További Belföld cikkek
-
Itt van Orbán Viktor bejelentése: versenyképességi paktumot terjeszt elő
- Több év börtönt is kaphat az edző, aki felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban
- Marad a nappali hőség, de éjjel már nyugodtabban alhatunk
- Orbán Viktor terítette a lapokat: sem Oroszország, sem Ukrajna nem akar tárgyalni
- „Nyájas olvasó!” – írta Orbán Viktor, aki a Bridgertonban érezte magát
Ez azt jelenti, hogy az építési engedéllyel kapcsolatos eddigi intézkedéseket is folytatja majd a részvénytársaság, ami egybecseng azzal, amit Siklós Mária, a Schwajda György által korábban felkért tervező mondott az Indexnek kedden, vagyis a részvénytársaság megalapítása technikai, adminisztratív jellegű döntés.
![]() |
A jövendő színház makettje |
Bizonytalan Schwajda szerepe?
Márton Éva jelezte: mivel a részvénytársaság alapítója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), ezért a kultusztárcának igazgatótanácsot kell létrehoznia, s ez a testület dönt majd az rt. vezetőségéről.
Azt, hogy Schwajda György kormánybiztosnak a megváltozott körülmények között lesz-e szerepe, mindaddig nem lehet tudni, amíg az NKÖM nem hozza létre az igazgatótanácsot - derült ki Márton Éva szavaiból az MTI szerint. A szóvivő hozzáfűzte: tudomásuk szerint az rt. megalapításának gazdasági okai voltak.
A közszolgálati televízió Híradó című műsora viszont arról számolt be, hogy a jelenlegi kormánybiztos az újonnan létrejövő részvénytársaságban is vezető tisztséget tölthet be.
Nem a közbeszerzési eljárás megkerülése a cél
Márton Éva az Index kérdésére elmondta: a részvénytársaság nem azért jön létre, hogy a beruházásnál megkerüljék a közbeszerzési eljárást. Az építkezés fővállalkozója ugyanis már megvan (a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Rt.-ről van szó), és a tervezőt, Siklós Máriát is kiválasztották.
A fővállalkozó feladata lesz majd a jövőben, hogy az alvállalkozók számára tendereket írjon ki, és kivitelezze a színházépületet - tudtuk meg.