További Belföld cikkek
- Fontos feladatra hívta fel a figyelmet a NAV, amivel már februárban több pénz maradhat a munkavállalóknál
- Jelentős trolifejlesztésről számolt be a BKK
- Cigarettába töltve árult pszichoaktív anyagot egy férfi
- Anyát és gyermekét gázolták halálra Pest vármegyében
- Vitézy Dávid „néhány ténnyel” reagált a Budapest Brand 5 év után elbocsátott vezetőjének állításaira
Három a lelkész
A résztvevőket György Horváth László tiszadorogmai református lelkész köszöntötte. Szavai szerint 1956 óta ez az első szabad miskolci találkozója a jobboldali, nemzeti, istenhívő embereknek.
A Himnusz eléneklése után Baksi István boldvai református lelkész arról beszélt, hogy "az immár országos tüntetéssorozat jogosságát egyetlen jóérzésű magyar ember sem vitatja". Igazságérzetére hivatkozva azt mondta, hogy 12 év alatt nem volt rendszerváltozás az országban, "a Medgyessy-kormány propagandája szerint pedig 100 nap helyett 50 nap alatt elvégezték a tisztogatást".
Elég volt...
"Egy mérsékelt, középutas, megalkuvásra hajló, a radikalizmust kiküszöbölő politika áldozatai állnak itt, a diktatúra élcsapata visszavette azt a hatalmat, amit teljességgel ki sem adott a kezéből 1989 óta" - mondta Kiss Endre József sárospataki református lelkész. Mint fogalmazott, alig kaparintotta kezébe a hatalmat a volt pártelit, máris kiforgatta a nemzetet abból az elemi jogából, hogy a saját választásának eredményeit ellenőrizze.
"Elég volt a posztkommunista múlt megelevenedő kísérteteiből, abból, hogy az országot az egykori pufajkások, az ateista diktatúra és idegenelnyomás volt ügynökei, pártállami múltú politikusai képviseljék" - hangoztatta a szónok, követelve a kormány lemondását.
Remény
Tőkéczki László történész azt hangsúlyozta, a polgári körök mozgalma szerint 150 ezer ember vállalta, hogy változtatni akar azon a helyzeten, amely Magyarországon "néhány ezer félrevezetett választópolgár miatt kialakult". Úgy vélekedett, hogy az új kormány a gazdagokat segíti és nem a szegény emberek javát akarja. "Az önkormányzati választásokra megfordulnak az erőviszonyok" - tette hozzá.
|