Egy liberális párt nem vállalhatja Demcsákot

2007.03.20. 12:25
A parlament oktatási bizottságában a gyerekek szegregációjáról szóló vitában az ellenzék Demcsák Zsuzsa blogjának részleteit citálta. Az érvelés hatására a testület szabad demokrata tagja is egyetértett a Fidesszel: Sándor Klára szerint egy liberális párt részvételével működő kormánykoalíció nem vállalható a leendő kormányszóvivő naplóbejegyzéseiben tükröződő álláspont. Sajtóhírek szerint nem csak saját blogja, hanem férje üzleti kapcsolatai is megnehezítik Demcsák dolgát.

Sándor Klára, az SZDSZ ügyvivője szerint Demcsák Zsuzsa blogja miatt a kormánynak le kell vonnia a konzekvenciákat.

A jászladányiak sem akartak mást

A szabad demokrata politikus az országgyűlés oktatási bizottságában kritizálta a kormányzati kommunikációs csapat szóvivőválasztását. A testület keddi ülésén tárgyalta a Legyen jobb a gyerekeknek elnevezésű kormánystratégiát. A gyermekek szegregációja elleni küzdelem célkitűzéseivel kapcsolatos résznél a Fidesz párhuzamot vont a korábban országos botrányt okozó jászladányi iskolamegosztás és a Demcsák Zsuzsa blogjában foglaltak között.


Az ellenzékiek azzal érveltek, hogy ha a jászladányiakat elítélik, mert a hátrányos helyzetű tanulókkal közös osztályok helyett külön iskolába akarják járatni a gyerekeiket, akkor az április 2-án munkába álló kormányszóvivőt sem illeti kivételezés. Demcsák ugyanis a Bölcsikeresés kálváriája című bejegyzésében hosszasan fejtegeti, hogy miként válogatott a különböző intézmények között, hogy megtalálja a legmagasabb színvonalú bölcsődét, majd arról is beszámol, hogy az időt és fáradságot nem kímélő válogatás ellenére három nap múlva mégis kivette gyermekét, mert mint írta, "nem volt szerencsénk, mert a leglelketlenebb bölcsis nénikhez és a legrosszabb szociális helyzetű csoportba kerültünk, mert ott volt üresedés."

Még félreértésből sem

A fő kizáró okok
Földi László szerint a nemzetbiztonsági kockázatok feltárásánál az a fő cél, kizárják olyan kapcsolati szálak létezését, amelyekből akár bűnözői, akár terrorista, akár gazdasági érdekcsoportok profitálhatnának. Az egykori hírszerző elmondta, veszélyt jelent ugyanis, ha ezek a csoportok, amelyek saját érdekeik szolgálatába kívánják állítani a megszerezhető információkat, akár jóhiszemű beszélgetések során hozzájuthatnának a kormányzati körökből származó adatokhoz, döntésekhez. A kormányszóvivő természetszerűleg bármilyen anyagba betekinthet, ezért a C típusú átvilágításnak azt is ki kell zárni, hogy a kérdéses személy, vagy közvetlen környezete zsarolható-e valamilyen korábbi ügy, tranzakció miatt.
A szövegrészletek ismertetése után Sándor Klára kijelentette, nem olvasta Demcsák blogját, de ha valósak az idézetek, akkor azok miatt a kormánynak le kell vonnia a konzekvenciákat. Ha egy kormányszóvivőt, akár félreértésből is szegregációval vagy rasszizmus vádjával lehet illetni, akkor az egy liberális párt részvételével működő kormánykoalíció számára nem vállalható.

Horn Gábor koalíciós koordinációs államtitkár felülbírálva az ügyvivő állásfoglalását az Indexnek viszont azt mondta, ahogy az SZDSZ eddig sem szólt és most sem szól bele a kormányszóvivő kiválasztásába.

A Koszi-klán visszaüt

Demcsák sorsát az is befolyásolhatja, hogy férje egykori üzletei kapcsolataiban a jelenleg is folyó C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés talál-e kockázati tényezőt. Kiss József a Magyar Nemzet szerint vállalkozásaiban együtt tevékenykedett egy Sz. István nevű, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló férfival, akiről az is kiderült, hogy egy hírhedt Pest megyei bűnözői csoport, a Koszi-klán egyik vezetője. Sz. Istvánt a rendőrség egy diósdi kettős gyilkosság megrendelésével gyanúsítja.

A Kormányszóvivői Iroda a cikkre reagáló közleményében tudatosan felépített támadásnak minősítette a Demcsák Zsuzsa férjével kapcsolatos burkolt, vagy nem is annyira burkolt vádakat. A közlemény szerint ezek mögött személyes, üzleti vagy akár politikai okok állhatnak, a felmerült kérdésekre azonban a C típusú ellenőrzésen egyértelmű, megnyugtató választ ad majd.