Mikola már sajnálja

2006.03.25. 20:14
"Ha egy ilyen mondat, kiragadva a környezetéből, izoláltan valakit megsértett, akkor sajnálom" - mondta a nemzet orvosa az RTL Klub Híradójában, miután a múlt héten nem kis felháborodást keltve arról beszélt: a hatalomnak korlátoznia kell az egyének szabadságvágyát.
Mikola István, a Fidesz kijelölt kormányfő-helyettese az RTL Klub Híradójában szombat este azt mondta: "ha egy ilyen mondat, kiragadva a környezetéből, izoláltan valakit megsértett, akkor sajnálom".

 

Mikola István múlt héten Pécsett arról beszélt: "s igenis, a mindenkori irányításnak, menedzsmentnek, hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. A közösség (...) a közjó és az igazságosság szellemében. Mit jelent a másik oldal? Az egyén parttalan szabadságvágyának a kibontakozását kell segíteni, nem kell a közösség, önmegvalósító, mai szingli életforma, az az igazi. Nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák kellenek, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet a fiúk, a lányok nyakába fülbevalók, lufik, és szól a recsegő rádióban a zene, amit úgy hívnak, hogy techno. Elgondoltam ezt a két képet, két világ. Döntenünk kell a két világ között. Az egyik oldalon az élet kultusza, az egyén, a közösség boldogulásának a segítése, a másik pedig az önpusztító, talán prolongált öngyilkosság-kép is aposztrofálható (...)".

Orbán Viktor csütörtökön pontos fogalmazásra, nyugalomra, higgadtságra intett. A Magyar Televízió péntek reggeli Nap-kelte című műsorában a Fidesz elnöke szerint Mikola István kijelentése, miszerint a hatalomnak korlátoznia kell az ember parttalan szabadságvágyát azt jelenti, hogy meg kell védeni az emberi méltóságot és ennek érdekében mások szabadságát korlátozni kell.

"Majd egyre pontosabban fog Mikola úr is fogalmazni, ahogy megyünk a kampányban, legalábbis ezt remélem" - jegyezte meg a Fidesz miniszterelnök-jelöltje. Azt a reményét is megfogalmazta, "majd kiderül", hogy politikusnak milyen Mikola István.

 

Visszaveszi a kórházakat a helyettes
Ha a Fidesz alakít kormányt a választások után, nem lesz fizetős az egészségügy, nem privatizálják a kórházakat; ugyanakkor felülvizsgálják a már eddig megkötött szerződéseket - jelentette ki Mikola István egy budapesti lakossági fórumon szombaton. Úgy fogalmazott: "nem lesz fizetős az egészségügy, nem engedjük a kórházprivatizációt. (...) Bármilyen támadások érnek bennünket nem engedjük a több-biztosítós (...) rendszert". Hozzátette: "a világon mindenhol, ahol ilyen rendszerek működnek, szegény-gazdag ellátás lett, és mindenhol fizetni kellett az egészségügyért. (...) A nagy globális multinacionális tőke működik. Amikor kimondom, hogy nem engedjük a kórházakat, pláne kimondom, hogy felül fogjuk vizsgálni a szerződéseket, amiket megkötöttek (...), megőrizzük az egységes társadalombiztosítási rendszert".