Árpád
-2 °C
4 °C

Nem okozott kárt a Millenniumi Országjáró

2003.09.08. 20:23
A Fővárosi Főügyészség nem nyomoz tovább a Happy End Kft., a Mert 2000 Rt. és a Országimázs Központ vezetői ellen. A rendőrség korábbi vélekedése szerint alapos volt a gyanú, hogy a Happy End Kft. a Miniszterelnöki Hivatalt tévedésbe ejtette. Keller László közpénzügyi államtitkár szégyenteljesnek nevezte az ügyészségi határozatot.
A Fővárosi Főügyészség megszüntette a Happy End Kft. és a Mert 2000 Rt. vezetője, illetve az Országimázs Központ osztályvezetője ellen csalás, illetve hanyag kezelés gyanújával indult eljárást, mert a nyomozás adatai alapján bűncselekmény nem állapítható meg, károkozás nem történt - tájékoztatta a kiemelt ügyek osztálya hétfőn az MTI-t.

Tévedésbe ejtették

A rendőrségi nyomozás elrendelésére azért került sor, mert alapos volt a gyanúja annak, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Happy End Kft. között közbeszerzési eljárás alapján különböző kiadványok gyártására megkötött eseti szerződések kapcsán a vállalkozó cégek képviselői, a költségvetésből származó jogtalan haszon megszerzése céljából, a feladatok tényleges költségigényét meghaladó árajánlatokkal, fiktív alvállalkozói teljesítményekkel és számlák benyújtásával a MeH-et tévedésbe ejtették. Ezzel pedig fiktív jogalapot teremtettek a jogszerűen felvehető ügyleti díjat meghaladó kifizetésekre.

A MeH és a Happy End Kft. között közbeszerzési eljárás nyomán 1999. március 4-én létrejött vállalkozási keretszerződés alapján a Millenniumi Országjáró című kiadvány megjelentetésével, a millenniumi év megnyitásáról szóló Magyarország Mindannyiunké , illetve a Költségvetési Füzet kiadványokkal, továbbá a Hannoverben megrendezett világkiállításra készült szórólap és kiadvány előállításával kapcsolatban merült fel bűncselekmény gyanúja. A nyomozás során korábban meggyanúsították a Happy End Kft. ügyvezetőjét, a Mert 2000 Rt. vezérigazgatóját és az Országimázs Központ osztályvezetőjét.

Mégsem ejtették tévedésbe

A főügyészség álláspontja szerint a nyomozás során feltárt adatok alapján megállapítható, hogy a Mert 2000 Rt., illetve annak vezetője, Tüske Szabolcs a kiadványokkal kapcsolatban kimutatható és számon kérhető munkát végzett, melynek produktuma megfelelt az alvállalkozói szerződés rendelkezéseinek. Ezt tanúvallomások, okiratok és szakértői vélemény igazolta.

Olyan bizonyítékot a nyomozás nem tárt fel, amely szerint a kiadványokért kifizetett díjak eltértek volna a piaci áraktól. Például az országjáró egy lappéldányáért 41-42 forintot fizettek, mely fele-harmada volt a piacon lévő napilapok árának. Erre figyelemmel a csalás elkövetési magatartása, a tévedésbeejtés, illetve tévedésben tartás, valamint a károkozás nem volt megállapítható. Károkozás hiányában a hanyag kezeléshez szükséges vagyoni hátrány sem volt kimutatható - tudatta a Fővárosi Főügyészség. A főügyészség döntése ellen panasszal lehet élni, melyet a Legfőbb Ügyészség bírál el. Továbbá az új büntetőeljárási törvény már arra is ad lehetőséget, hogy pótmagánvádló közvetlenül a bíróság előtt léphessen fel az ügyben.

Keller László közpénzügyi államtitkár a Magyar Televízió esti Híradójában szégyenteljesnek nevezte az ügyészségi határozatot, amely ellen panasszal élnek. Az MTI szerint az MSZP parlamenti képviselőcsoportja szerint is "elfogadhatatlan", hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a Happy End Kft. és a Mert 2000 Rt. vezetője, illetve az Országimázs Központ osztályvezetője ellen indult eljárást - közölte hétfőn Budapesten újságírókkal Dávid Gyula. Elmondta továbbá, hogy a keddi frakcióelnökségi ülésen megvitatják, hogy kezdeményezik-e a legfőbb ügyész parlament előtti meghallgatását ezekben az ügyekben. Hozzátette: arra számít, hogy a legfőbb ügyész "szabad utat ad az igazságszolgáltatásnak".

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?