Titokban kerültek vissza a sírba Kádár megmaradt csontjai

2007.05.05. 08:38
A rendőrség az utolsó DNS-vizsgálatot is elvégezte Kádár János megmaradt földi maradványain, így szombat reggelre titokban visszahelyezték a sírba a csontokat. A művelet hatvanezer forintba került, ha előkerülnek a hamvak és Kádár Jánosné urnája, akkor néhány óra alatt vissza lehet rakni a sírboltba. Az újratemetni akaró Munkáspárt felháborítónak tartja a titkos helyreállítást, azért is, mert "Kádár feje még hiányzik".

Szombat reggelre visszahelyezték Kádár János megmaradt csontjait a Kerepesi temetőben lévő sírhelyére.

Hét órakor Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Simóka Kálmánné, a temetkezési vállalat vezérigazgatója az egykori pártfőtitkár sírjánál beszélgetett a helyreállításról. A sír körül viszonylag nagy terület még mindig le van zárva, a környéken sok a biztonsági őr. A sírhoz a látogatók még nem tudtak közel menni, a fotósokat némi alkudozás után engedték oda.


Fotók: Barakonyi Szabolcs

A főpolgármester-helyettes nem nyilatkozott az újságíróknak, így arra a kérdésre sem kaptunk választ, hogy a rendőrség által vizsgált földi maradványokat azért helyezték vissza ilyen váratlanul, hogy elejét vegyék a Munkáspárt úgynevezett újratemetési kezdeményezésének.

A Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója az Indexnek elmondta: a sír helyreállítási költsége hatvanezer forint volt. Ha megkerülnek Kádár ellopott maradványai és felesége urnája, akkor „egy fél délelőtt” vissza lehet majd helyezni a sírba, jelentős összegbe az a művelet sem fog kerülni.


Az őrséget a temetőben este 8 és reggel 7 óra között megháromszorozták, bár az 56 hektáros temetőt még így is nehéz őrizni. Hagyó főpolgármester-helyettes június 30-ra kérte Simókánétól, hogy dolgozza ki a kiemelten fontos kegyeleti helyek őrzésének szakmai és pénzügyi feltételeit, ehhez pluszpénzeket is biztosít a főváros vezetése.


A temetkezési intézet már most is 160 millió forintot költ a 15 temetője őrzésére. Simókáné szerint ez nonszensz, hiszen a világhírű Pére-Lachaise temetőt, számos világhírű művész, tudós végső nyughelyét mindössze egy portás őrzi, mégsem szoktak hasonló esetek előfordulni.

Simókáné szerint a sietséggel nem a Munkáspárt újratemetési akcióját akarták megakadályozni, egyszerűen nem akarták, hogy egy kegyeletsértő gödör tátongjon az egykori kommunista vezető sírhelyén, és elejét akarták venni a katasztrófaturizmusnak is.

A rendőrséga csontokon pénteken még elvégzett egy DNS-vizsgálatot, tovább már nincs szükségük a hamvakra.


Még keresik a sírrablókat

A rendőrség – egyebek között egy kétmillió forintos nyomravezetői díj segítségével – keresi az ismeretleneket, akik szerdára virradó reggel feldúlták a volt pártvezér Nemzeti Pantheonban lévő síremlékét. Az elsőre csak sírrongálásnak tűnt esetet követően csak a tüzetesebb vizsgálat után derült ki: a sír feldúlása és a munkásmozgalmi pantheonra festett "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat" felirat pingálásán túl az elkövetőek elvitték Kádár csontjait és a felesége hamvait tartalmazó urnát is. Az esetet minden hazai politikai erő elítélte, csak a szélsőjobboldal fogadta megértéssel.

Felháborodott a Munkáspárt

Újratemetni viszont csak a szélsőbaloldal akart, amire most már nincs lehetőség. Azt akartuk, hogy ne legyen politikai versenyfutás a sír helyreállítása körül, Gyurcsányék másképpen döntöttek, és titokban elföldelték a megmaradt maradványokat – ezt Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke mondta lapunknak, a párt a sírhelynél tartott, szombat délelőtti megemlékezésénél. Azért is felháborító, hogy most a megmaradt csontokat visszahelyezték, "mert a maradványok nagyobb része, köztük Kádár János feje még hiányzik" - tette hozzá a pártelnök.

A Munkáspárt közleményt is kiadott, eszerint a sír helyreállításának módjáról és időpontjáról nyilvánvalóan politikai döntés született. Ez azt mutatja, hogy a szocialisták és a liberálisok még mindig, 18 évvel halála után is, rettegnek Kádár Jánostól - hangsúlyozta a Munkáspárt közleménye. "A döntés embertelen és tisztességtelen, azt jelzi, hogy a szocialisták és a liberálisok uralma alatt a gátlástalanság, a gyengébb legázolása, az emberek hivatásszerű félrevezetése hivatalos politika lett. Ennek a kormánynak pedig mennie kell!" - zárul a közlemény. A Munkáspárt korábban levélben jelezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Demszky Gábor főpolgármesternek, hogy szeretnék újratemetni Kádár Jánost, mert úgy vélik: arra csak a pártnak van erkölcsi és politikai alapja.