Távozik Petrétei József is
További Belföld cikkek
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter benyújtotta felmentési kérelmét vasárnap Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, amelyet a miniszterelnök elfogadott. (Petrétei az őszi zavargások idején is felajánlotta lemondását, de akkor a miniszterelnök ezt nem fogadta el.)
![](http://index.hu/cikkepek/0705//belfold//bene_gergenyi_petretei_tavoznak.jpg)
Bene, Gergényi, Petrétei távoznak
Kondorosi Ferenc, az igazságügyi és rendészeti tárca államtitkára vasárnap kora délután arról tájékoztatta az Indexet, hogy Petrétei József maga ítélte meg úgy, hogy be kell adnia lemondását. A miniszter összehívta legközelebbi munkatársait és tájékoztatta őket döntéséről. Mint mondta, május 31-ig hivatalában marad, addig döntés is születik utódjáról.
Felmentették tisztségükből május 31-i hatállyal Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt is, jelentette be Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő közölte: távozik posztjáról Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője is.
A miniszterelnök azt mondta: ezek a döntések nem egy konkrét ügy miatt születtek. Úgy fogalmazott: "Az események együttesen, egy időben, konkrét egyedi tartalmuk és azok végső jogi megítélésétől függetlenül alkalmasakká váltak arra, hogy a korábban csak politikai természetű vita (...) általános társadalmi vitává (váljon) és társadalmi közbizalom-gyengüléshez vezessen". A rendőrség az elmúlt közel egy évben nagyon sok vita középpontjába került, mondta Gyurcsány Ferenc.
![Dobozi József az ORFK pénteki válság-sajtótájékoztatóján Dobozi József az ORFK pénteki válság-sajtótájékoztatóján](http://index.hu/cikkepek/0705//belfold//dobozi_jozsef.jpg)
Dobozi József az ORFK pénteki válság-sajtótájékoztatóján
A Fidesz tisztújító kongresszusán folyó szavazást Szijjártó Péter szakította meg a rendkívüli hírrel, a küldöttek üdvrivalgással, "szép volt fiúk" kántálással köszöntötték a bejelentést.
Szijjártó felelevenítette, hogy szombaton több szónok is követelte a rendőri vezetők és a miniszter távozását, vasárnapra pedig teljesültek a Fidesz követelései. "Kár hogy nem háromnapos a kongresszus" - tette hozzá a szóvivő.
![](http://index.hu/cikkepek/0705//belfold//petretei_tavozik.jpg)
Petrétei József pénteken magához kéretette a rendőri vezetőket
A rendőri vezetés pénteken került a támadások kereszttüzébe, miután csütörtökön az ügyészség öt rendőrt is nemi erőszakkal gyanúsított meg. A bíróság az ügyészség előterjesztésére szombaton elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. És ez csak a legdurvább az utóbbi idők rendőröket is érintő bűncselekményei közül. Pénteken erősítették meg hivatalosan, hogy a móri bankrablás legújabb gyanúsítottja is rendőr volt, és pénteken helyezték előzetes letartóztatásba azt a 13 autópályarendőrt is, akiket vesztegetéssel gyanúsítanak.
A rendőrségen belül megmutatkozó válság viszonylag gyorsan, három nap alatt vezetett a felelős vezetők eltávolításához, noha csütörtökön és pénteken még többnyire azt hangoztatták az illetékesek, hogy nincs szükség felelősöket keresni a felsőbb szinteken. Kondorosi Ferenc, az igazságügyi tárca államtitkára csütörtökön este még úgy fogalmazott az Indexnek, hogy "a jelenlegi helyzetben külön válságértekezletre, a rendőri vezetők, kormánytagok rendkívüli összehívására nincs szükség".
- 1949.06.11.- 1950.07.17.: Ries István igazságügy-miniszter
- 1950.07.17.- 1952.11.14.: Molnár Erik igazságügy-miniszter
- 1952.11.14.- 1953.02.02.: Décsi Gyula igazságügy-miniszter
- 1953.02.02.- 1953.07.04.: Kovács Béla igazságügy-miniszter
- 1953.07.04.- 1954.10.30.: Erdei Ferenc igazságügy-miniszter
- 1954.10.30.- 1956.10.31.: Molnár Erik igazságügy-miniszter
- 1956.12.29.- 1957.05.09.: Nezvál Ferenc, az igazságügyi minisztérium megbízott vezetője
- 1957.05.09.- 1966.12.07.: Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter
- 1966.12.07.- 1978.04.22.: Korom Mihály igazságügy-miniszter
- 1978.04.22.- 1988.06.29.: Markója Imre igazságügy-miniszter
- 1988.06.29.- 1990.05.23.: Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter
- 1990.05.23.- 1994.07.15.: Balsai István (MDF) igazságügy-miniszter
- 1994.07.15.- 1998.07.08.: Vastagh Pál (MSZP) igazságügy-miniszter
- 1998.07.08.- 2002.05.27.: Dávid Ibolya (MDF) igazságügy-miniszter
- 2002.05.27.- 2004.10.04.: Bárándy Péter (MSZP) igazságügy-miniszter
- 2004.10.04.- 2006.06.09.: Petrétei József (MSZP) igazságügyi és rendészeti miniszter
- 2006.06.09.- 2007.05.20.: Petrétei József (MSZP) igazságügyi és rendészeti miniszter