Gyurcsány: Hétfőn döntsön a parlament a feloszlatásról

A kormányfő azt javasolja az MSZP-frakciónak, hogy az Országgyűlés már hétfőn szavazzon a Parlament feloszlásáról szóló javaslatról. Gyurcsány egyebek mellett azzal indokolta kezdeményezését, hogy ne használhassa mindegyik parlamenti erő adu ászként az Országgyűlés feloszlatásáról szóló utalásokat. Mivel az MSZP és az SZDSZ nem akar feloszlatni, valószínűleg nyertesként jön ki a szavazásból, és ezzel a liberálisok alkupozícióját is gyengítheti.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke azt indítványozza a párt parlamenti frakciójának, hogy az Országgyűlés már hétfőn szavazzon a Parlament feloszlásáról szóló javaslatról – közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő vasárnap a Független Hírügynökséggel.

Technikai ügy

Érjen már véget a sajtóbeli találgatáshullám, illetve ne használhassa mindegyik parlamenti erő adu ászként az Országgyűlés feloszlatásáról szóló utalásokat – többek között emiatt javasolva Gyurcsány Ferenc, hogy egyetértve az MDF szigorúbb javaslatával, nem a normális menetrendben, hanem már holnap döntsön a Tisztelt Ház saját szélnek eresztéséről, vagy egyben tartásáról.

A miniszterelnök-pártelnök javaslata, amit holnap terjeszt a szocialista frakció elé, a jelek szerint nem borzolja túlzottan az MSZP-s kedélyeket. "Ez egy háromperces technikai ügy, a képviselők valószínűleg szó nélkül rábólintanak Gyurcsány ötletére", mondta az Indexnek egy baloldali vezető. Szerinte ugyanis az MSZP és az SZDSZ ezúttal egyöntetűen lesöpri az MDF feloszlatós felvetését.

Az SZDSZ-t is lenyomhatják ezzel

Sőt, némely szocialisták szerint Gyurcsány javaslatának pozitív hozadéka is van, ugyanis egyértelműsíti a szabad demokratákkal zajló tárgyalásokat. Ugyanis, magyarázza egy szoci prominens, ha a két párt jövő heti konzultációján össze is csapnak, az esetlegesen besértődő SZDSZ már nem javíthatja zsaroló potenciálját a parlament feloszlatásának lebegtetésével.

Persze ez fordítva is igaz, somolyog egy másik forrásunk, ha Gyurcsány véletlenül mégis az előrehozott választásokat preferálná, ahogy ezt a rendkívüli kongresszusról szóló első ötlete sejteni engedte, akkor a szavazás után már ő is csak a megegyezésre játszhat.

Az MDF is ezt akarja

Az MDF még csütörtökön kezdeményezte rendkívüli házbizottsági ülés összehívását hétfőre, a parlamenti ülés megkezdése előtti időpontra. A házszabálytól való eltéréssel szeretnének ugyanis dönteni a Herényi Károly és Hock Zoltán által beadott képviselői indítványról, amely az Országgyűlés feloszlásáról szól. Az MDF már a hétfői ülésnapon szavaztatna a javaslatról.

Daróczi Dávid emlékeztetett arra, hogy sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja az Országgyűlés feloszlását. A koalícióból májusban távozó liberális párt frakciója pénteken hozott egyhangú döntést arról, hogy hétfőn a parlamentben nem támogatja az MDF-nek a parlament feloszlatására tett javaslatát. Az SZDSZ szerint ez a lépés ugyanis nem szolgálja az ország érdekeit.

Mindenki oszlatna

A parlament feloszlatását az elmúlt héten két ellenzéki párt is kezdeményezte. Orbán Viktor Fidesz-elnök kedden azt mondta: a parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből Orbán Viktor. A Fidesz elnöke pártja elnökségi ülése után arról beszélt, hogy ennek kezdeményezéséről tárgyaltak ugyan, de döntés nem született.

Az ötletre másnap lecsapott, és azt tovább is fejlesztette az MDF. Hock Zoltán, a párt alelnöke szerdán, miután egyeztetett Varga Mihállyal, a Fidesz alelnökével, és Latorczai Jánossal, a KDNP országos választmányának elnökével, azt jelentette be: még ezen a héten benyújtja az MDF azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely kezdeményezi, hogy szeptember 30-i hatállyal oszlassa fel magát az Országgyűlés.

Megy a matek

A jogszabályok nem rendelkeznek egyértelműen arról, hány képviselő támogatására van szükség az országgyűlés feloszlatásához. Az Indexnek nyilatkozó Lövétei István alkotmányjogász szerint ehhez az összes megválasztott képviselő több mint felének, tehát legalább 194-nek a támogatására szükség van. A jogszabályokból viszont inkább az következik, hogy akár már 98 képviselő is feloszlathatná a parlamentet.

Erről a kérdésről ugyanis tételesen sem az Alkotmány, sem a házszabály, sem egyéb törvények nem rendelkeznek. Ebben az esetben pedig a házszabály 64. paragrafusa alapján – miszerint az "Országgyűlés a határozatait az Alkotmányban, a Házszabályban és külön törvényben meghatározott kivételekkel a jelenlévő képviselők több mint felének szavazatával hozza – a döntést elég a jelenlévő képviselők többségének meghozni. Attól függően, hogy mekkora többség kell, a pártok akár matekozhatnak is a szavazással, erről bővebben >>>