További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Megszavazták az eseti bizottság felállítását az újbudai városatyák pénteken. A rendkívüli ülés döntése értelmében Molnár Gyula (MSZP) polgármesternek új előterjesztést kell készítenie, mert nem lehet a vizsgálóbizottságba alpolgármestereket beszavaztatni - tájékoztatta az Indexet Kupper András XI. kerületi Fidesz-frakcióvezető.
Három ügy
Kupperék, illetve a KDNP, valamint egy független képviselő (a kétszemélyes MDF-frakcióból kilépett Szőke László) három ingatlanügyet akartak korábban megvizsgáltatni a kerületi képviselőkből álló eseti bizottsággal.
Az egyik a Lágymányosi-öböl ügye, ahol az önkormányzat részesedése immár 1 százalékra olvadt, miközben a projektcégben, az Öböl XI. Kft.-ben folyamatosan terjeszkedő Leisztinger Tamás nagyvállalkozó - Kupper tudomása szerint - már árulja a saját többségi tulajdonát.
A Lágymányosi-öböl kikerült az önkormányzat kezéből
Mint ismeretes, itt, a lágymányosi Kopaszi-gáton hatalmas ingatlanfejlesztések valósulnak meg, amelyekbe a XI. kerület saját telkeivel szállt be, de mára gyakorlatilag formálissá vált az önkormányzat részvétele. (Korábban egyébként az ügylet bizonyos fázisait a Fidesz is megszavazta a képviselő-testületben, aztán viszont egyre erősebben kezdtek tiltakozni az utóbbi egy-másfél évben történt fejlemények ellen.)
A független képviselő, Szőke László és a KDNP mindemellett még egy-egy beruházást akart megvizsgáltatni a XI. kerületben. Az egyik a kamaraerdei ingatlanok ügye, ahol haszonbérlők vannak, és akiknek az önkormányzat már felmondott, de továbbra is elfogadja tőlük a rendszeresen fizetett bérleti díjat. A harmadik ügy pedig a Futureal csoport által az önkormányzattal közösen indított madárhegyi ingatlanfejlesztési projekt.
Kupper szerint Molnár Gyula polgármester korábban megpróbálta az általuk kezdeményezett vizsgálatot megnehezíteni, így az eredetileg paritásosnak szánt hat tagú bizottságba betették az MSZP és az SZDSZ koalíciójával együttműködő egyetlen MDF-est, Fodor Vince alpolgármestert is. Íígy 4:2-re módosultak volna az erőviszonyok a koalíció javára.
Jogszerűtlenség?
Csakhogy a Fidesz szerint ez jogszerűtlen, mert alpolgármester nem lehet bizottsági tag, márpedig a hattagú testületbe összesen három alpolgármestert is delegált volna Molnár Gyula.
Végül most visszavonták a korábbi határozatot a testületben, és arra kötelezték a polgármestert, hogy újra terjessze elő az eseti bizottságra a javaslatát. A Fidesz elérte azt is, hogy az eseti bizottságnak ne csak egy hónapja legyen a vizsgálódásra, hanem három hónapot szavaztattak meg most, így eredményesebb lehet szerintük a testület munkája.
A XI. kerületi polgármesteri hivatal sajtóreferense, Domonkos Csaba is megerősítette az Indexnek, hogy Molnár Gyula hamarosan előáll egy új előterjesztéssel.
Hazamentek a koalíciós városatyák
A sajtóreferenstől megtudtuk azt is, hogy a zárt ülés második napirendjét a kerület jegyzője jogszerűtlennek tartotta. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselői ezután elhagyták az ülést, amely szavazóképtelenné vált.
Kupper András a második napirendről az Indexnek elmondta: Fodor Vince alpolgármester összeférhetetlenségét akarták kimondatni a testülettel, jóllehet tudták már ekkor, hogy az MDF-es várospolitikus már lemondott tisztségével össze nem egyeztethető gazdasági társasági pozíciójáról.
Fodor és a felügyelő bizottság
Fodor egy cég felügyelő bizottságában kapott helyet korábban, ez pedig a törvények szerint nem egyeztethető össze alpolgármesteri tisztségével. Fodor egyébként időközben bejelentette, hogy visszafizette azt az összeget, amelyet a cégtől tiszteletdíjként vett fel.
A Fidesz szerint ez azután történt, amikor kiderült, hogy Fodor tisztségei nem jogszerűek. Kupperék a második napirenddel utólag szerettek volna fegyelmi eljárást indítani az alpolgármester ellen, ezt hiúsították meg a koalíciós képviselők, akik elhagyták az üléstermet.
Kupper elmondta, hogy Molnár Gyula valószínűleg azért hívta össze június elsejére a testület rendkívüli ülését, mert Fodor felügyelő bizottsági tagsága éppen május 31-ei hatállyal szűnt meg.