Takács Albert lesz az új igazságügyi és rendészeti miniszter

2007.05.24. 11:50
Takács Albert, az általános ombudsman helyettese lesz Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter utódja.

Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelenlegi általános helyettesét javasolja a kormányfő az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztra, jelentette be Gyurcsány Ferenc csütörtökön.

A rendőrség központi kérdés volt mind a kormányfő, mind az új miniszter beszédében. Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentéseihez hasonlóan most is azt mondta, meg fogja védeni a tárcát az igaztalan politikai támadásoktól. Ugyanakkor megköveteli, hogy a miniszter az összes jogi lehetőséggel óvja a közrendet, és védje meg a szervezet attól, hogy beszennyezze a bűn.

A miniszter legyen legalább kétszeresen kemény az utóbbi napokban központi témává vált rendőri bűnözéssel szemben, mondta Gyurcsány. Takács Albert a rend, a biztonság és a bizalom lesznek azok a vezérfonalak, amelyek meghatározzák majd a munkáját. Kiemelten foglalkozik majd a rendőrség ügyeivel, és mindent megtesz azért, hogy megóvja a rendőrséget a politikai befolyás minden formájától. Ugyanakkor ki fogja őket szolgáltatni az igazságszolgáltatásnak, ha ennek szükségessége felmerül, mondta.

Kondorosi marad a helyén

Kondorosi Ferenc, akit szintén esélyes jelöltként emlegettek, marad a tárca államtitkára. "Azt gondolom, hogy együtt tudunk dolgozni. Miniszterjelölt úr jelezte számomra, hogy szüksége van és számít a tapasztalataimra" - mondta Kondorosi Ferenc.


Gyurcsány Ferenc és Takács Albert a Parlament Munkácsy-termében

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök az MSZP csütörtöki elnökségi ülésén adott tájékoztatást a kérdésben, és a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatót. Úgy tudjuk, több szocialista vezető is határozott volt abban, hogy a tavaly összevont tárcárt újra külön kellene választani. Az összevonás megtartásában viszont a kormányfő is eltökéltnek tűnt, a jelek szerint az ő álláspontja nyert.

Takács Albert ombudsman-helyettesi mandátuma júliussal lejár. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter távozását vasárnap jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután május 31-i hatállyal elfogadta a tárcavezető felmentési kérelmét.

A kormányfő a hétvégén bejelentette Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, illetve Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetőjének távozását is.

A Fidesz ellenzi, a KDNP elfogadja

A Fidesz álláspontja szerint Takács Albert alkalmatlan a miniszteri posztra, jelentette ki Répássy Róbert, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. "Takács Albert szakmailag alkalmatlan arra a feladatra, amely most a rendészeti miniszter előtt áll, vagyis arra, hogy rendet csináljon rendőrségnél" - mondta Répássy Róbert.

A Fidesz szerint Takács Albert helyettes ombudsmanként "falazott" a rendőrségnek és a kormánynak, amikor a tavaly őszi rendőrségi jogsértésekről szinte említést sem tett az Országgyűlésnek benyújtott jelentésében, miközben tekintélyes jogvédő szervezetek, legutóbb az Amnesty International "súlyos hatósági visszaéléseket" állapítottak meg. "Felmerül a kérdés, hogy ha jogvédőként nem lépett fel a rendőrségi bűnözés ellen, akkor mit várhatunk tőle rendészeti miniszterként" - mondta Répássy Róbert.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint elfogadható a kormányfő döntése, hogy Takács Albertet, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesét jelöli igazságügyi és rendészeti miniszternek; a jelöltet felkészültnek tartják a posztra.

"Rendben lévőnek találjuk a jelölést, hiszen Takács Albert felkészült erre a pozícióra" - összegezte a párt véleményét Halász Zsuzsa, a párt szóvivője az MTI-nek, majd hozzátette: tisztelik Takács Albert bátorságát, hogy elvállalja, rendbe teszi azt a romhalmazt, ami ma a rendőrség. "Reméljük azt is, hogy Takács Albertnek lesz ereje és bátorsága, elődjével ellentétben, hogy Gyurcsány Ferenc kicsinyes, politikai szándékoktól vezérelt, törvénytelen utasításainak ellenálljon" - összegezte pártja álláspontját Halász Zsuzsa.