Vilmos
10 °C
22 °C

Kirúgják a tanárát leköpő diáklányt

2008.04.01. 16:37
Eltanácsolnák azt a kaposvári diáklányt középiskolájából, aki a napokban leköpte egyik tanárát. A pedagógus feljelentést tesz, mert a renitens diák többször is inzultálta, a szülők viszont bíróságnál támadják meg a kirúgást.

Eltanácsolják a kaposvári szakközépiskolából azt a diáklányt, aki múlt héten leköpte tanárát. Az iskola igazgató-helyettese egy kedden tartott sajtótájékoztatón bejelentette: már találtak neki befogadó intézményt is. A lány rokonai azonban tiltakoznak a döntés ellen. A tanár, akit leköpött, feljelentés tesz a rendőrségen.

A tanárt korábban is többször fenyegette és szidalmazta a diák. A pedagógus most úgy döntött, feljelentést tesz a rendőrségen bántalmazás miatt. A diáklány az eset óta is kezelhetetlen.

Nagyon csúnyán beszélt a diák a fegyelmi bizottság elnökével is. Éppen akkor érkezett az iskolába a bűnmegelőzési csoport felügyelője, ő is hallotta, és felhívta az édesapát, hogy vigye haza a gyereket - közöltre Bálintné Rehova Márta, a Széchenyi Kereskedelmi Szakközépiskola igazgató-helyettese.

Egy kadarkúti iskola még januárban vállalta, hogy befogadja a diáklányt, akkor azonban még nem tudták, mennyire problémás. Most igyekeznek felkészülni. Ha idekerül a kislány, akkor a kollégák a helyi hatóságokkal, akár a rendőrséggel is együttműködve próbálják majd segíteni a beilleszkedését - mondta Pécsi Oszkár, a középiskola igazgatója.

A diáklány rokonai azonban bírósághoz fordulnak, mert nem engedik, hogy a gyereket áthelyezzék a kadarkúti iskolába. Kaposvár polgármestere, Szita Károly egyébként összehívta a város iskoláinak igazgatóit, hogy közösen keressék a megoldást. Javaslatukat az oktatási miniszterhez is eljuttatják majd. Azt szeretnék, hogy a minisztérium emelje meg az oktatási normatívát, hogy iskolák iskolapszichológusokat alkalmazhassanak.