Jutalékot kaptak az autómentőktől a rendőrök

2007.05.17. 17:13
Tucatnyi autópálya-rendőrt és néhány autómentő vállalkozót állított elő a rendőrség vesztegetés gyanújával Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A gyanú szerint a rendőrök megegyeztek autómentőkkel, hogy jutalékért őket hívják autómentésre. Mi sodorja olyan helyzetbe a rendőrt, hogy piti bűncselekményekkel járassa le az állományt, s megszégyenülve taszítsa ki őt a testület? A Széna téri OTP helyszínelője nemrég 23 darab húszezrest csent el, az MSZP februári kongresszusán négy közeg felfeszített egy hűtőszekrényt és négy üveg üdítőt lopott magának. Lehet-e magyarázni mindezt a rendőrök viszonylag alacsony fizetésével?

Nem tabu, van rendőri bűnözés. Garamvölgyi László helyett mi magunk mondjuk ki rögtön az elején: az állomány nagy része becsületes és a bűn üldözésére esküdött. A statisztikák szerint a több tízezres állományt tekintve elenyésző (néhány százas nagyságrendű) a rendőrök által elkövetett (ismertté vált) bűncselekmények száma.

A cikk megírása közben az élet azonnali bizonyítékot szolgáltatott, hogy mégiscsak léteznek megtévedt farkasok az állományban. A Havaria Press tudósítása szerint kommandósok fogtak el tucatnyi autópálya-rendőrt és néhány autómentő vállalkozót, összesen 16 embert Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mindegyiküket vesztegetés gyanújával állították elő. A gyanú szerint az autópálya rendőrség emődi és káli alosztályának rendőrei megegyeztek az érintett autómentőkkel, hogy baleset esetén őket hívják mentésre. Ennek fejében viszont a rendőrök pénzt kaptak a vállalkozóktól.

A Gallup egy 2000-es felmérésében a megkérdezettek az egészségügyi alkalmazottak és a magángazdaság szereplői mellett a leggyakrabban a rendőröket említették a megvesztegetett (vagy megvesztegetni próbált) hivatalnokok, közszolgák között.

Nagy volt a kísértés

A rendőrök által elkövetett bűncselekmények közül az utóbbi időben leggyakrabban a túlkapásokról lehetett hallani, arról, hogy a szakszerű tömegoszlatás közben milyen szerepet kaphat egy vipera a rendőr kezében.

A rendőri bűnözésnek azonban van egy másik ága, amelyet új fogalomként piti rendőri bűnözésként definiálhatunk. Az alapeset a Széna téri OTP bankfiók megtévedt helyszínelője, aki a túszejtés sikeres megoldása után zsebre tett 460 ezer forintot.

A rendőr nem túl körültekintően próbálta elemelni a pénzt. Feladata az volt, hogy számolja meg a bankjegyeket, amelyeket a túszejtő magával akart vinni. A kiindulópont nem volt rossz: a hazai kriminalisztika történetében új esetnek számító túszügy után állítólag elég nagy kavarodás volt a bankban.

A rendőr egy sarokba vonult, s egy nejlonzacskóval eltakarva kezét, zsebre tett 23 darab húszezrest. Pechje volt, a bank biztonsági kamerája rögzítette az esetet.

Bekattantak

A tiszt megpróbálta jóvá tenni a dolgot. Lakásán 115 ezer forintot találtak meg a hatóságok az elemelt pénzből, ő viszont a bíróságon kifizette a fennmaradó 345 ezer forintot a bank képviselőjének.

A rendőrt 1 év nyolc hónapnyi börtönre ítélték, de nem kell rács mögé vonulnia, büntetése végrehajtását négy évre felfüggesztették. A rendőrség azt még vizsgálja, hogy korábbi bakrablások után nem követett-e el hasonlót a pénzszámolásnál.

A tiszt a bírósági tárgyaláson tettét azzal magyarázta, hogy bekattant, nem tudott ellenálni a pénz csábításának. Egész más jellegű ügy volt, de annál a dunakeszi rendőrnél is a bekattanás játszott szerepet, aki az MTV szeptember 18-i ostrománál beállt a tüntetők közé, s saját kollégáit dobálta kövekkel, sőt tanácsokat adott az ostromlóknak, hogy a rendőrök lábára célozzanak, mert ott nincs páncél. Őt első fokon három és fél év börtönre ítélték.

Miért történnek ilyen esetek? A pénz miatt? A Széna téri helyszínelő esetét teljes szociológia mélységében megismerhette a közvélemény. A 35 éves, II. kerületi (most már csak volt) rendőr százados négy gyermeket nevel, és nem keres túl sokat, igaz kollégái azt mondták, különösebb anyagi gondjairól nem hallottak.

Bruttó-nettó perspektíva

Ha az anyagiakat nézzük, valóban nem könnyű a rendőr élete. Egy pályája elején álló, érettségizett rendőr fizetése bruttó125 ezer forint, ami alig több mint 90 ezer forintot jelent nettóben. A diplomások 220 ezer bruttó körül kereshetnek (nettó 125 ezer). Valljuk be, ez nem sok pénz. Persze ott van a sok pótlék, sőt ha egy rendőr sok bevetésen vesz részt, megugorhat a pénze. A perspektíva sem túl vonzó, mert nem lehet mindenkiből országos rendőrfőkapitány. Alezredesként 284 ezer forint a maximum, a tiszthelyetteseknél pedig bruttó 178 ezer.

Persze nem mindig az alacsony fizetések taszítják a bűn útjára a rendőrt. Elég a szimpla elégedetlenség is, amely aztán egy kis civil kurázsival párosul. Az MSZP februári kongresszusán a biztosításban részt vevő négy rendőr például elégedetlen volt a szolgálati elemózsiához osztott ásványvízzel. Nem volt mit tenni, felfeszítettek egy hűtőszekrényt, és kiloptak belőle négy üdítőt. Két hónapra felfüggesztették őket hivatásukból.

A piti bűnözés igazi televénye, és leginkább üldözött műfaja a közúti rendőrök megvesztegetése, vagy – fogalmazzunk úgy – „az állampolgár engedelmeskedése a rendőr által felajánlott megoldási lehetőség irányába”. Ez egy össznépi játék, kifinomult kommunikációs technikát kíván mindkét fél részéről. Mivel nem tudjuk, hogy a tyúk vagy a tojás van-e előbb, több variációt is felvázolunk ezekre a szituációkra.

1.

- Biztos úr, mennyivel tudnánk ezt az ügyet megoldani?

- Mennyi van?

- 10 ezer?

- Rendben.

2. Ennek egy kicsit bonyolultabb esete.

- Biztos úr, mennyivel tudnánk ezt az ügyet megoldani?

- 10 ezer.

- Sajnos csak 5 ezer van nálam.

- Az is jó lesz.

3.

- Ferenc, kénytelen leszek feljelentést tenni ön ellen. Esetleg tud mást megoldást?

- Ötezer forint megfelel?

- De ketten vagyunk.

4.

- Biztos úr, hogy tudnánk ezt az ügyet elsimítani valahogy? Mindenkinek jobb lenne így.

- Tegyen a forgalmiba annyit, amennyit gondol.

- Sajnos nincs nálam pénz.

- Nem baj, itt a közelben van egy automata, elkísérjük.

A rendőr ilyenkor nem csak előzékeny, de elővigyázatos is tud lenni, s megjelöli a pénzátadásra azt a helyet, ami például kívül esik a térfigyelő kamerák látókörén. Az élet azonban ezeknél az alapeseteknél jóval színesebb. Kollégánk ismerősével, akinél a rendőri intézkedés idején nem volt pénz, a rendőr megbeszélt másnapra egy randevút az egyik McDonalds előtt. A rendőr megkapta a pénzt és megsemmisítette a feljelentést.

Szociális érzékenység

Hiába a magyar folklor része, a közúti szabálytalanságok ilyetén elintézése a rendőrrel veszélyes játék is lehet: ma már nem csak a rendőr, de a csúszópénzt felajánló autós is nagyon megjárhatja .

A tapasztalatok alapján nagyon kell vigyázni a rendőr érzékenységével. Ismerni kell a díjszabást, igaz, ebben, néha ők is segítenek, amikor a tarifa megállapításához érdeklődnek az ember életkörülményei, foglalkozása, eltartott gyermekeinek száma után.

Kollégánkon ez segített. Nem volt izzókészlet a kocsiban. A rendőr éppen elkezdte írni a büntetést, amikor meglátta a hátsó ülésen a két kissrácot, akikkel épp kirándulni mentek. A szociálisan érzékeny rendőr eldobta a papírt, és azt mondta: vegyen inkább kétezerért csokit a srácoknak.

Az egyezkedésnél az autós érzékeny mezsgyén mozog, nagyot hibázhat ugyanis, ha túl magas összeget helyez kilátásba. Utóbbi esetben ugyanis gyanút foghat a rendőr, vagy feléledhet benne az öntudat, hogy őt azért mégse lehet megvenni kilóra.

Önérzet

Ilyen volt az a februári eset, amikor egy autós több százezer forintot ajánlott fel a rendőrnek, hogy ne jelentse fel ittas vezetésért, amikor árokba hajtott a 33-as főúton Tiszafüreden. Nem volt szerencséje, igazi rendőrrel találkozott. A pénzt bűnjelként lefoglalták, a sofőr ellen vesztegetési kísérlet miatt eljárás indult.

Az ilyen ügyeket néha természetben is lehet rendezni, és most nagyon nem a rendőrök vagy álrendőrök által megerőszakolt lány gyalázatos esetére gondolunk.

Kollégánk épp költözött, s a rendőrök már egy ideje követték, mert átment egy piroslámpán. A ház előtt barátai már épp pakolták be a cuccokat az új lakásba, a sofőr pedig győzködte a rendőröket, hogy mindig lassan és körültekintően közlekedik, csak épp most az egyszer figyelmetlen volt. A rendőrök nem tágítottak, majd rátértek arra, hogy el lehetne ezt az ügyet intézni máshogyan is. Kollégánknál nem volt pénz. Feszült patthelyzet alakult ki, de az egyik haver éppen akkor szedte ki a kocsiból a videomagnót, mire az egyik rendőr azt mondta: na, és a videó?