Kékessy Dezső is megbízta a magánnyomozókat

2008.05.09. 10:16
Orbánék barátja korábbi vejétől százmilliós összeget követelt vissza, ám a nagylábon élő argentin eltüntette vagyonát. Kékessy Dezső ekkor szerződött az utóbbi hetek megfigyelési botrányának középpontjába került Finder Bt.-vel, hogy a magánnyomozó cég tárja fel a családból kivált férfi pénzügyi forrásait. Kékessy az általa tulajdonolt jobboldali hetilapban beszélt erről, viszont azt állította, hogy Kapolyiékkal nem akart egyezkedni.

Nem csak Kapolyi László, hanem Kékessy Dezső is szerződött a Finder Bt. nevű nyomozóirodával. Az Orbán-kormány egykori párizsi nagykövete exvejéről akart információkat szerezni, miután az argentin származású Carlos C. nem fizette ki Kékessy százmillió forintos követelését.

Két héttel a Magyar Nemzet által kirobbantott megfigyelési botrány kezdete után a Heti Válaszban, amelynek kisebbségi tulajdonosa, Kékessy Dezső milliárdos üzletember is elmondta saját verzióját arról, hogyan került a neve az ügybe. A Finder Bt. 2003-as, titokban rögzített hangfelvételének nyilvánosságra kerülése után a Magyar Nemzet és számos fideszes politikus Kapolyi László és Keller László szerepét firtatták, Kékessyről viszont nem sok szó esett. Holott a magánnyomozó cég vezetője, Stotz Gyula, a felvételen többször is az Kékessy együttműködő készségéről beszélt. Stotz a felvételen azt mondja Kapolyinak, hogy a Fidesz-elnök családi barátja, Lévai Anikó egykori sárazsadányi üzlettársa, Orbánék párizsi ingatlanairól szolgáltatna adatokat, ha a Medgyessy-kormány kiutasítja az országból exvejét.

Kékessy most azt állítja, hogy valóban adott megbízást Stotz Gyuláéknak, de csak arra, hogy kutassák fel, hova rejtette vagyonát argentin veje. Az 1998 óta húzódó családi viszály során ugyanis a Kékessy-lány korábbi férje nem fizette ki a genfi bíróság által Kékessynek megítélt összeget. Magyarország akkori párizsi nagykövetének 100 milliót forintos elszámolási vitája volt az argentinnal, aki viszont a jogerős döntés ellenére sem fizetett, hanem elrejtette vagyonát.

A Fidesz-elnök barátja szerint viszont az nem volt a megállapodás része, hogy az idő közben Magyarországra telepedett argentinról szóló információkat kiadják Kapolyiéknak. Kékessy lapja szerint a nyomozók csak el akarták kápráztatni az MSZP-s megbízókat, akik Orbánról, Simicska Lajosról és az egykori Apeh- és Posta-vezér Kalmár Istvánról vártak információt, hogy így bukkanhatnak az addig csak suttogópropagandában szerepelt párizsi Orbán-villák nyomára. A Stotzék által felvetett ajánlatot egyébként Kapolyi kerek-perec visszautasította, közölve a nyomozókkal, hogy a dél-amerikai férfi időközben Dornbach Alajos lányát vette el feleségül, ezért szóba sem jöhet a szorglamazott kiutasítás.

A Heti Válasz szerint Kékessyt bírálták már a párizsi nagykövetség átépítéséért, "megrángatták Orbán-kapcsolata miatt, és nyilvánosan átvilágították vagyoni hátterét, de azzal a híreszteléssel, hogy önérdekből barátait, üzlettársait áldozná fel, súgná be, nem kevesebbel, mint aljassággal vádolták meg".