További Belföld cikkek
-
Kéri László szerint valóban megvalósulhat a rendszerváltás, ha ilyen ütemben halad a kormányzás - Veszprém vármegyében építheti magát újjá a több nőt bántalmazó, exfideszes Győrffy Balázs
- Rejtélyes halálesetek Dunapatajon, bűncselekmény gyanúja miatt emelik ki a sírból az áldozatokat
- Magyar Péter: Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között
- Újra meg kellett operálni a Jókai utcai házomlásban megsérült táncművészt
A két módszerben annyi azért közös, hogy egyiknek sincs semmi értelme.
Nincs Mádl-Orbán-alku?
A szavazók Mádl Ferenc, Sólyom László, Szili Katalin, Glatz Ferenc és Gombár Csaba közül választhatnak. A névsor már önmagában a harmadik köztársaság válságára utal, de a végeredményt már most meg lehet állapítani (plusz-mínusz három százalék). Mádl 80 százalék, Sólyom 63 százalék, Szili 19 százalék, Glatz 7 százalék, Gombár 3 százalék. Az első két jelölt sikerében azért vagyunk annyira biztosak, mert a Ferenciek terén rendezett kampánynyitón Schmitt is a két első nevet jelölte meg, vagyis a háttérben valószínűleg még nem köttetett meg a Mádl-Orbán-alku. (Ilyen alku persze - hogy mindjárt hazugságon kapjuk magunkat - azért sincs, mert a poszt, ugye, "nem párthatalmi kérdés", ahogy erre a helyszínen Schmitt nagyon helyesen rámutatott.)
Annyit azért megjegyzünk, hogy Schmitt Pál a lakcímnyilvántartó lapot nem töltötte ki, csak az aláírását adta, nyilván nem szeretné, ha fideszes szórólapokkal tömködnék tele postaládáját.
A Ferenciek terén tapasztaltak alapján a baloldali és a liberális jelöltek semmi jóra nem számíthatnak. Egy szoci vagy szadeszes szavazó - ahogy egy tovasuhanó panelproli megjegyezte - "nem égeti magát" egy fideszes pult előtt. Tíz szavazót lestünk ki, mindannyian Mádlt vagy Sólyomot választották, de ez vélhetően változik, miután híre megy, hogyan szavazott a párt alelnöke. Szili mellett Glatz listára vétele azért jó húzás, hogy egyik MSZP-s mellett se legyen túl sok százalék, Gombáré viszont egyenesen zseniális. A reformkommunista volt rádióelnök vélhetően öt százalék alatti eredményét azonosíthatják az SZDSZ népszerűségével. (Félreértések elkerülése végett: a liberálisok, ha másért nem, hát Gombár jelöléséért meg is érdemlik.)
Mozgóurnát kérhetnek
A rögtönzött sajtótájékoztatón megtudhattuk Schmittől, hogy Mádl azért nem maradhatott le a listáról, mert "beváltotta a hozzá fűzött reményeket". A legtöbb voksot kapó jelöltek a Fidesznek "kötelessége támogatni". Nevet és címet adni nem kötelező, csak "a hitelesség miatt" célszerű. "Ha Mádl Ferencet "másfél millióan kérik a folytatásra, akkor megváltoztathatja a véleményét" - indokol Schmitt.
Ja, és aki esetleg rosszul van, az a Fidesztől mozgóurnát is kérhet.
Nem vicc.

