Nem voltak egységesek a sztrájkolók

2008.04.17. 21:46
A BKV dolgozóinak egy része ma felvetette azt az ötletet, hogy holnap mégis csak fel kellene venni a munkát. Aztán meggondolták magukat.

Nem voltak egységesek a BKV szakszervezetei a holnapi sztrájkot illetően, a metrós és villamos ágazat dolgozói nem akarták holnap beszüntetni a munkát - értesült az Index.

Lapunk információját lényegében megerősítette Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének vezetője, a BKV sztrájkbizottságának tagja. Gulyás úgy fogalmazott: valóban felmerült ötletként a részükről, hogy mégsem kellene pénteken sztrájkolni és esetleg még néhány napig folytatni az egyeztetéseket a BKV, illetve a főváros vezetőivel. Egy rövidebb vita után azonban mérlegelték mindkét lehetőséget, a körülményeket, és a sztrájk mellé álltak.

A szakszervezeti vezető ezt azzal indokolta, hogy a legutolsó egyeztetésen a menedzsment tárgyaló tagjai széttárták a karjukat, de nem vonták vissza a paraméterkönyvet. A sztrájk elhalasztása ráadásul ma már megkésett lett volna, és egyéb dolgok számba vétele után úgy látták jónak, hogy holnap mégis beszüntetik a munkát.