Tas, Anasztázia
2 °C
7 °C

Egekben a Fidesz támogatottsága

2007.11.21. 18:55
A Medián közvéleménykutató cég novemberi mérése szerint soha nem látott magasságig emelkedett a Fidesz támogatottsága, az ellenzéki párt több mint kétszer annyi szavazatot kapna, mint az MSZP, ha most lennének a parlamenti választások.

A Medián felmérése szerint a választani tudó biztos szavazók között a Fidesz népszerűsége 64 százalékon, az MSZP-é 26 százalékon áll, derül ki a közvélemény-kutató cég szerdán közzétett, novemberi felméréséből, amely a HVG című hetilap megbízásából készült. A nagyobbik ellenzéki párt megdöntötte márciusi rekordját: a teljes népesség 44 százaléka, a pártot választók 64 százaléka szavazna rá, több mint kétszer annyian, mint az MSZP-re. A felmérés szerint az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében 21 százalékos.

A kutatás szerint a Fidesz-szavazók nemcsak sokkal többen vannak, de sokkal elkötelezettebbek is: 66 százalékuk mondja biztosra a részvételét egy új parlamenti választáson, míg a nagyjából változatlan létszámú szocialista szavazótáborban ez az arány épp 10 százalékponttal kisebb.

A kisebb pártok őrzik az elmúlt fél évben jellemző átlagos támogatottságukat. Az MDF-nek és az SZDSZ-nek is négy százalékos a támogatottsága a választani tudó biztos szavazók között.

Fideszes előretörés

A politikusok népszerűségi listáján is változás történt: továbbra is Sólyom László köztársasági elnök áll az élen, a Fidesz három prominense, Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnökei és Orbán Viktor,a Fidesz elnöke azonban megelőzte a korábban dobogós Dávid Ibolyát, az MDF elnökét és Szili Katalint, az Országgyűlés szocialista elnökét.

A Fidesz újbóli erőre kapása aligha független attól, hogy az általa indított népszavazási kezdeményezés célegyenesbe ért, és nagy valószínűséggel csak a párt három kérdéséről szavazhatnak majd a polgárok. A kutatás szerint 39-ről 46 százalékra nőtt a referendumon való részvételüket biztosra mondók aránya. Az értékelés szerint a jelenlegi biztos szavazók hatvan százalékának a részvétele is elegendő lehetne ahhoz, hogy a referendum mindhárom kérdésben eredményes legyen.

A közvélemény megosztott abban, hogy egy eredményes népszavazás esetén mit kellene tennie a kormánynak: 45 százalék szerint le kellene mondania, 46 százalék szerint viszont nem.

A Századvég és a Forsense november 19-én megjelentetett közvélemény-kutatása szerint az elkötelezett szavazók változatlan választói aktivitása mellett (41 százalék) módosultak az erőviszonyok a biztos szavazó pártválasztók körében. Míg a Fidesz támogatottsága három százalékponttal emelkedett, s jelenleg 61 százalékon áll, az MSZP támogatottsága ugyanennyit csökkent, s így most 28 százalékpontos értéket mutat.