ÉS: csak a bíróság tisztázhatja Orbánt
Erről Kovács Zoltán, a hetilap főszerkesztője ír a hetilap pénteken megjelenő számában. Kovács Zoltán egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy három héttel a családi üzletről szóló első írásuk megjelenése után sem kaptak helyreigazítást, és nem indult el a Révész Máriusz Fidesz-szóvivő által beígért per sem a lap ellen.
Kovács megismétli korábbi közleményüket: kötelességüknek tartják a megjelenésüket az ügyben felállítandó parlamenti vizsgálóbizottság előtt.
„Nem közös fellépés”
A testület létrehozásáról az Országgyűlés ügyrendi bizottsága március 30-án döntött. Itt a fideszes alelnök mondvacsináltnak nevezte a Tokaj-ügyet, amelynek célja szerinte az ellenzék vezető politikusának lejáratása. Erre reagálva közölte a szocialista Wiener György, hogy a gyűlöletkampányt nem ők, hanem a Fidesz kezdte, és ezért ne csodálkozzanak azon, ha csapásra csapás a válasz.
A lap főszerkesztője mai cikkében ezt a sugalmazást visszautasítja. Miként fogalmaz: közléssorozatról van szó, amelynek természetesen lehetnek politikai következményei, "de Wiener Györgynek semmi oka, hogy ezt valamiféle közös fellépésnek állítsa be".