'Rusnya, ragyás' képű SZDSZ-re utalt Kövér László
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Ennek a választásnak a tétje az, hogy a mi húsz, harminc vagy negyven esztendőnk is belekerül-e abba a gödörbe, amit "ezek" az elmúlt négy évben ástak, és betemetik-e az árkokat velünk együtt, vagy pedig egyszer s mindenkorra véget tudunk vetni annak a garázdálkodásnak, amit ez a garnitúra az élet minden területén folytatott - mondta Kövér László szerdán este Berhidán, egy választási fórumon.
Sok kicsi Magyar Bálint, Pető Iván és Gusztos Péter
"A választás tétje nem kisebb, mint a demokrácia léte" - tette hozzá a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér László szerint az oktatásban például az a cél, hogy egy kis párt valahányszor kormányra kerül az MSZP kegyéből, "akkor azon nyomban rácsap az oktatási tárcára", s "a saját, rusnya, ragyás képére formálja az országot a jövő generációk agyának átmosásán keresztül".
Mint mondta, "sok kicsi Magyar Bálintot, sok kicsi Pető Ivánt, sok kicsi Gusztos Pétert kell csinálni ebben az országban, s akkor nem kell félni attól, hogy öt százalék alá esik-e az SZDSZ".
'El kell hülyíteni a jövő generációkat'
"Mi ennek a módszere?" - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, majd így folytatta: "hát, el kell hülyíteni, le kell zülleszteni, nemzeti önazonosságától meg kell fosztani, közösségeitől, felelősségérzetétől meg kell fosztani a jövő generációkat, erről szól az úgynevezett oktatáspolitika, amit Magyar Bálint csinál immáron másodszor".
"Ennek az eszközei pedig számosak, először is be kell engedni a drogkereskedőket az iskolába" - jegyezte meg Kövér László. Hozzátette: eszköz az is, hogy "lehetőség szerint véletlenül se tanulja meg a gyerek, hogy a teljesítmény és az elismerés hogyan függ össze". Mint mondta, ma már ott tartunk, hogy a gyerekeket nem szabad osztályozni, nem szabad megbuktatni, és a negyedik évfolyam végén még írni-olvasni sem tud.
'Jó lesz a gyerek hülyén is munkásnak'
Az ellenzéki politikus szerint "jó lesz a gyerek hülyén is munkásnak, legfeljebb majd leviszi az ujját a gép, mert nem tudja elolvasni a feliratot, hogy ne dugd az ujjadat a kések közé". Megjegyezte: "elnézést, hogy itten szörnyű dolgokról humorizálok, csak tudják, nehéz elviselni ezt komolyan, muszáj az embernek egy kicsit ironikusan fogalmazni, hogy ne törjön ki belőle az agresszivitás, mert az egy parlamenti képviselőnek sosem áll jól, nekem meg különösen nem, mert sokan vadásznak ilyenkor a szavaimra".
Kövér László szerint a pedagógus nem szólhat a szülőnek, akkor sem, ha tudja, hogy a gyerek drogozik, vagy galeribe keveredett, de nem szólhat akkor sem, "hogy ha Kovács Pistikével túlságosan is sokat törődik egy szakállas bácsi az iskola kapuin kívül". Az ellenzéki politikus szerint a Magyar Bálintoknak, Pető Ivánoknak, meg a többinek, nekik van joguk alapítványi iskolába íratni a gyerekeiket, a jászladányiaknak, akik csak ki akarják menteni a saját gyerekeiket abból, amit iskolának nehéz nevezni, nekik természetesen nincs joguk, mert ez már az ő részükről megkülönböztetés, szegregáció".
Biztonsági őrséggel körülvett rezervátumok
"Az, hogy Budapesten nagy falakkal, meg biztonsági őrséggel körülvett alapítványi iskolákban őrzik a maguk kis rezervátumaikban a saját gyerekeiket, az nem szegregáció, hanem az nekik emberi jogaik közé tartozik" - vélekedett a Fidesz politikusa. Hozzáfűzte: "hogy még jobb legyen a rendszer, megcsináljuk a bolognai rendszernek nevezett totális rombolást, ami meg végképp garancia arra, hogy a gyerek úgy tanuljon hosszú éveken keresztül, hogy semmire se lehessen használni az ő eltöltött esztendeit, meg nem létező tudását".
Kövér László utalt arra is, miszerint a miniszterelnök azt mondta: a magyar fiatalok nem akarnak mozdulni, nyugatra menni, s ez az egyik legnagyobb tehertétele ennek az országnak. "Azaz a mi gyerekeink, az önök gyerekei az ő szemükben ennek az országnak a tehertétele" - mondta Kövér László, hozzátéve: éppen az '56-os forradalom 50. évfordulóján mondta ezt a miniszterelnök.
A legrohadtabb pribékek egyike
"Aki annak az Apró Antalnak a villájából osztja az észt, a demokrácia iránti érzékenységet, meg a tisztességet, meg nem tudom én mi mindent, amely Apró Antal a legrohadtabb pribékek egyike volt 56-57-ben" - mondta a Fidesz politikusa. Hozzátette: a levert forradalom következményeképpen "éppen az Apró Antal-féle gazemberek kétszázezer fiatalembert elüldöztek ebből az országból".
Kövér László szerint az utóbbi négy évben szétverték a honvédséget, de "technikailag, morálisan és szervezeti értelemben ugyanúgy szét van verve a rendőrség is, mint nyolc évvel ezelőtt", majd az egészségügyre vonatkozóan azt jegyezte meg ironikusan, hogy "a külföldi befektető semmiért sem aggódik jobban, mint az önök egészségéért".