Az SZDSZ nem akarja megoldani az MSZP belső ügyeit
További Belföld cikkek
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
Az SZDSZ szombatig kivár, nem kezd új stratégia gyártásába, a szocialisták ekkor tartják kétezerötszáz meghívottal pártértekezletüket. A szerdai koalíciós egyeztetés kudarcba fulladása után érdemben mérlegelték a liberálisok parlamenti frakciójának és ügyvivői testületének csütörtöki összevont ülésén annak a lehetőségét, hogy az MSZP tudatosan felborítja a koalíciós szerződésben foglaltakat.
Forrásaink szerint az MSZP egyes csoportjai arra játszhatnak, hogy koalíciós partnerüket olyan pozícióba hozzák, ami a két párt szakításához vezethet. Az MSZP belső problémáira megoldást jelentene egy kormányválság, érvelnek, ennek következményeként meginogna Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pozíciója, így szocialista ellenlábasainak már csak ezt a hullámot kéne meglovagolniuk eltávolításához. Az SZDSZ azonban nem akarja bevállalni, hogy ő indítsa el a hullámot.
Az MSZP a koalíciós egyeztetésen nyilvánvalóvá tette, nem tágít álláspontjától, a magántőkének nem látják helyét az egészségügyben annak ellenére, hogy korábban csak a magántőke beengedésének mikéntjéről szólt a vita a koalíciós pártok között. A pénztárak átalakításáról szóló törvényt meg is szavazták, annak módosításához azonban ellenzéki támogatásra lenne szükség, ami a gyakorlatban a koalíció felbontását jelenti.
Az egyeztetésre az SZDSZ több megoldást is kidolgozott, a megbeszélésen azonban gyorsan kiderült, egyelőre nem közelednek az álláspontok. Márpedig az SZDSZ nem inog meg, hiszen a pénztárak átalakítása az egészségügyi reform sarkalatos pontja, ebben nincs is semmiféle vita a párt vezető politikusai közt. Az összevont ülésről távozóban Kóka János pártelnök annyit közölt, hogy a megbeszélésen tájékoztatta az ügyvivőket, illetve a frakció tagjait a koalíciós egyeztetésen elhangzottakról.
Úgy tudjuk, a liberálisok vezetői emellett két lehetséges forgatókönyvet is felvázoltak: ha az MSZP pártértekezletén felmerül a már elfogadott törvény megváltoztatása úgy, hogy abból a magántőke bevonása kimaradjon, a testület ezt várhatóan megszavazná. Ugyan a pártértekezletnek döntéshozatali joga nincs, véleménynyilvánításuk azonban meghatározó, hiszen a párt tagságának 8,5 százalékát képviselik, 2500 fős tömegük miatt nehezen megkerülhetőek.
Ha a törvénymódosításról ilyen formában nem esik szó, azaz az MSZP nem borítja a koalíciót, az SZDSZ továbbra is nyitott az egyeztetésre, forrásaink szerint vannak olyan pontok, amelyekben a liberálisok is látnak még játékteret. Erre utal Horn Gábor koordinációért felelős államtitkár, az SZDSZ ügyvivője péntek reggeli kijelentése is: „Nem fenyegetni kell, hanem egyeztetni.”
Megjegyzésével Mesterházy Attila szocialista politikus szerdán elhangzott kritikájára reagált, melyben az MSZP Harmadik Hullám Platformjának elnöke azt mondta, ha a koalícióban vállalt egyenrangúság sérül az egyik fél zsarolása, felelőtlensége miatt, akkor a közös kormányzás vállalhatatlan az MSZP számára.
Léderer András, az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció elnöke még csütörtökön reagált. Nyílt levelében azt írta: „hogy az SZDSZ nem zsarolja az MSZP-t, hanem a koalíció keretei között próbálja megvalósítani a programját. Az SZDSZ mindig azt mondta, hogy amíg kompromisszumokkal bár, de a programját meg tudja valósítani, addig van értelme a koalíciónak.”