További Belföld cikkek
-
Augusztustól 47 kastély veszítheti el köztulajdon jellegét
- Megvan Orbán Viktor békemissziójának következő állomása
- Ötven új csuklós autóbusz érkezik Budapestre jövőre
- Nyilvánosságra hozták több EP-képviselő levelét, ritkán mennek neki így Magyarországnak
- Pillanatok alatt, 140 kilométer hosszan szakadt le az ég az országban
![]() |
Liebmann Katalin a kizárt budapesti FKgP-elnök |
A volt elnök úgy nyilatkozott: ha a parlamenti képviselőkből, a megyei elnökökből és az országos elnökségből álló vezetőség megerősítené kizárását, abban az esetben a független magyar bírósághoz fordulna. Úgy látja ugyanis, a kisgazda pártalkotmány olyan passzusokat tartalmaz, mely a Magyar Köztársaság Alkotmányával is ellentétes.
A kisgazda reformerek közül eddig Liebmann Katalin volt az első, akit fegyelmi határozattal kizártak a pártból. Csütörtökön pedig a Csongrád megyei szervezet felfüggesztette Molnár Róbert volt főtitkárhelyettes párttagságát. Hasonlóra számíthat Lányi Zsolt volt alelnök és Kiszely Katalin, korábbi budapesti főtitkár. Az ő ügyükben azonban még nem született semmilyen határozat. Nem kell viszont a pártból kizárni Molnár Lászlót, a párt vállalkozói tagozatának korábbi vezetőjét, mert ő még a tagozat megszüntével vesztette el párttagságát és Csúcs Lászlóval sem kell bajlódni, mert ő nem is volt párttag.