japán érdeklődők is vannak.
A bruttó 100 milliós díjjal jutalmazott pályázóknak egyébként az a feladatuk, hogy a 30 hektáros terület 13-17 százalékára tervezzen egy építészetileg magas színvonalú komplexumot, ami egyúttal szervesen illeszkedik a városhoz. A pályázat kiírói azt szeretnék, "ha a területen nem kapcsolnák le ötkor a villanyt", hanem a "polgárok" bejárhatnának kikapcsolódni a negyedbe.
A nyertes pályázót felkérhetik arra is, hogy dolgozzon ki városépítészeti javaslatot a terület egészére is. A javaslatot aztán a főváros, a kerület és a kormány közösen szintetizálja végleges tervvé.
40 milliárd
![](http://index.hu/cikkepek/0703//belfold//00.jpg)
A beruházás kapcsán jelenleg is folyik a vita, hogy milyen jogi és pénzügyi konstrukcióban valósítsák meg és üzemeltessék a komplexumot és környékét, mondta Görözdi György a Ferdinánd híd alatti, kietlen területen bolyongva. Görözdi valószínűnek tartotta, hogy magántőke bevonásával valósítják meg a beruházást. A kormány április 30-án dönti el, hogy a tervezés, építés, tulajdonlás és üzemeltetés feladatait milyen módon érdemes megosztani.
Az építés költségeit 40 milliárdra saccolta a miniszteri biztos. Ehhez azonban még hozzászámolják a kormánynegyed 20 éves üzemeltetésének költségét is. Ha egyedül állami forrásból valósul meg a projekt, akkor 86 milliárd lesz a teljes költség, a magántőke beruházásával pedig 68 milliárddal számolnak.
A jelenleg a MÁV-hoz tartozó terület átvételéről még tárgyalnak. A megegyezést nehezíti, hogy a vasútnak nincs igazán fogalma arról, mennyi területtől tud fennakadás nélkül megválni. "Először azt mondták, hat vágány helyét átadnák. Amikor kérdeztük, miért nem 16-ot, akkor nem tudtak semmi konkrétat mondani. Nincsenek felmérések, adatok, amikre támaszkodva megalapozott véleményt formálhatnának" - mesélte Görözdi.
Mivel a MÁV esetében ilyesmin nem lepődünk meg, inkább azt firtattuk, van-e esély arra, hogy a progresszív építészettől időnként idegenkedő politika vagy az önkormányzat megfúrja a zsűri által elfogadott tervet.
Görözdi nem válaszolt egyértelműen, de azt hangsúlyozta, a hatodik kerület ígéretet tett arra, hogy szabályozási tervét úgy alakítja, hogy fogadni tudja a beruházást.