Többen mennének népszavazni, mint ahányan választani szoktak
A megkérdezettek 66 százaléka elmenne a Fidesz által kezdeményezett népszavazásra, derült ki a Századvég Alapítvány és a Forsense felméréséből. A népszavazás hat kérdéskört érint majd, többek között a kórházi napidíjat, a gyógyszerek patikán kívüli árusítását, a képzési hozzájárulásra vonatkozó, a családi gazdaságok elővásárlási jogát, a kórházak állami kézben maradását.
A hatból jelenleg három az a kérdés, amelyről biztosan népszavazás lesz, három kérdésben az Alkotmánybíróság és az Országos Választási Bizottság még vitázik egymással. Ez a vita a mostani felmérés szerint a választók egy részénél komoly zavart okozott, ugyanis jóval kevesebben tudtak válaszolni arra a kérdésre, hogy a kialakult helyzetben végül is mely témákban tartható népszavazás, mint hogy mely témákról hallottak egyáltalán. Tehát, hogy a témáról biztosan lesz népszavazás, arra a legtöbben (34 százalék) a vizitdíjról tartandó kérdést említették, másodikként a tandíjat.
A felmérés szerint arról, hogy lesz népszavazás, a megkérdezettek 76 százaléka (márciusban 73 százalék) tudott. Akik hallottak róla, azok sem mind tudtak viszont valamilyen témát említeni (22 százalék). 47 százalék a vizitdíjat említette, a második leggyakoribb téma a tandíj volt.
A megkérdezettek a kórházi napidíj eltörlésével értenek a legnagyobb arányban egyet (74 százalék, továbbá 11 százalék, aki inkább igen, mint nem). A gyógyszerek patikán kívüli árusításának megtiltásával értenek a legkevesebben egyet (53 százalék).