Politikamentes titkosszolgálatot ígért Szilvásy
A nemzetbiztonsági szolgálatok politkamentes működését tartja legfontosabb feladatának, mondta Szilvásy György, a régi-új titokminiszter bizottsági meghallgatásán. Szilvásy miniszteri kinevezését a nemzetbiztonsági bizottság a kormánypárti politikusok többségi szavazatával támogatta. A Fidesz és a KDNP Szilvásy ellen szavazott, Boross Péter MDF-es képviselő pedig tartózkodott.
Boross amúgy a bizottsági meghallgatást is szükségtelennek tartotta, mivel Szilvásy eddig kancelláriaminiszterként felügyelte a titkosszolgálatokat.
Szilvásy szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok eddig is törvényesen működtek, ezt a jövőben is biztosítani kívánja. Egyben hatékonyabbá tenné a szolgálatok működését is, erre a katonai és a civil szolgálatok összevonását tartja a legjobb módszernek.
Az összevonás lehetőségének felmérésére felkérte az Állami Számvevőszéket, majd ennek a vizsgálatnak az eredményei alapján kezdene egyeztetést az ellenzékkel is.
Mint mondta, tárcanélküli miniszterként minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a szolgálatok szakmai és költségvetési ellenőrzésére. Ugyanakkor a szolgálatokat nem irányítja, nem veheti át a szolgálatok egyetlen vezetőjének a szerepét sem.
A Nemzetbiztonsági Hivatalnak jelenleg Galambos Lajos távozása miatt nincs vezetője. Szilvásy szerint a kinevezést nem lehet elsietni, döntéséről pedig előzetesen tájékoztatja majd a nemzetbiztonsági bizottságot.
Kövér László fideszes bizottsági tag szerint Szilvásy véleménye, hogy a szolgálatok politikai befolyástól mentesen tevékenykednek "kincstári állítás". Szerinte ezt támasztja alá az is, hogy tudomása szerint az NBH megbízott igazgatóját "nyomós okkal" elbocsátották egy másik szakszolgálat, az Információs Hivatal éléről.