Orvospárti vagyok, amíg az orvos betegpárti

Mennyit dohányzik most? Többet mint fél évvel ezelőtt?

Hála az égnek, kevesebb, mint egyharmadát a korábbinak.

Biztosan csak azért, mert most vékonyabb cigarettát szív.

Nem, nem! Gondolja el, ma elmentem tízkor kormányülésre, és ez az első azóta. Ez egy kemény küzdelem, hadd maradjon ez az én személyes ügyem. Ismerem a dohányzás összes hátrányát és kockázatát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennék elkötelezettje a dohányzásellenes harcnak.

Nekem egy nikotintapasz van a hasamon, és öt napja nem gyújtottam rá. Próbálja ki!

Hát, azzal villámgyorsan le lehet szokni, de volna egy orvosi tanácsom: ne a hasára ragassza, hanem a szájára.

Ha annyit beszélünk a megelőzésről, és olyan hasznos ez a tapasz, hogy lehet, hogy az ára nemrég még emelkedett is?

Erre a kormányzatnak semmilyen befolyása nincs, szabadáras, recept nélkül kapható készítmény. Az árat a gyártó állapítja meg, és a gyógyszerészkamara hirdeti ki. Tehát nincs közünk hozzá – sajnos. Szívem szerint sokkal szívesebben támogatnám, mint sok más egyebet.

Akkor vége, meg fogunk halni tüdőrákban.

Nézze, az embernek azért van önfelelőssége is. Az állam nem helyettesítheti sem pénzzel, sem szándékkal az egyéni felelősséget. A kormány nem szokhat le a dohányzásról senki helyett, ezt Molnár Lajosnak meg önnek kell megtennie. De! Ez engem nem befolyásol abban, hogy a dohányzást különböző eszközökkel a minimálisra szorítsuk le, és az se fordulhasson elő, hogy a dohányosok másoknak ártsanak. Ezt az elvet teljes mértékben el kell fogadni, és érvényesíteni kell.

Az ön feladata tehát inkább akkor kezdődik, amikor már baj van, és az embernek orvoshoz kell mennie?

Az utóbbi hetek eseményei is azt mutatják, bármennyire elkötelezett vagyok a megelőzés mellett, az akut gondok az ellátásban vannak. Emberek naponta halnak meg! Mindent meg kell tenni, hogy tíz-húsz év múlva egy újabb generáció egészségesebb legyen, és kevesebbet járjon orvoshoz betegség miatt, és többet megelőzés céljából. De itt van egy korosztály, amelyik átvészelt háborút, forradalmat, szocializmust, rendszerváltást, gyárbezárásokat, és beteg, és korán hal meg. Minden négy magyar férfi közül egy nem éri meg a hatvan évet. Több százezer ember van, aki még nincs ötven éves, és már rokkant. Az egészségügyi miniszternek mindennapi küzdelmet kell folytatnia azért, hogy aki ma rákos, az meggyógyuljon. Ennél sürgősebb feladat nincs. Ezeknek az embereknek ma kell életben maradniuk.

Ha az egészségügyi reform eléri célját, mennyiben lesz más belépni egy kórházba öt vagy tíz év múlva?

Először is, köszönni fog valaki önnek, amikor bemegy. Ezért kinevettek, de most is vállalom, mert nagyon fontos. Olyan intézménybe megy majd be, ahol európai tudás, etika és – ami legalább ennyire fontos – európai épített környezet fogadja. (Feláll.)) Megengedik, hogy kimenjek egy pillanatra? (Kimegy, kezében színes albummal tér vissza.) Ez egy amerikai könyv, a kórház-belsőépítészetről szól. Nem sikerült kiadni magyarul. Itt arról olvashatunk, milyen pszichológiai szempontokat, munkaegészségügyi feltételeket kell figyelembe venni a kórházban. Hogyan kell kinéznie egy szülőszobának, hogy az anya természetesnek érezze a környezetet. Milyen legyen a függöny, milyen színdinamikát kell alkalmazni egy pszichiátrián vagy egy CT-ben, ahol az ember húsz percig egy csőben fekszik. Nem mindegy.

Jó, de hát miért jön a színekkel, amikor vécépapírra sincs pénz?

Hát, ez az! Itt tartunk. Beszélhetünk megelőzésről meg megnyugtató színekről, de közben egyre romosabbak a falak, egyre rosszabb a morál, egyre elégedetlenebb a beteg, tüntetni akar az orvos. Közben – és ez a lényeg – nagyon sokat fizetünk az egészségügyre ahhoz képest, amennyi pénzük az embereknek meg a költségvetésnek van. Ezt az ellentmondást kezelni kell valahogy.

Eddigi megnyilvánulásai alapján nem mondhatnánk egyértelműen, hogy az orvosok pártján áll.

De. Én a legteljesebb mértékben orvospárti vagyok. Amíg az orvos betegpárti.

Most éppen megszüntetik a kötelező kamarai tagságot, és ezzel valószínűleg eléggé meggyengítik az eddig harcos orvosi és a gyógyszerészkamarát.

Mit akarnak? Hatalmat vagy kamarát? Mert ha kamarát akarnak, csináljanak. Mi nem megszüntetjük, csak önkéntessé tesszük a tagságot. Ez fogja igazán legitimálni a kamarát.

Mégsem egyenlő a küzdelem, mondják a kamarák. A kormány ezzel vág vissza a támadásokért. Egyszerűen megváltoztat egy jogszabályt.

Óriási tévedés! Őszintén mondom, hogy a kamarának ma is nagyon fontos szerepe van. Kezdetben nem volt kötelező a tagság, aztán az lett. Aztán a hatalom elkezdte használni őket, ők meg a hatalmat. Megjelent az állami támogatás, megjelentek a Volvók és az egzisztenciák. Az orvosok egy része meg azt kezdte érezni, hogy befizet 18 ezer forintot, és a választásokig nem szólnak hozzá, és ő sem szólhat hozzá a dolgokhoz. Miért nem szólhat? Mert a kamara dönti el, hogy ma Magyarországon valaki dolgozhat-e orvosként, vagy nem. Az orvosok EU-s akkreditált diplomát kapnak, bárhol dolgozhatnak orvosként Európában, itt kell hozzá a kamara pecsétje. Nem függhet egy szervezettől az egzisztenciájuk!

És ne szégyeljük, mondjuk meg: az utóbbi időben egyre inkább egyfajta politikai irányvonalat képviselnek. Ez akkor sem lenne rendben, ha pontosan az ellenkező irány mellett tennék le a voksukat. Egy kamarának ugyanis nem ez a dolga, ne politizáljon.

Magyarországon ha valaki ellentmond a kormánynak, azt azonnal besorolják valamelyik politikai oldalhoz.

Tessék nekem megmutatni, Európában hol jelenhet meg olyan cikk a kamara weboldalán, hogy „ennek a kormánynak el kell tűnnie”? Ez nem fér bele a demokráciába. A kamara sem a bal- sem a jobboldalra nem mondhatja azt, hogy tűnjön el. Közben elutasítja a vizitdíjat, holott ez az orvosoknak és a kórházaknak bevételt jelent. Ez hogy van? Van negyvenezer orvos. Elhiszi, hogy mindegyik ugyanazt a politikai irányzatot képviseli? Ha valaki politizálni akar, lépjen be egy pártba, vagy szavazzon a választásokon. Erre egy demokratikus jogállamban megvan a lehetőség.

Az se megy, hogy kiállnak, és kijelentik: ezt nem támogatják, és ugyanazok közül jó néhányan meg a háttérben elmondják, hogy „bizony ez egy jó dolog, de hát, tudod, nem mondhatunk mást”. Miért nem mondhatnak mást?

Rossz a kórházak területi eloszlása, ezért át akarják alakítani a struktúrát. Jól felszerelt központi kórházakat hoznának létre, a kisebbek pedig idősgondozó, szociális és rehabilitációs intézményekké válnak. Be is fog zárni néhány kórház?

Nem tudom felelősséggel azt mondani, hogy ilyen nem történik. Lehet olyan intézmény, aminek nem lehet megfelelő funkciót találni, de ilyen csak kivételes esetben fordulhat elő.

Mi lesz az itt dolgozókkal? Az orvosok szedjék a sátorfájukat, és keressenek munkát a súlyponti kórházakban, vagy képezzék át magukat idősgondozásra.

Senki sem tagadja, hogy nagyobb mobilitás kell. Ezt nem lehet megúszni.