Gyurcsány és Orbán: két populista, eltérő mérce

"Elfogadottság kérdése" címmel, és "Magyarországon is érvényes: amit egy baloldalinak szabad, messze nem szabad egy jobboldalinak" alcímmel közölt cikket a magyarországi választásokról szerdán a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A magyar országgyűlési választásokon az egyik politikai eredetiség győzte le a másikat, írta a tekintélyes, magyar származású politikai elemző, Georg Paul Hefty. A szerző szerint mind Gyurcsány, mind Orbán parlamenten kívüli eszközökkel igyekezett a hatalomba.

Sajátos út a hatalomba

Mint Hefty írja, Gyurcsány Ferenc 2004-ben úgy lett kormányfő, hogy kihasználta a magyar alkotmány kiskapuját. Nem volt országgyűlési képviselő, nem mérette meg magát a választók előtt, hanem megnyerte a parlamenti többséget élvező frakciók bizalmát. Gyurcsány már kormányfő, de most először állt a választók elé, s az ilyen eljárás Hefty szerint párját ritkító az Európai Unió országaiban.

Orbán Viktor nem kevésbé szokatlan utat választott a hatalom visszaszerzése érdekében. Az elveszített 2002-es választás után életre hívta a polgári köröket. A laza parlamenten kívüli szervezetek zavart okoztak a közbeszédben, nem lehetett ugyanis tudni, hogy egy-egy megnyilvánulásuk összeegyeztethető-e a párt álláspontjával vagy sem. Orbánnak nehézséget is okozott, hogy a radikális kijelentésektől elhatárolódjon, s ez az MDF-fel való együttműködést is megnehezítette – írja a szerző.

Miért volt sikeresebb Gyurcsány parlamenten kívüli útja a hatalom felé, mint Orbán hasonlóan parlamenten kívüli útja (aki mandátuma ellenére három évig nem vett részt az Országgyűlés munkájában)? – teszi fel a kérdést a szerző.

Eltérő mérce

A FAZ kommentárja szerint Gyurcsányt ugyan támadták vagyonszerzéséért, de sohasem amiatt, hogy hogyan ragadta meg a hatalmat. Gyurcsány eljárása ugyanis a lap szerint legális volt, ám legitimitása korlátozott – írja a szerző. Ezzel szemben Orbánt folyamatosan amiatt érték kritikák, hogy megjelenítette az addig tárgytalan és céltalan politikai elégedetlenséget is. Ennek az lett az eredménye, hogy a másik oldalon minden radikális hangot, bárhonnan érkezett is az, Orbán számlájára írtak.

A Fidesz elnöke sem a vezető hazai médiumok, sem a külföldi elemzők körében nem talált megértésre. "Orbán eljárását sokkal nagyobb mértékben vette körül a szabályellenesség kétes híre mint Gyurcsánynak a hatalomra támasztott feltartóztathatatlan igényét" - állapította meg a frankfurti lap szerzője. Az eltérő mércékre emlékeztetve George Hefty megjegyzi: a baloldal miniszterelnöke ma már - joggal - mondhatja, hogy felelősséget érez a határon túli magyarokért is, annak idején Antall Józsefet éveken át támadták hasonló tartalmú kijelentése miatt.

Hefty szerint mindkét jelölt élt a populizmus eszközével, egyik sem maradt le a másik mögött. A választás eredményét az a különbség okozta, ahogy a két csúcsjelölt populizmusát fogadták.

Bűnbak

A két populizmus elfogadottsága között a szerző szerint lényeges különbség van: a baloldali populizmus a szocialista tradícióhoz tartozik, s nemzetközileg szokásos, ezzel szemben a jobboldali populizmust Közép-Európában állandóan olyan gyanú veszi körül, hogy az a jobboldali radikalizmus "első csúszós lépcsője" - olvasható az írásban.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdai cikke a magyarországi választásokat eldöntő további tényezőnek tartotta, hogy a baloldali tábor minden pontban készen állt az együttműködésre, a jobboldalon viszont ádáz konkurenciaharc alakult ki.

Ha Orbán lemond a pártelnökségről, őt teszik felelőssé külföldön és belföldön a választási vereségért és a jobboldal megosztottságáért. Csak ha marad, abban az esetben nem ő teszik bűnbakká az európai néppártok vezetői Angela Merkeltől Wilfried Martensig – véli George Hefty.