Nem szalmonella okozta az ételmérgezést

2001.05.21. 12:21
Biztos, hogy ételmérgezés okozta a múlt heti tömeges megbetegedéseket a fővárosban és környékén, a fertőzések között azonban egyelőre nem találtak összefüggést, s eddig csak egy esetben derült fény a kórokozóra - nyilatkozta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat élelmezés-egészségügyi osztályának vezetője hétfőn. A szakember szerint kizárható, hogy szalmonellafertőzés történt, az azonban egészen biztos, hogy az itt észlelt tömeges megbetegedést ételfertőzés okozta. A hétvégén nem voltak újabb, hasonló megbetegedések Pest megyében.
Szabó Enikő elmondta, hogy a Junior Vendéglátó Rt. XVI. kerületi báziskonyháján vett ételmintákból végrehajtott bakteriológiai vizsgálat negatív lett. A székletvizsgálatok még folyamatban vannak. Tovább folynak a toxikológiai, virológiai és epidemiológiai vizsgálatok is, illetve ellenőrzik az ételalapanyagokat.

A szakember szerint kizárható, hogy szalmonellafertőzés történt, az azonban egészen biztos, hogy az itt észlelt tömeges megbetegedést ételfertőzés okozta. A megbetegedések ugyanis egy időben, egyforma tünetekkel történtek, ráadásul olyan emberek fertőződtek meg, akik ugyanazt az ételt fogyasztották.

Elképzelhető, hogy mégis a Junior a vétkes

Az ÁNTSZ osztályvezetője hangsúlyozta: nem lehet kijelenteni, hogy a Junior Vendéglátó Rt. vétkes a történtekért. Elképzelhető, hogy alapanyag-szennyeződés történt, vagy akár a vállalat egyetlen dolgozója okozta a fertőzést, akiről még ők sem tudnak. Közölte: a Junior Vendéglátó Rt. újra üzemelhet, miután elvégezték a szükséges higiéniai eljárásokat. Az ott dolgozók egészségügyi vizsgálat után állhatnak újra munkába. Hozzátette: a tisztiorvosi szolgálat további helyszíneken - más kerületekben, kollégiumokban, óvodákban - is vizsgálódott, ahol megbetegedést észleltek, de egyelőre nem találtak összefüggést az említett esetek között.

Szabó Enikő tudatta: a XVII. kerületben végrehajtott vizsgálatok egyértelműen azt bizonyították, hogy ott staphylococcus baktérium által okozott ételmérgezésről van szó. Jelezte azt is, hogy hétfő délelőttre már minden beteget hazaengedtek a kórházakból.

Közel ezren kaptak ételmérgezést

Szerdán és csütörtökön összesen 622 gyermek és 26 felnőtt lett rosszul, s közülük 18-an kerültek kórházba. Az első feltételezések szerint a fertőzés a Junior Vendéglátó Rt. XVI. kerületi báziskonyhájából került ki, ezért a tisztiorvosi szolgálat felfüggesztette annak működését. A megbetegedések enyhe lefolyásúak voltak. Csömörön és Maglódon is észleltek feltehetően ételmérgezés okozta betegségeket. Csömörön 133 óvodás és általános iskolás, valamint 15 felnőtt, Maglódon pedig 86 óvodás, 10 általános iskolás és 4 felnőtt lett rosszul szerdán, illetve csütörtökön. A VIII. kerületi rendőrkapitányságról mintegy húsz ember megbetegedését jelentették csütörtökön az ÁNTSZ-nek.