További Belföld cikkek
-
A Városligetben tette meg első köreit az új magyar elektromos midibusz
- Hatékonyak a II. kerületben felszerelt trafiboxok, negyedével csökkent a gyorshajtók száma
- Magyar Péter találkozott Ursula von der Leyennel, és meghívta Magyarországra
- Halpusztulásra számítanak a Holt-Marcalnál a víz felmelegedése miatt
- Halálos tűz ütött ki egy 11. kerületi társasházban
![]() |
|
Tóth Károly már kedden nyilvánossá tenné az egykori kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság rendelkezésére álló információkat. A szocialista politikus az Indexnek nyilatkozva hangsúlyozta, csak két feltétel teljesülése esetén tenné ezt meg. Az egyik, hogy minden titokgazda oldja fel az adatok titkosságát, a másik pedig, hogy az érintettek járuljanak hozzá személyes adataik nyilvánosságra hozatalához.
Tóth Károly arra is felhívta a figyelmet, hogy a listával kapcsolatos javaslatát munkaanyagként kívánja a bizottság elé terjeszteni. Arra a kérdésre, hogy mit tesz akkor, ha Mécs Imre a testület elnöke ezt nem támogatja, a szocialista politikus úgy válaszolt, Mécs és közte mindig jó munkakapcsolat volt, mindent megtudtak beszélni és biztos abban, hogy ez ezúttal is így lesz.
Mécs még várna
Mécs Imre, a kormánytagok esetleges érintettségét vizsgáló bizottság szabad demokrata elnöke viszont úgy véli, csak a testület munkájának befejezése után szerencsés közzétenni az érintettek listáját. Mécs ezért türelemre inti Tóth Károlyt, és azt kéri, ne közölje az érintettek névsorát. A politikus a testület jövőbeni munkájával kapcsolatban úgy vélekedett: amennyiben a bizottság - ellenzéki tagjainak távolmaradása miatt - a továbbiakban sem lesz határozatképes, a legmagasabb fórum, az Országgyűlés dönt majd a bizottsági vizsgálat eredményének, az érintettek nevének nyilvánosságra hozataláról. Erre - mint mondta - legkorábban a parlament első plenáris ülésén, a szeptember 10-ével kezdődő héten kerülhet sor.
|