Nem Orbán Viktortól kell rettegned

A Kerepesi temető bejáratánál sorfalat álltak a biztonsági emberek, és belenéztek a táskákba, nehogy tojásdobálók zavarják meg a Kádár-megemlékezést. A volt pártfőtitkár sírjától távolabb rendőrautók álltak, a sír közvetlen közelében biztonsági emberek.

Már három napja nem tudjuk, kik lopták el Kádár János csontjait, köztük a koponyáját, és feleségének urnáját.

Kádár néz ránk

A közönség? A Kádár-korszak kisemberei, úgy néhány százan. Tudják, a szomszéd, aki az új Trabantját mossa a lakótelep parkolójában, kommunista szombatot szervez a vállalatnál, átöleli vállunkat és bizalmasan a fülünkbe súgja: "Elvtikém". Tizennyolc éve azt hitték, hogy Kádárt temetik el, pedig valójában saját fiatalságuknak adták meg a végtisztességet, de hát ez már annyira banális, hogy hagyjuk is.

A sír mellett Kádár János arcképe, talán ugyanaz a kép, amelyik Gyurkó László 1982-es Kádár életrajzának címlapján van. Éppen életének célegyenesébe fordul az öreg, de az ország még nem tudja elképzelni, mi lesz, ha meghal. Egyesek már érzik a borzongató lehetőséget, a többség úgy gondolja: ha elmegy ez a fanyar mosolyú ember, akkor háború lesz vagy szegénység vagy munkanélküliség vagy éppen ellenkezőleg: dolgozni kell. Na, ez a kép van átkötve fekete gyászszalaggal.

A vidék hangja

Bánhegyi József öltönyben, kezében Békés Megyei Hírlappal állt a sírt körbevevők között. A beszélgetés alatt a háttérben gyászzene szólt.

"Itt csak a főváros hangja van, de a vidék hangját jó lenne, ha meghallanák, mert vidéken azt mondják, hogy Kádár egyáltalán nem köztörvényes – mondta. – Az elmúlt negyven évet gyalázzák meg. Ezt azért tudnia kellene a magyar vezetésnek. Ami aztán ma reggelre történt... Ez nem megoldás. Ennek az embernek a normális végtisztességet meg kell adni és ezt azzal nem lehet megadni, hogy rendbe teszik a sírt."

Még Kádár feje sincs a koporsóban

Helyben vagyunk. Az éjjel titokban visszarakták a sírba Kádár még megmaradt maradványait – vagy hogy is kell ezt mondani –, és ettől a kommunisták mélységesen felháborodtak. Ahogy Thürmer Gyula mondta nekünk: "Még Kádár János feje sincs a koporsóban." Újratemetést akartak, és akarnak most is, ha előkerül a többi csont. Az újratemetés katarzissal jár, és nekünk magyaroknak olyan nagy gyakorlatunk van benne, szinte minden valamire való történelmi figuránk újra lett temetve, aki nem, az kicsit gyanús.

De térjünk vissza Bánhegyi Józsefhez. "És a Munkáspárttal egyébként meg van elégedve, jól csinálják Thürmerék a dolgukat?" – kérdeztük, mert kíváncsiak voltunk, hogy a Kádár-kultuszra vevők-e a Munkáspárton kívül is. "Én a Békés megyei Munkáspárt elnöke vagyok, és szerintem maximálisan."

Kádár idején jobb volt

Róna Péter a maga 50 évével a fiatalabbak közül való volt. Hétköznapi bordó kardigánjával is kilógott az öltönyös megemlékezők seregéből. "Elsősorban Kádár János miatt jöttem, én akkor éltem igazán jól" – mondta.

A Kádárra való emlékezés a Munkáspárttal nála csak félig-meddig kapcsolódik össze. "Nem vagyok a párt tagja, pártonkívüli kommunista vagyok. Az interneten nézem a közleményeiket, így szereztem tudomást erről a megemlékezésről is."

A politikai verseny ízléstelen

A gyászzene elhalkult, Thürmer Gyula lépett a mikrofonhoz. Húszperces beszédét háromszor szakította meg taps. Az első előtt ezt mondta: "Kádár elvtársnak nem volt családja. Mi vagyunk az ő családja. Mi vagyunk Kádár János gyermekei, unokái." A második előtt ezt: "Igazi válaszokat várunk, nem formális magyarázatokat. Tudjuk meg, kinek a kezében volt a csákány, de tudjuk meg azt is, ki biztatta az elkövetőt, hogy csákánnyal verje szét Kádár János koporsóját!" A harmadik előtt meg ezt: "Vedd már észre, hogy nem Orbán Viktortól kell rettegned, hanem Gyurcsánytól és Kókától, akik Kádár Jánost elveszik tőled!"

A politikus beszédének emlékezetes mondata volt még: "A politikai verseny a temetőben ízléstelen."

Mivel foglalkozott Szimcsók Lajos?

"Minden évben kijövök, hallja – mondta Szimcsák Lajos. – Kádár nem volt egy jó barátom, de más volt a világ, a testvér, meg a barát, tetszik érteni, ami mondok magának, ugye?" "Hogyne." "Most ha a testvérnek azt mondom, szombaton, azt mondja vasárnap. Egy kicsit bolond a világ." "Lehet, hogy csak azért gondolja ezt, mert akkor volt fiatal, nem?" "De tizenhét év alatt csak züllünk lefelé. Legyen az Antall hatalmon, vagy az Orbán, nekem mindegy, de csak lefele züllés van."

A beszélgetés akkor vesz éles kanyart, amikor megkérdezzük, mivel foglalkozott az előző rendszerben? "Én? Hát most nem mondom magának meg. Én 29 évet dolgoztam egy helyen, nekem elég tűrhető a nyugdíjam." "Tippelhetek?" – kérdeztem. "Igen." "A munkásőrségen dolgozott?" "Nem." "Pártbizottság?" "Nem. Még 46 éves koromban is KISZ-tag voltam". "Akkor igazán megmondhatja." "Nem mondom meg." "Állambiztonság?" "Áááá, nem, nem, nem." "Külföldi kém volt?" "Nem."

Ennél többet nem tudtunk kiszedni belőle, viszont megoszt velünk a bácskai sírásó édesapja halottas történeteiből két gyöngyszemet. Megesett, hogy a sírgödör jó kétarasznyival rövidebb volt a koporsónál, így az elhunytat kissé megdöntve kellett a sírba helyezni. De még ennél is különösebb volt annak a vízihullának az esete, aki annyira fölpüffedt, hogy nem lehetett rácsukni a koporsó fedelét, mindig kinyílt.

Halott ellopására viszont nem emlékszik, pedig a Bácskában kemény világ volt. Pláne akkoriban.