Cinegét a Mitnyan-féle turul helyére!

2006.08.02. 14:35
A XII. kerületi lakosok (legalábbis azok, akikkel szóba elegyedtünk) ellenzik az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkán felállított turulszobor eltávolítását.

A jogerős határozat értelmében harminc napon belül le kell bontani a XII. kerületi turulszobort. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal ugyanis helybenhagyta az elsőfokon eljáró budavári jegyző bontásról szóló döntését a nagy vitát kavart hegyvidéki szobor ügyében. (A körülbelül hat méter magas talapzatra emelt, karmai között kardot tartó turulmadár a XII. kerületben, az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkán, egykori háborús helyszínen áll.)

A döntésre egyelőre nem reagált a szobrot állíttató és körömszakadtáig védő Mitnyan György polgármester, de többek szerint a szobor megmaradásáért harcolók őrt állítanak az 59-es villamos vonala melletti parkba, hogy az alkotást megvédjék a lebontásról (korábban is szó volt arról, hogy önkéntes alapon strázsálnak majd a szobor mellett).


Fotók: Nagy Attila

A hivatali döntés másnapján, szerda délelőtt azonban senkit nem találunk a szobor védelmében, csupán pár útépítő munkás dolgozik húsz méterrel arrébb - úgy tűnik a hír még nem jutott el a turulvédő aktivistákhoz. Az égen vésztjósló felhők, az ősi magyar jelképet megtestesítő szobormadár dacosan szegi rikoltó fejét a szembeszélnek.

A kedd esti (és a múlt heti) özönvízszerű esőzést hozó vihar szemmel láthatólag megviselte az emlékmű talapzatát, a feljárót borító köveket sok helyen kimosta és elmozdította a lezúduló víz, ami a szobor balján jó négyzetméternyi iszapot is szétterített. Ennél persze sokkal rosszab sor vár a szoborra, ha érvényt kell szerezni a bontási határozatnak.


Önkéntes őröket nem találtunk a turul tövében, így a környéken megforduló kerületi lakosokat kérdeztük meg a szobor várható bontásáról. Először egy nagy cekkereket cipelő idős nőt tartunk fel, akit tréfás kedvében találunk: "bontsák csak, az nagyon megy nekik, pedig az osztrákoknak is van kétfejű sasuk, az oroszoknak is van egyfejű, de tudja mit, állítsanak a helyére egy cinegeszobrot, az kisebb, olcsóbb". (Persze az orosz birodalmi ragadozómadár is kétfejű, de hát a pillanat hevében ki tud pontosan számolni?.)

"Engem egyáltalán nem zavar a szobor, sokkal jobb mint előtte volt, a kutyaszarató, galambszaporító, koszos park" - mondja egy másik asszony, aki épp természetgyógyászhoz siet. "Az már más kérdés, hogy jogszerűtlenül épült fel, ha ezt nézzük, akkor jogos a lebontása, mert ha magasabb szinteken is tojnak a jogszabályokra, akkor hogyan várhatnánk el, hogy az átlagember ne menjen át a piroson" - fejtegeti tovább. Hosszan magyarázza még azt is, hogy egyértelműen politikai kérdésről van itt szó.


Két szünidős iskolást is megállítunk, nekik nem sok véleményük van a politikai vitáról, de annyit azért elárulnak, hogy nekik tetszik a szobor, és bizony örülnének, ha maradhatna. Megszólítunk egy a parkból kifelé tartó anyukát is, aki baljával babakocsit tol, jobb kezével egy kétévesforma kisfiút terelget. "Mindenképp jobb így a park, kár lenne a szoborért, senkit nem zavar" - védi a madarat. Azt azonban ő is furcsállja, hogy miért nem lehetett ezt rendesen, engedélyeztetve felállítani.

A villamosmegállóban álldogáló ötvenes férfi is szűkszavúan formál véleményt: "mit is mondhatnék? Azt mondják a szoborra, hogy fasiszta jelkép, de hát mi köze a fasisztáknak az ezeréves magyar mitológiához? Semmi. Szerintem nem kéne lebontani, bár tény, hogy a polgármester úr a felelős azért, hogy engedély nélkül építették fel." A bajusza alatt folyton mosolygó férfi hallott a szoborvédők készülődéséről, de konkrétumot nem árul el.


A második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére készített szobrot 2005. október 22-én avatták fel Mitnyan György kerületi polgármester jelenlétében, annak ellenére, hogy jogi viták zajlottak az engedélyezés körül. (A Fővárosi Közgyűlés szerint a turul mint elsősorban katonai jelkép nem alkalmas a kerületi, főként civil lakosok lemészárlására való megemlékezésre - a szobor felállítását végül 31:17 arányban leszavazták.) Pokorni Zoltán, a Fidesz XII. kerületi polgármester-jelöltje a szoborral kapcsolatban azt mondta: "Elfogadhatatlan az a gyakorlat, amikor a politika beleavatkozik egy emlékmű életébe, és remélem, hamarosan én javasolhatom majd a fővárosnak, hogy a szobrot ne akarja elbontani."